Járóka Lívia / Fotó: ec.europa.eu

A holokauszt január 27-i nemzetközi emléknapja alakalmából rendezett szerdai ünnepségen  az Európai Parlament először emlékezett meg a holokauszt roma áldozatairól – közölte Járóka Lívia fideszes EP-képviselő.

A képviselő az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában arról tájékoztatott: a megemlékezésen elmondott beszédében kiemelte, hogy romák  a holokauszt elfelejtett áldozatai, ugyanis a roma holokauszt nagyrészt még mindig ismeretlen a szélesebb közvélemény előtt.

A néppárti politikus elmondta, a többségi társadalom hiányos ismeretei a romák történelméről és a roma holokausztról hozzájárultak az előítéletek fennmaradásához, melyek máig akadályozzák a romák felzárkózásosát és elfogadását.

"Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell. Nem bűntudat, vagy önsajnálat érzésének felébresztése végett, hanem azért, hogy tanuljunk a történelem hibáiból" – hangsúlyozta.

Járóka Lívia aláhúzta, a holokauszt az emberiség elleni bűntett volt. A béke azonban ma sem biztosított: védeni  kell és tenni kell érte. A romáknak a jobb jövőbe vetett hitük adott erőt ahhoz, hogy kitartsanak a szörnyű megpróbáltatások  közepette,  Ez a hit kell ahhoz, hogy a világ jobbá, egyenlőbbé és igazságosabbá tehető legyen – tette hozzá az EP első roma származású alelnöke.

A megemlékezés keretében a roma holokauszt áldozatai emlékének szentelt kiállítás nyílt az Európai Parlament brüsszeli épületében.

MTI