A felperes Izsák Balázsnak és Dabis Attilának kedvez az Európai Unió luxembourgi bírósága főtanácsnokának a véleményezése abban a perben, amelyet az Európai Bizottság ellen indítottak a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésük bejegyzésének az elutasítása miatt.

Paolo Mengozzi főtanácsnokot a másodfokon eljáró bíróság kérte fel az ügy megvizsgálására. A főtanácsnok terjedelmes véleményezését – melyben Izsák és Dabis fellebbezésének az elfogadását javasolja – csütörtökön hozta nyilvánosságra honlapján az Európai Bíróság.

Mengozzi azt javasolta, hogy a bíróság helyezze hatályon kívül az Európai Törvényszéken alapfokon hozott ítéletet, és semmisítse meg az Európai Bizottság 2013 júliusában hozott határozatát, melyben az EB elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételét. A főtanácsnok azt is javasolja, hogy a bíróság ruházza az Európai Bizottságra a perköltségek kifizetését, a perhez a felperesek oldalán csatlakozó Magyarország, illetve az alperes oldalán csatlakozó Szlovákia és Románia pedig fizesse a perköltségek ráeső részét.

Izsák Balázs az MTI-nek adott nyilatkozatában örömteli fordulatnak nevezte a főtanácsnoki véleményezést. Hozzátette: luxembourgi peres ügyekben jártas jogászok arról tájékoztatták, hogy nem tudnak olyan esetről, amikor a bíróság ne vette volna figyelembe az ítélet megfogalmazásakor az általa felkért főtanácsnok szakvéleményét.

Hozzátette: ha az ítélet a szakvéleményt követi, akkor visszakerül az ügy az Európai Bizottsághoz, melynek immár a pereskedés során felhozott érvek ismeretében kell ismét mérlegelnie, hogy bejegyzi-e a polgári kezdeményezést.

A nemzeti régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezés beterjesztői azt javasolták, hogy az EU kohéziós politikájában kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítené.

Az Európai Bizottság 2013 júliusában azonban úgy ítélte meg, hogy a javasolt szabályozás nyilvánvalóan nem tartozik az EU hatáskörébe, ezért nem jegyezte be a kezdeményezést. Így el sem kezdődhetett az egymillió támogató aláírás összegyűjtése. A bizottsági határozatot a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke és külügyi megbízottja: Izsák Balázs és Dabis Attila támadta meg az EU luxembourgi bíróságán, de a 2016 májusában kimondott elsőfokú ítélet az EB-nek kedvezett. A perbe Románia, Szlovákia és Görögország az EB oldalán, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán avatkozott be.

Gazda Árpád / MTI