Október utolsó vasárnapján, 25-én megemlékezünk Székelyföld történelmi autonómiájának és újkori autonómiatörekvésének hagyományáról, és egyben jelezzük a világnak, hogy nem mondunk le az önrendelkezés jogáról, nem mondunk le Székelyföld területi autonómiájáról.

Fotó: kurultaj.hu

Székelyföld önkormányzatainak feladataik vannak Székelyföld autonómiájának kivívásában. Az a közhatalom, amellyel a román közigazgatási jog felruházza őket, ma még a legmagasabb szintje a területi önrendelkezésnek, amely fölött Székelyföld rendelkezik. Ennek megfelelően kell megbecsülnünk a székely községek, városok polgármesteri hivatalait, helyi tanácsait.

Ma ennyi autonómiával rendelkezünk!

Ebből viszont az is következik, hogy erkölcsi kötelessége minden székelyföldi önkormányzati tisztségviselőnek, hogy ennek, a ma elismert közhatalomnak a bővítésén munkálkodjon, és képviselje az őt megválasztó közösség akaratát a román közhatóságok előtt és nemzetközi fórumokon. Székelyföld autonómia napjának megszervezésében, és a délután 17.30 órakor lármafák meggyújtásában vállalt szerep, a jelenlét délelőtt az imavasárnapon jelzése annak, hogy a megválasztott önkormányzati képviselők a területi önrendelkezés kérdésében is kiállnak az őket megválasztó közösség mellett. Ennek megfelelően kérjük őket, álljanak az őrtűz-mozgalom élére, biztosítsanak helyszínt, szervezzenek kulturális programot, hiszen a fent elmondottak alapján ez az ünnepük is.

Ebben az évben az autonómiaküzdelem egyik látványos és egész Európát megmozdító eseménye a Székely Nemzeti Tanács által elindított európai polgári kezdeményezés a nemzeti régiók védelmében. Egy olyan pillanatban tartjuk meg Székelyföld autonómiájának napját, amikor az aláírásgyűjtés még nem zárult le. Legyen október 25-e egy mozgósító esemény a polgári kezdeményezés sikeréhez. Kapjon ezen a napon többszörös visszhangot közös jelmondatunk: Székelyföldért megmozgatjuk Európát!

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke