Jelentősen javult a magyarok véleménye az EU-ról

Magyarországon 10 százalékkal nőtt egy év alatt azok aránya, akik pozitívan ítélik meg az EU-t, derült ki egy frissen nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból. A legfontosabb probléma a magyarok szerint a bevándorlás, az EU-átlag a környezet- és éghajlatváltozást ítélte annak.

A tavalyi 43 százalékhoz képest a megkérdezettek 53 százaléka látja pozitívan az EU-t. 37 százalék semlegesen ítéli meg, míg 10 százalék véleménye negatív. A legnagyobb arányban az írek látják pozitívan az EU-t (63 %), második Bulgária (61%), a harmadik Portugália (59%). Magyarország Dánia és Luxemburg mögött a hatodik.

Az Európai Bizottság felmérésének országjelentéséből az is kiderül, hogy a legnegatívabban a csehek és a görögök látják az EU-t, mindössze 31 százalék nyilatkozott pozitívan. Az olasz és a szlovák válaszadóknak pedig a 33 százaléka (érdekesség, hogy a szlovákoknál a válaszadók több mint fele, 55 százaléka minősítette semlegesnek, ez kiugróan magas arány) Az EU-ból távozó Egyesült Királyság Franciaországgal áll holtversenyben, az állampolgárok 36 százaléka ítéli meg pozitívan az EU-t.

A tavaly ősszel készült felmérés részleteit kedden hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság.

Töretlen bizalom a magyar demokráciában és az EU-s intézményekben

A magyarok több mint fele (57 %) elégedett azzal, ahogy a demokrácia működik Magyarországon. Az uniós átlag 54 százalék.

A magyarok az EU-s átlagnál nagyobb arányban (az Európai Parlamentben a válaszadók 62 százaléka szemben az 51 százalékos EU-átlaggal) bíznak az EU-s intézményekben is. Érdekesség, hogy a válaszadók nagyobb aránya bízik az Európai bizottságban (66 %), az EU-átlag itt lényegesen alacsonyabb (47 %).

A magyar lakosság több mint fele (51 %) érzi úgy, hogy számít a szava az EU-ban.

A legfontosabb probléma

Míg az EU tagállamok és az Egyesült Királyság lakói szerint a legfontosabb probléma (EU-szinten) a környezet- és éghajlatváltozás (a 28 tagállam 35 %-a, illetve a 27 tagállam 36 %-a), addig a magyarok a bevándorlást látják annak (28 % szemben 40 százalékkal).

Jelentősen javult a magyarok véleménye az EU-ról

Európai Bizottság

Az EU-átlag szerint a második legfontosabb probléma a bevándorlás kérdése, picivel elmaradva a klímaváltozástól.

A magyarok a terrorizmust is az EU-s átlagnál nagyobb arányban látják a legfontosabb kihívások közt, és kiugróan magas arányban látják annak még az energiaellátás kérdését.

Ehhez képest Magyarországon továbbra is az egészségügyi és szociális biztonságot tartják a legfontosabb problémának (42%), a második az áremelkedés (29%). 2018-hoz képest jelentősen csökkent (21 százalékról 14-re) azoknak az aránya, akik a bevándorlást látják a legfőbb problémának Magyarországon,

Az uniós átlaggal szemben a magyarok szerint a menekültek nem járulnak hozzá az ország fejlődéséhez, 68 százalék látja így, míg az összes tagállamból a válaszadóknak csak a 40 százaléka.

Az EU-s átlag 69 százaléka gondolja úgy, hogy országának segítenie kellene a menekülteket. Magyarországon ez az arány 48 százalék, még úgy is, hogy 5 százalékkal nőtt a fél évvel korábbihoz képest.

A teljes jelentés elérhető az Európai Bizottság magyarországi képviseletének oldaláról.

Pálfi Rita / Euronews

30 hozzászólás

  1. joe

    Kedves doktorur,velemenye szerint en koveztem ki a pokolba vezeto utat,de mag nemcsak kikovezte sajat utjat,hanem le is aszfaltozta,de az az ut csak a szivarvanyos fellegekbe visz akarkit,aztan ot celnelkul kovalyog. Ellenben az en kikovezett utam,bar sokszor giringyes-gorongyos ,kanyargos es hosszu,de a foldon van es a tenyekre epul. Csakhat fel iskell ismerni azokat,es ahol meglatja a szerencset meg is kell fogni. Mert ha belerug a szerencsebe,egyebkent minden ember eleteben odaall az utjaba aszerencse,akkor vegkepp elmegy mellette.

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Jóska bácsi, nagyon megható a tanítása, könnyesre röhögi magát az ember tőle.

      Válasz
  2. joe

    Aztan ha osszedol ez a ,,takolmany,, na akkr mi lesz? Ha nem lenne ez a takolmany,hogy penzelje az ,,elszabott,, reszet Europanak, akkor mibol elnenek meg? Van ottan valami vilagszinvonalu tudomany,ipar, technologia,vagy rengeteg altalajkincs,vagy kimagaslo elemiszer ipar? Akkor vissza kellene menni a tuleleshez,ami azt jelentene,hogy kezzel kapaljon sebesen,es termeljen meg annit,hogy a telet tulelje,es varja a tavaszt,hogy legyen versengo. De soha nem irjak meg az ilyen nagyokosak,hogy mibol latna a joeletet,ha nem lenne egy piac,ami kepes felvenni,azt a keveset,amire kepesek,hogy eloallitsanak. Ahelyett orvendebnenek,hogy valaki megvedi magukat ,az aruikat megveszi,es oriasi penzeket fektetnek be azon orszagokaban. Onerobol miben tudnanak befektetni? Ja elfelejtem,hogy ossze lehet szedni a gyumolcsot es palinkat lehet fozni. Milyen gyarakat epitenenek,es mit termelnenek benne,es kinek adnak el,mert amekkora a potencialjuk,az egyenlo a semmivel. Nem veszik eszre,hogy meg a sajat fogyasztasukra sem kepsek elelmet termelni? Mindent tanitanak az iskolakban,de gazdasagot??? hat azt minek??? Hat az ilyen okosak,miert nem szerveznek altalanos tunteteseket,sztrajkokat,hogy benitsak meg az egeesz orszagot,hogy lepjenek ki. Miert varjak,hogy osszeomoljon. Addig is jol megvoltak,sot jobban,amig nem leptek be. Ott volt a felaknazott hatarok,hogy nehogy kiszabaduljon valaki,aztan mikor mgnyilt azota hany szazezer,millio hagyta ott azt az emberarcu cucilizmust? Soha nem tanulnak semmibol.

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Jóska bácsi, még mindig van őrölni valója?

      Válasz
      • joe

        Kedves doktorur,addig amig lesz kavargatni valoja. Nem tehetek rola,hogy a szintiszta orlemenyemet,amibol finom,jo kenyeret lehetne sutni,maga altalaban osszekavarja valami ilyen-olyan koztessel es moslek lesz belole. Engem a joindulat vezerel.

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Jóska bácsi, a pokol felé vezető út is jóindulattal van kikövezve!

          Válasz
          • joe

            Igy igaz,de ha valaki nemismeri fel,akkor ne hibaztasson senkit,csak sajat magat. Miert nem lehetett engem felrevezetni? Mert annal tobb eszem volt.

          • TÓDUCZ

            Há azért Jóska bácsi, mert Ön kövezte jóindulattal a pokol felé vezető utat!

    • ez van

      Jóska bácsi, ne ócsárolja az “emberarcu cucilizmust”, hisz az adott önnek kenyeret, sütnivalót (nem észt), kiküldetéseket, munkának számító feladatokat, szakképzést (ha a dekni (olajteknő) csere annak számít), idegen nyelv ismereteket (magyar), s még mi szem szájnak ingere, csak azt nem tanította meg, hogy egy szemernyi szerénységre miként tehetne szert. Aztán arra sem tanította meg, hogy mielőtt valaminek nekimegy, azelőtt arról alaposan körbetájékozódjon, hogy ne váljon nevetség tárgyává. Persze, az “emberarcu cucilizmus” alapfelállásból csak egy igazságot ismert, a sajátját (erről ismerhető fel ön). Nevelő szülőjét csak kellene valamennyire tisztelnie, hisz csak annyival maradt, amennyit tőle kapott.

      Válasz
      • joe

        Jaj draga cucilista hu emberur,a vilgert sem akarom meggyozni,hogy ocsarolja maga is,es eljen magaban a tisztelet iranta amig el? Mi a F!@##$t adott nekem a cucilizmus? Attol meg maganak adhatott. Sem ,,blokkot,sem hazat,sem iskolat akkor amikor az ideje volt!!!!! Utanna kellett bepotoljam,draga hukomcsi ur. Amit penzel megvettunk,azt is elvettek!!! Soha egy fityinget sem kaptunk erte,persze vannak elegen akik tapsoltak,es maig fentertsak,hogy jol tettek,hogy elvettek tolunk. Maradjon a gumiradlisnal,mert azt csak patkolni kell,es szedulni a kipufogogaztol. Ha csak annyit tud az autorol,hogy deknie is van,az eleg is maganak. Csak oda egy kicsivel tobb tudas kell mint amire kepes lenne maga felfogni. Ha mostantol aztan lekiismeret furdalasom van,hogy osszeomlott. Aztan hol adtak azt a sok sutnivalot? Mert hetente adtak a ,,porciot,,,pont ugyanannyit,mint az utolso kocsmazo munkakerulonek. Ugynez ki hogy maga mas kategoruiaba tartoztt. Ismertem ilyeneket,akinel a kilicset adtak egymasnak az emberek,mert hordtak neki mindent. Ne firtassa,hogy nekem a szuleim mit adtak,mert nem ismer,es annyit adtak,amennyi lehetoseguk volt,anyagilag. Szellemileg pedig felbecsulhetetlen,mert megtanitottak az onbecsulesre,a szbadsagszeretetre,semmilyen ideologiaban vala elmerulesben,es megalltam a vilagban egyedul a csaladommal,es a gyerekeimet is erre neveltem,es kepzelje el,hogy megvan az eredmenye.

        Válasz
        • ez van

          Na látja Jóska bácsi, hogy pártja és kormánya (egyszóval az “emberarcu cucilizmusa”) magyarul csak annyira tanította meg, hogy felismerje a betűket, kisilabizálja a szavakat, de értelmét venni egy szövegnek képtelen. És én nem fogom magyarra megtanítani. (Nem a szüleit, hanem a nevelőszülőjét, az “emberarcu cucilizmust” említettem, dehát…..).

          Válasz
          • joe

            Jaj kedves ez van,en nem kertem soha sem magat sem masokat,hogy barmire is megtanitson. Kepzelje el,hogy kepes voltam megallni a sajat labamon,a maga vagy a masok segitsege nelkul is. Es foleg nem volt es most sincs szuksegem,hogy sem magyarul sem mas nyelveken tanitson irni vagy beszelni,es foleg ertelmezni. Mindig kijon magukbol a fensobbrenduseg,ja persze ertheto hiszen en csak olyan kis proli vagyok szakmaval sokuk szerint mocskos degenyeges, zsiros kezu meg inasiskolas ahogy a doktorur ista) mig maga ahogy irta nemcsak diplomas,hanem intellektualis is.Tudja en megvagyok elegedve a szakmammal,es nem akarok tobbnek latszani,mint ami vagyok.Orvendjen a sorsanak,hogy a ,, felsobb korokhoz,, tartozik. Csak a legjobbakat kivanom maganak,es tartsa fenn a kivallo munkajat!

        • Nyilas

          Most már tényleg nem értem Joe.
          Ön, abban az átkozott “cucilizmusban ”
          -Jelentős emberekkel” tárgyalt.
          -kimagasló fizetést kapott
          -külföldre utazhatott delegáció tagjaként.
          Ezeket ön irta
          Tehát nem egy átlagmelós volt.
          Most meg azt irja, hogy önnek nem adott semmit a szocializmus, sőt azt is elvette, amit a saját pénzén megvett.
          Nincs itt valami ellentmondáa Joe?

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Kedves Nyilas úr, Jóska bácsi érthetetlen, mi több nevetséges, egyszer mindenhez értő polihisztorként árulja magát, majd máskor szegény elnyomott, üldözött proliként nyavalyog.

          • ez van

            Nincs itt ellentmondás Nyilas, csak Alzheimer-kór.

          • joe

            Semmi ellentmondas sincs Nyilas,csak ,foleg maga,nem ertelmezven amit irtam,vagy nagyon is jolertelmezve valamilyen okokbol felremagyarazta,es allandoan felremagyarazza. En tudom,hogy miert!!! Dehat legyen orome benne. Attol meg az almaitol olyan messze all,mint Mako Jeruzsalemtol.

    • Nyilas

      Kedves Joe.
      Ezt az “elszabott” részét Európának, az önfélék “szabták” el. Azok, akik már a 60-as években delegációval jártak külföldre, akkor, amikor tisztességes embernek lehetősége sem volt utlevelet kapni, akik kimagasló fizetést kaptak azért amit most itt az itthonmaradottaknak naponta a szemére hány, és tették mindezt azoknak a segitségével, azok döntései alapján, akiket most az egekbe magasztal.

      Válasz
      • joe

        Mindig van akire atruhazzak a hibakat,meg mindig masokat okolnak,a sajat butasagukert,ezert nem is foglakozoma velemenyevel. A buta embert tenyekkel sem lehet meggyozni. Ahol az ertelem elvesz,onnan kezdodik a hit. Valaki hires ember mondta.

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Jóska bácsi, há kipróbálta a hittérítőséget is?

          Válasz
        • ez van

          Nem jól mondta János bácsi. Nem a hit kezdődik ott, hanem Joe.

          Válasz
  3. Polgár Ferenc

    Szerencse, hogy mindig megmondják, hogy mi a véleményünk.
    Én már kezdetek óta ez eu ellen voltam, rosszabb mint a szu volt.
    Viktor is azt mondta, hogy van élet az eu-n kívül is, mégis boldogan tuszkolt be minket és azon dolgozik, hogy minél több országot belül tudjon. Remélem, hogy a szuhoz hasonlóan mielőbb összedől ez a borzasztó tákolmány.

    Válasz
    • Szekely Attila

      Polgar Ferenc , az Orban Viktor elvtars azt is mondta , hogy ne azt nezzek amit mondok hanem amit csinalok.

      Válasz
      • TÓDUCZ

        Szifilisz az agyon.

        Válasz
        • Nyilas

          Űgy sem érti. Sem likud nincs benne, sem kommunista.

          Válasz
      • várközi

        Székely úr vagy elvtárs ugye már nem emlékszik? Gyurcsány elvtárs, plusz libatolvaj elvtárs, plusz pufajkás elvtárs, mondva és csinálva felvettek több tíz milliárd dollárt és eurót, amit úgy elköltöttek, hogy Viktornak kellett visszafizetni, persze kamatostúl.

        Válasz
    • Nyilas

      Eltévesztette a dátumot polgár úr. 2004 be léptettek be bennünket .
      Nem mintha lett volna más választásunk.

      Válasz
  4. TÓDUCZ

    A dékásoké, a momentumosoké, az mszpéseké, a párbeszédesékesé a jobbiksoké!

    Válasz
  5. antal m.

    Jó, a középvonal közelében találni helyet!

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Örök helyezkedő mérnök úr.

      Válasz
      • antal m.

        Tóducz úr! A maradandó, fel ívelő jó, életbiztonság!

        Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük