Jelenczki István a legkiválóbb kortárs filmrendezőnek tartom, ízért írtam róla szakmai pályaképet az MMA honlapján. Jelenczki összes filmjét láttam, és valamennyi megfelel a legmagasabb etikai és esztétikai mércének. Azért hangsúlyozom mindkettőt, mert az etikairól hajlamosak megfeledkezni az utóbbi évtizedek gyakorlata és művészetelmélete alapján. Pedig a kettő még szorosan össze is függ, hiszen a filmek és más műalkotások vonatkozásában nincs magas művészeti érték és műélvezet kifogástalan emberi minőség nélkül, illetve fordítva.

Deák-Sárosi László
Deák-Sárosi László

A rendezőnek szinte minden filmjét külön ki kellene emelnem, hiszen valamennyi az egyén és a nemzet életének lényegi, alapvető kérdéseivel foglalkozik, és olyan sokrétűen, olyan mélységben, olyan átéltséggel, amihez hasonlót nagyítóval is nehéz találni. Mégis megemlítek néhány filmet azoknak, akik valamiért még nem találkoztak velük. Az Égi élő igazság (2009) – a Szent Korona tan lényegét ragadja meg. A Háború a nemzet ellen I–IV.: Az elrabolt nemzeti vagyon (2009) mint a címe is jelzi, Magyarország kifosztását mutatja be, a rendszerváltás előtti és utáni időszak tényei alapján. Sokan nem tudják, de ő készítette a legjobb átfogó dokumentumfilmet 1956-ról is: „Népek Krisztusa, Magyarország” 1956 I–IV. (2007) A négyrészes film aztán kiegészült egy ötödikkel, Tóth Ilona drámájával: „Tisztítótűz tetején álltunk” (2006-2008)

Jelenczki a művészi dokumentumfilm egyik megteremtője. Ez nem csupán abban nyilvánul meg, hogy több művészről, tudósról, tudós-művészről készített portréfilmet (mások mellett József Attiláról, Babits Mihályról, László Gyuláról, Reményik Sándorról, Tóth Zoltán József Szent Korona-kutatóról); és ezekben a munkáiban felhasználta, feldolgozta e jeles alkotók egyes műveit, hanem minden filmje tényanyagának szerves kiegészítése a művészi réteg. A legmélyebb igazságot a képi és hangzó elemek érzéseket közvetlenül megérintő eszközeivel közvetíti. Tehát a Trianont feldolgozó négy részes és hat órás filmjében, a „Nem, nem soha I–IV.”-ben (2020) nem az önmagában a különleges és az értékes, hogy a nemzet sorsfordító eseményét több mint évezredes távlatban, a legkiválóbb történész szakértők közreműködésével vázolja fel, hanem az, hogy minden nagyobb tartalmi egységet az általa kidolgozott, alkalmazott filmvers teljesíti ki, zárja le. Így teszi a témát a megértésen túl átélhetővé. A filmvers nála gyakran épül egy-egy jeles költőnk a témához leginkább élő nagy versére, de Jelenczki egy értekező prózai mondatot vagy bekezdést is filmvers-élménnyé tud varázsolni képek, hangok, zenék, dokumentumok érzékeny egymásra szerkesztésével.

Ha arra keressük a választ, hogy vajon, a magyar érdekek ellen dolgozó erők képviselői és kiszolgálói miért akadályozzák a „Nem, nem soha I–IV.”-et, már a finanszírozásra kiírt pályázatoktól a bemutatásig – tisztelet a kivételnek, mert ezt a filmjét kétszer is sugározta az interneten keresztül az Uránia Nemzeti Filmszínház, és ezekről a vetítésekről hírt adott több jelentős médium interjúkkal, elemzésekkel –, akkor nekem az a meglátásom, hogy épp a kivételes minőségétől tartanak. A filmben látható, hallgató, olvasható tényanyag kisebb-nagyobb részletekben mind elolvasható könyvekben, tanulmányokban, újságcikkekben, meghallható rádiós és televíziós műsorokban. Semmi olyat nem állít, ami ma már tabu, amiről nem lehet és nem kötelességünk beszélni: Szent Korona-tan, több mint ezer éves történelmünk sorsfordító eseményei és hatásai, tatárok, törökök, Habsburgok, kommunisták, szabadkőművesek stb. Két dologban múlja fölül az eddigi monografikus történelmi ismeretterjesztő könyveket, illetve dokumentumfilmeket. Az egyik a tág és mély merítése, ahogyan feltárja a nemzeti tragédiához vezető okokat, és felvázolja a feldolgozás, sőt a feloldás lehetőségét. A másik pedig az a művészi erő, ami érzelmileg is közvetíteni tudja a folyamatot, illetve meg tudja valósítani a katarzist. 

Ha valami, akkor ez a két dolog fáj a nemzeti ügyek kerékkötőinek, hogy itt egy film, ami a hivatalos támogatási rendszeren kívül készült, a normál gyártási költség töredékéből, de mégis feldolgozhatóvá, átélhetővé, feloldhatóvá és megoldhatóvá teszi a Trianon-problémát. Sajnos, vannak, akiknek az az érdekük, hogy a magyar nemzet kibeszéletlenül, feldolgozatlanul ragadjon bele a Trianon okozta veszteségbe.

Az igazság soha nem késő – idézhetem a rendező 2013-as három részes filmjének címét. Az illetékeseknek lehetővé kell tenniük a „Nem, nem soha, I–IV.” bemutatását a közszolgálati csatornákon, hogy bármely nemzettársunk részese lehessen a filmsorozat ismeretterjesztő, felvilágosító tartalmának és megtisztító élményének; illetve át kell alakítani a filmes támogatási rendszert úgy, hogy az ehhez hasonló alkotások megvalósulása ne akadhasson el a nemzeti ügyek kerékkötőinek kapuőrei miatt.

a szerző filmesztéta