Fotó: stirileprotv.ro

Egységre és békességre buzdított a napokban többször is Viorica Dăncilă kormányfő, és ha beérte volna ennyivel, talán egyet is érthetnénk e szavaival.

A következő kijelentésével azonban ő maga osztotta fel az ország lakosságát jó és rossz románokra, és ez nem véletlen elszólás volt, hiszen a szociáldemokraták már hosszú ideje mondogatják ugyanezt.

Jó román természetesen az, aki elégedett a kormányzással, nem zúgolódik, nem bírálja a hatalmon levőket és nem tüntet ellenük. Akik erre vetemednek, azok mind rossz románok, idegen érdekeltségek lefizetett szószólói, a párhuzamos állam képviselői, akik akadályozzák a kormány és a parlament munkáját, lejáratják az országot külföldön és így tovább. Miniszterelnökünk (tisztségével összeférhetetlen mértékű) naivitásában azt a nyilvánvaló tényt is képtelen felismerni, hogy az utóbbi két évben tapasztalható, páratlan intenzitású társadalmi békétlenséget épp annak a pártnak a vezetői fokozták és élezték ki, akik 2016-ban megnyerték a választásokat.

Azóta botrány botrányt ér, tízezrek tüntettek hónapokig, és a külföldön dolgozó, illetve itthon küszködő román állampolgárok milliói mellett a civilizált világ, az Európai Unió különböző intézményeinek haragját is kihívta maga ellen Liviu Dragnea és csapata. Amely belülről sem egységes, bizonyíték rá, hogy átlag tíznaponként cseréltek le egy-egy minisztert (700 nap alatt nagyjából 70-et). Maga a vezér és hűséges bábja a Victoria-palotában a választói akaratra szokott hivatkozni, csakhogy az SZDP által legutóbb begyűjtött 3,2 millió szavazat a felnőtt lakosság egyhatodát sem jelenti (a nagy ellenfél, Klaus Iohannis 6,2 millió szavazatot kapott 2014-ben), és azok sem erre a zűrzavaros, feszült, acsarkodó „programra” adták le voksukat.

Békés építkezést és növekvő jólétet várt el mindenki, ezt is ígérték, de mindebből csak a pillanatnyi könnyebbséget jelentő béremelések valósultak meg (olyan áron, ami hosszú távon eladósítja az államot, azaz visszafogja a fejlődést és elveszi a reményt az emberektől), azok is olyan csatazajban, hogy már a jól elzárt Cotroceni-palota nyugalmát is megzavarták. Ha csak az utóbbi hónapokat nézzük, az is sok: sorozatos jogviták a nyugati partnerekkel, alkotmányos konfliktusok és sunyi nácizás az államfővel, csendőri erőszak a tüntetőkkel, népszavazás az ortodox meghatározástól eltérő családok kirekesztésére, hosszadalmas leszámolások a belső pártütőkkel, és most azokon a polgárokon verik el a port, akik nem tapsolnak ennek a teljesítménynek. Örülhetnénk, hogy a magyarokat kihagyták, de a visszaszolgáltatások leállításából, az iskoláink elleni támadásokból és a feliratperekből tudjuk, hogy nem.

Így készül legnagyobb ünnepére Románia: egyesek dagadó kebellel, mások keserű szájízzel. A nagy egyesülés centenáriuma előtt inkább széthúzást és megosztottságot látni, még abban sincs egyetértés, hogy ki a jó és ki a rossz román. Szánalmas eredmény...

Demeter J. Ildikó / Háromszék