Kép: a1.ro

Szeptemberben 13,1 százalékkal volt nagyobb a nettó átlagbér Romániában a tavalyi kilencedik hónaphoz mérten – közölte szerdán a román statisztikai intézet.

A nettó átlagbér elérte a 2688 lejt (184 445 forint), a bruttó átlagbér a 4482 lejt (309 200 forint). Az infláció alapján kiszámolt reálbér 7,7 százalékkal volt magasabb a tavalyi kilencedik hónaphoz mérten. A legnagyobb fizetéseket az információtechnológiai ágazatban jegyezték, ahol egy alkalmazott átlagban 6465 lejt (446 ezer forint) keresett, a vendéglátóiparban és turizmusban dolgozók kerestek a legkevesebbet, átlagban 1567 lejt (108 100 forint).

A román kormány az elmúlt években a közszférában több lépésben béremeléseket hajtott végre, főleg az oktatásban és az egészségügyben. Az oktatásban dolgozók átlagbére 19 százalékkal volt magasabb szeptemberben a tavalyi kilencedik hónaphoz mérten, a tanárok átlagban 2731 lejt (188 400 forint) kerestek. Az egészségügyben dolgozók 31 százalékkal kerestek többet, az idei kilencedik hónapban az ágazati átlagbér 3505 lej (241 800 forint) volt.

Decembertől a román kormány ismét növelni akarja a bruttó minimálbért, amely a munkaügyi miniszter hét eleji bejelentése szerint 2080 lej lesz a jelenlegi 1900 lej helyett. A felsőfokú végzettséggel és a legkevesebb 15 éves munkaviszonnyal rendelkezők esetében viszont 2350 lejre nőne. A kormány most először vezetne be több lépcsős minimálbért, amely az elmúlt években jelentősen nőtt, 2015 elejéhez képest 94 százalékkal magasabb.

MTI

1 Comment

  1. Tóducz

    “Szép” romák mese.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.