A szombaton megtartott hivatalos avatóünnepségen zsúfolásig megtelt az 550 ülőhelyes kézdivásárhelyi műjégpálya. A korcsolyapályát már tavaly december 21-től birtokba vették a céhes város lakói és sportolói, a mostani kétnapos avatóünnepség azonban jó alkalmat teremtett arra, hogy jégkorong- és balettkorcsolya-bemutatót, barátságos jégkorongmérkőzéseket, koncertet és jégdiszkót is szervezzenek (fotó).

A nem mindennapi eseményen Paul Stănescu miniszterelnök-helyettes, regio­nális fejlesztési, közigazgatási és európai alapokért felelős miniszter, valamint Ioana Bran ifjúsági és sportminiszter is részt vett. A hivatalosságok soraiban foglalt helyet Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Tánczos Barna szenátor, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia elnöke, Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Fejér László Ödön szenátor, Sebastian Cucu kormánymegbízott, Szőcs Gyula, a Conico cég vezérigazgatója, a műjégpálya építője, valamint a  Román Jégkorong-szövetség és a Román Korcsolyaszövetség képviselői, többek között Bogyó-Löffler Mária edző, a Román Korcsolyaszövetség alelnöke.

Iochom István felvétele

A szakemberek szerint a kézdivásárhelyi Románia legszebb és legkorszerűbben felszerelt műjégpályája, Európában is kevés hasonló létesítményt tartanak számon. Tizenkét hónapon keresztül lehet működtetni. A sportlétesítmény a Román Jégkorongszövetség előírásai alapján épült, és megfelel minden feltételnek, hogy nemzetközi mérkőzések helyszíne is legyen. A háromszintes, 5220 négyzetméteres felületű épületben – amiből a játéktér 1745 négyzetméteres – korszerű öltözők, orvosi rendelő, étkezde, bár, raktárhelyiségek és konferenciaterem is található. A beruházás összértéke megközelíti a 24 millió lejt.

Az ünnepségsorozat már péntek délután elkezdődött, amikor barátságos jégkorongmérkőzésen a kézdivásárhelyi Bikák és a sepsiszentgyörgyi Királypingvinek Sportegyesület csapata lépett pályára. A végeredmény 7–7 volt. Ezt követően a magyarországi Yesyes együttes koncertjével színesített közönségkorcsolyázás zajlott a jégen. A népszerű együttest a kézdivásárhelyi születésű Katona Tamás (dob), a Silver Proof együttes egykori tagja és a tehetségkutató versenyekről ismert Szabó Ádám (ének, harmónika) alapította 2015-ben. Az első nap programja Roller lemezlovas jégdiszkójával ért véget.

A szombati avatóünnepséget házigazdaként Bokor Tibor polgármester nyitotta meg és köszöntötte a vendégeket, meghívottakat, a nagyszámú közönséget. Dióhéjban felvázolta a műjégpálya történetét, hangsúlyozva, hogy Török Sándor volt városvezető és az akkori helyi tanács bátor döntésének eredményeként kezdték el 2006-ban az építkezést – ha ez nem történt volna meg, ma nem lehetne ünnepelni –, de 2009-ben pénzhiány miatt a munkálatok teljesen leálltak, s csak 2016 januárjától folytatták a beruházást, amikor az Országos Beruházási Társaságon keresztül a fejlesztési minisztérium átvette a sportlétesítmény finanszírozását. Azt is elmondta, hogy a műjégpálya közelében 2007-ben elkezdődött egy fedett uszoda építése, aminek folytatásához Paul Stănescu miniszter segítségét kérte.

Paul Stănescu miniszterelnök-helyettes gratulált a létesítményhez, kiemelve, hogy tudomása szerint Székelyföldön a jégkorong nemzeti sport, és az átadásra kerülő műjégpálya nemcsak a város, hanem egész Felső-Háromszék lakosságát szolgálja. Ioana Bran miniszter asszony szintén gratulált a korszerű sportlétesítményhez, ami – elmondása szerint – nem csak a profi sportolókat, hanem a korcsolyázni szerető nagyközönséget is szolgálja. Abbéli reményét is kifejezte, hogy a most átadott sportlétesítmény a jövendő jégkorong- és műkorcsolya-bajnokok iskolája, neveldéje lesz.

Tamás Sándor megyeitanács-elnök beszédében azt emelte ki, hogy a műjégpálya megépítésében fontos szerepe volt az RMDSZ politikusai lobbitevékenységének az utóbbi tizenkét év soron következő kormányai mellett, név szerint is megköszönte Borbély László, Vasile Blaga, Liviu Dragnea, Elena Udrea és Sevil Shhaideh akkori fejlesztési miniszter, valamint Markó Béla és Kelemen Hunor, volt és jelenlegi szövetségi elnök támogatását. A megértő összefogás fontosságát emelte ki, és akárcsak a céhes város polgármestere, ő is a megkezdett uszoda folytatásához Paul Stănescu segítségét kérte. „Volt egy jó ötlet, ehhez társult egy erőteljes civil összefogás a hokisok részéről, volt és van jelentős támogatás a helyi és a megyei önkormányzattól, volt és van politikai és anyagi támogatás az RMDSZ Bukarestbe küldött politikusai részéről. A megértő összefogás pedig azt jelenti, hogy volt türelmünk egymáshoz, mert olyan országban élünk, ahol az igényeinknél lassabban történik a kivitelezés” – fogalmazott a megyei önkormányzat elnöke, aki egyik szorgalmazója volt a korszerű kézdivásárhelyi jégpálya megépítésének.

A záróbeszédet Kelemen Hunor mondotta el. „Nem lesz mindenkiből profi hokis és műkorcsolyázó. De azt gondolom, aki megtanult korcsolyázni és a jégen állni, az az életben is meg tud állni két lábon. A kézdivásárhelyi műjégpálya a csíkkarcfalvi és a brassói után a harmadik az országban, amelyet a román kormány támogatásával fejezhettünk be. Gyergyószentmiklós és Marosvásárhely következik!” – jelentette be többek között az RMDSZ szövetségi elnöke. „Az általunk elképzelt, sokak által megálmodott programban tízezer gyermek korcsolyázik jelenleg, de további terveink vannak” – összegzett Kelemen Hunor. Tánczos Barna szenátor egy jégkorongozó mezt és védőfelszerelést ajándékozott a kormányfőhelyettesnek. Az ünnepség végén a szervezők jelképes ajándékban részesítették a jeles vendégeket és az egykori kézdivásárhelyi jégkorong „aranycsapat” életben lévő tagjait, néhai Györfi Gyula jogász 1954-ben alapított első csapatának kilenc jégkorongozóját. Ugyancsak Hoki bá kabalafigurával jutalmazták mindazokat, akik valamilyen formában hozzájárultak a műjégpálya megszületéséhez.

A megnyitóünnepségen közreműködtek a Csíkszeredai ISK műkorcsolyabajnokai, legtehetségesebb tagjai – Antal Bernadett, Bartalis Hajnalka, Bere Larisa és Ráduly Réka –, valamint a kézdivásárhelyi balettkorcsolya-tehetségek, Petra Knežević-Kolarević edző kis tanítványai. A rendezvény jégkorong bemutatóval és barátságos U 12-es, U 14-es és felnőtt jégkorong-mérkőzéssel ért véget.

Iochom István / Háromszék

19 hozzászólás

  1. Bem Apó

    Végre egy előremutató beruházás, boldogság és büszkeség megannyi embernek!

    Ejsze, Tóducz fiam, kár, hogy még ennek sem tudsz örülni. De majd ha Te járod ki, hogy létrejöjjön egy hasonló beruházás, biztosan szólhat Rólad a megnyitó 🙂 Remélem ilyen is lesz!

    Alig várom, hogy Gyergyóban is (sz)épüljön új jégcsarnok!

    • Tóducz

      Kedves Bem Apó, megtisztel a tegezése, de emlékezetem szerint nem legeltetünk libát együtt. A műjégpályának kimondottan örvendek, az UDMR-és rongyrázásnak kevésbé.

      • Bem Apó

        Miért, nem Te vagy az a Tóducz aki az orvosira járt Vásárhelyen? Miért ez a mély búbánat, keserűség és vagdalkozás?

        Nos, nekem mindegy, hogy a műjégpályát az RMDSZ-nek, a perzsa sahnak, a bizánci metropolitának vagy kinek köszönhetjük, lényeg, hogy sok magyar fiatal használja egészséggel, és kövessék sportsikerek, amik növelik a nemzeti összetartozás érzését és a valós teljesítmények után érzett örömöt.

        Ha tényleg Gyergyószentmiklós és Marosvásárhely következik, és ezt be is váltják rövid határidőn belül, akkor tőlem annyit ünnepelhetnek amennyit csak akarnak.

        Örülni is tudni kell, nemcsak kritizálni.

        • Tóducz

          Kedves Bem Apó, ilyen nevű úr nem volt a diáktársaim között. Sajnálom, hogy Ön a libalegeltetővel téveszti össze a MOGYE-t. Tisztelettel.

  2. Tóducz

    UDMR-és megnyitó nélkül meg se lehetett volna nyitni?

    • Névtelen

      Tóducz hozzászólás nélkül nem lehetett volna kibírni?

      • Tóducz

        Lehetett volna kedves Névtelen, ha az UDMR nem cirkuszol!

        • Tóducz XXX

          (Kérem, hogy ne írjon más nevében. Hozzászólását töröltem, a használni kívánt név mellé jár a tripla x. Tókos Levente.)

        • Névtelen

          Nyilván ez valóban létkérdés volt ilyen fontos témában, ilyen fontos hozzászólást megosztani. Vagy fegyvert fog valaki a fejedhez? Ha igen jelezd! Írj csupa kis betűkkel, vagy tegyél kérdőjelt a vessző helyett, bármi, valami, és az internet népe biztosan kiszabadít!

          • Tóducz

            Névtelenül írogatni nagy divat lett manapság. Sok a kalcium hiányos gerincű! Nyaljanak meszet.

          • Névtelen

            Mert a Tóducz az biztos egy valóságos név, ez olyan mese karakternek tűnik inkább, se keresztnév se semmi értelmes, ugyanaz mint a Névtelen. Semmivel sem több. Vagy része lenne az általános műveltségnek tudni, hogy micsoda az a Tóducz. Kétlem. Ha csatolsz egy részletes önéletrajzot a név mellé visszavonom az egészet. Becsszó.

          • Haribo

            Igazából az lett nagy divat, hogy egyesek mindenféle teljesítmény nélkül (miközben nyilván meszet nyalnak- mi mást), saját tökéletességükbe vetett hitük által vezérelve mindenről és mindenkiről negatív értékítéletet hirdetnek. Ezt nevezik trollkodásnak. Ezen az sem segít, ha valaki mindezt Tóducz jelöléssel teszi. Tehetné Haribo név alatt is.

          • Tóducz

            Tisztelt Névtelen uram, az ermán általában többet írnak a kétlábúak, mint amennyit olvasnak (tisztelet a kivételnek!) Vegye kézbe az Erdélyi Magyar Ki Kicsodát és ott megtudhat mindent a Tóducz címszóról, nincs sok belőle! Tisztelettel.

          • Tóducz

            Kedves Haribo, ilyen név alatt csak Ön trollkodik. Sajnálom, de Tóducz nem troll a pechére. Minden jót!

          • KitKat

            Mondom én. Nulla teljesítmény, nagy mellény.

          • Bonbon

            Még rá is kerestem. Semmi. Mármint értelmes. Nézzen utána aki nem hiszi.

        • Chokito

          Viszont megtaláltam az Ablak Zsiráfban az ostoros amőba és a tolató mozdony között. Gratulálok hozza!

      • Tóducz XXX

        (Kérem, hogy ne írjon más nevében. Hozzászólását töröltem, a használni kívánt név mellé jár a tripla x. Tókos Levente.)

        • Tóducz

          Kedves Tóducz XXX, ha jellemes és korrekt ember, akkor a saját neve alatt hozza nyilvánosságra búját-bánatát vagy akár örömét is.