CSORBULNAK A NYELVHASZNÁLATI JOGOK A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY IDEJÉN A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN
A nemzeti kisebbségek fokozottan ki vannak téve a negatív hatásoknak, elegendő csak az anyanyelven való tájékoztatás kötelezettségének megszegésére gondolnunk.
Nem véletlen tehát, hogy az Európa Tanács már március végén felhívta a tagjait, hogy az állami hatóságoknak kisebbségi nyelveken is tájékoztatniuk kell.
Köztudott, hogy a koronavírus-járvány valamennyi állampolgár egészségét veszélyezteti. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a nemzeti kisebbségek fokozottan ki vannak téve a negatív hatásoknak, elegendő csak az anyanyelven való tájékoztatás kötelezettségének megszegésére gondolnunk. Nem véletlen tehát, hogy az Európa Tanács már március végén felhívta a tagjait, hogy az állami hatóságoknak kisebbségi nyelveken is tájékoztatniuk kell. A Kisebbségi Jogvédő Intézet ez alapján döntött úgy: a partnerei segítségével felméri, hogy mi a helyzet a nyelvhasználat terén a szomszédos országokban. Ennek érdekében egy olyan kérdőívet állítottunk össze, melyben többek között azt kérdeztük tőlük, hogy az anyanyelvi tájékoztatás a kormányzati, regionális vagy önkormányzati szinten, valamint a kórházak esetében megvalósul-e.
A kérdőívezés sikeresnek bizonyult: partnereink részletesen beszámoltak tapasztalataikról. Ennek alapján megállapíthatjuk, hogy egyedül Szlovénia esetében mondhatjuk el, hogy ezen jogok maradéktalanul érvényesülnek (Ausztriát nem számítva). Sajnos a többi országban viszont általános problémát jelent az érintett jogszabályok figyelmen kívül hagyása vagy esetenként durva megsértése. Utóbbit érdemes részletesen is bemutatnunk.
A kormányzati kommunikációban talán Szlovákiában volt a legjobb a helyzet, ahol a kisebbségi kormánybiztos hivatala lefordította a kormányzati oldalt. Azonban ez is csak április 15-re valósult meg, ráadásul hiányosan, és az oldalt nem frissítik. A többi régióban még rosszabb a helyzet. Például Romániában még magyar nyelvű sürgősségi segélyhívó és tájékoztató vonal sem létesült, valamint a lakhelyelhagyási nyilatkozatok is kizárólag román nyelvűek voltak.
Regionális szinten felemás a kép. A Vajdaság Autonóm Tartományban a távoktatást leszámítva, amiről a Tartományi Oktatási Titkárság gondoskodott – noha a magyar nyelv hivatalosnak számít –, nem valósult meg a magyar nyelven való tájékoztatás, a vajdasági kormány honlapján alig van bármiről magyar nyelvű információ. Kárpátalján viszont megyei szinten egyáltalán nem volt magyar nyelvű tájékoztatás. Romániában a magyar többségű megyékben nem volt gond, de Maros megyében már igen, a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság honlapján kizárólag román nyelvű tájékoztatás volt.
Önkormányzati szinten az anyanyelvi tájékoztatás megvalósulása attól függött, hogy az érintett településen a magyarok többségben vannak vagy sem. Utóbbi esetben – kivéve, ha a település élén magyar polgármester áll – ezt a kötelezettségüket az önkormányzatok általában figyelmen kívül hagyták. Negatív példa volt Marosvásárhely, ahol nem tájékoztattak magyar nyelven a járványmegelőzésről, illetve a horvátországi Hercegszőlős, ahol a jelentős magyar nyelvű lakosság (közel negyven százalék) ellenére nem volt magyar nyelvű ügyintézés (az alapvető önkormányzati intézkedések legalább megjelentek magyarul). Az önkormányzatok helyzetét ugyanakkor nehezítette, hogy erre a célra központilag több helyen (például Szlovákiában, Romániában) nem biztosítottak anyagi forrást, így a költségeket saját maguknak kellett állniuk. Pozitívan kell viszont értékelnünk, hogy Szlovákiában a kisebbségi kormánybiztos kifejezetten figyelt az anyanyelvi tájékoztatás betartatására, és szankciókat helyezett kilátásba a renitens önkormányzatoknak.
Mindezek nyomán előtérbe került a civil szervezetek, a kisebbségi pártok, a magyar nyelvű sajtó, valamint az egyházak szerepe: különösen Kárpátalján ők pótolták a hatóságok hiányosságait. Erdélyben a magyar civil szervezetek kifejezetten aktívak voltak. Az egyik szervezet például felkereste a belügyminisztériumot, az egészségügyi minisztériumot és a tanügyi minisztériumot. A belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó Romániai Országos Rendőrfelügyelősége rendőrfőbiztosa a válaszlevelében jelezte, hogy azokban a helységekben, ahol a magyarok számaránya eléri a húsz százalékot, ott ajánlották (de nem tették kötelezővé) a rendőröknek, hogy a rendőrségi autókból magyarul is tájékoztassanak a járványmegelőzési tudnivalókról. A válaszlevéllel megkeresték a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt és a helyi rendőrséget, jelezve nekik, hogy tartsák be az Európa Tanács ajánlásait, és a hangosbemondókon adjanak magyar nyelvű tájékoztatást is.
Benkő Erika, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselője pedig kérdést intézett a belügyminiszterhez annak kapcsán, hogy a kormány kizárólag román nyelven tájékoztat a koronavírus-járvány megfékezésével kapcsolatos tudnivalókról, előírásokról. Emellett a romániai helyzetet sikerült nemzetközi szinten bemutatni, melynek következtében várhatóan az Európa Tanács esélyegyenlőségi bizottsága jelentést is fog írni e tárgykörben.
A kórházak esetében szintén vegyes a kép. Itt is elmondható, hogy ahol magyar többség van, ott általában nincs gond, viszont ahol a magyarság kisebbségben van, ott már vannak problémák. Szabadkán például – noha hivatalos a magyar nyelv – gond van a kétnyelvű feliratokkal. Ukrajnában pedig főszabály szerint kizárólag államnyelven zajlik a tájékoztatás és az orvosi ellátás, szerencsére Kárpátalján több helyütt működik az „etnikumközi” szolidaritás, amely ezt felülírja.
A magyar nyelvű online oktatás összességében véve megvalósult a vizsgált országokban. Romániában viszont ezt a közösségnek saját erőforrásból – a minisztérium közreműködésével – kellett megoldania. A román nyelven közzétett történelem, matematika és más tantárgyak gyakorló tesztjeit a magyar tanároknak „önkéntesen” kellett ugyanis lefordítaniuk, noha ez a feladat a szaktárca hatásköre lenne. Ezek ráadásul nem a hivatalos tárhelyre, hanem egy külön internetes tárhelyre kerültek fel.
Kérdőívünk egyik utolsó kérdése az volt, hogy a szomszédos országok hogyan fogadták a magyar kormány által nyújtott támogatásokat. Habár elsőre azt gondolnánk, hogy az ilyen jellegű segítségnek mindenki örül, e téren is csalódnunk kellett. Romániában központi szintről valóságos gyűlöletkampányt indítottak el arra hivatkozva, hogy ezeket csak magyar nemzetiségűeknek fogják kiosztani. Dan Dungaciu, a Román Akadémia Politikatudományok és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének igazgatója például az egyik cikkében „terjedő magyar vírusként” mutatta be ezeket a támogatásokat. Helyi szinten szerencsére kedvező volt a fogadtatás, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű volt a kórházigazgató.
Összességében jól látszik, hogy szinte valamennyi szomszédos országban sérülnek a nyelvhasználati jogok, ezt a koronavírus-járvány pedig csak felerősítette. A kisebbségi magyar pártoknak tehát résen kell lenniük, és a belpolitikai színtér mellett a nemzetközi porondra is ki kell vinni az egyes jogsértéseket, hiszen csak így lehet eredményesen küzdeni ezek ellen. A járvány emellett természetesen fokozott felelősséget ró a jogvédő szervezetekre is: sokkal határozottabban kell felhívni magukra a figyelmet mint olyan intézményekre, amelyekhez az érintettek bizalommal fordulhatnak. E téren rajtunk semmi sem fog múlni: partnereink folyamatosan az érintettek rendelkezésére állnak, és mi is rendszeresen figyeljük a híreket.
Éppen ezért arra biztatunk minden jogsérelmet szenvedettet, hogy bátran forduljanak hozzánk: segíteni fogunk!
Wágner Tamás Zoltán, a Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársa, uniós szakjogász / Magyar Nemzet