Háromszék és Brassó megye közötti hosszú távú, összefüggő fejlesztésekről folytatott online egyeztetést Tamás Sándor és Adrian-Ioan Veștea, Kovászna, illetve Brassó Megye Tanácsának elnöke tegnap.

Márciusban kezdték el a légikikötő termináljának építését

Prioritásként kezelik a Sepsiszentgyörgy–Brassó közötti gyorsforgalmi út kivitelezését, ugyanis jó ütemben halad a vidombáki reptér építése. Mindkét fél egyidejűleg végzi közben az Erdővidéket Brassó térségével összekötő megyei utak felújítását.

A vidombáki reptér termináljának építésére március 10-én kiadta a munkakezdési parancsot – tájékoztatta kollégáját a Brassó megyei önkormányzati vezető. Jó ütemben haladnak, több mint 250 millió lej értékben kötöttek meg szerződéseket, a munkálatok párhuzamosan folynak több területen is. Úgy vélik, idén 90 százalékban meglesz a légikikötő, s jövő évben már működőképes lehet a Brassói Nemzetközi Repülőtér.

A megyei infrastruktúra korszerűsítését nem szabad a megyehatáron leállítani, akkor van haszna és értelme, ha regionális szinten összefüggő elképzelésbe illeszkedik – nyilatkozta Tamás Sándor. Nekünk, háromszékieknek első számú érdekünk a Brassó megyével való együttműködés is. Több olyan közös projektünk van, amelyet a két megye és a két megyeszékhely vezetőivel egyeztetve indítottunk el – mondotta.

Mindkét megye számára fontos a Sepsiszentgyörgy–Brassó közötti gyorsforgalmi út, amellyel Háromszéket összekötik a reptérrel. A két megye vezetősége megegyezett: a gyorsforgalmi utat felteszik arra a fejlesztési prioritási listára, amelyet a gyulafehérvári Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség kért. Eszerint fogják az elkövetkező időszak finanszírozási szempontjait meghatározni. Egyébként mindkét megye idei költségvetésében már szerepelnek a gyorsforgalmi út előkészítését célzó költségek, a topográfiai felméréshez, nyomvonal megtervezéséhez szükséges pénzforrások.

A Brassó megyét és Erdővidéket érintő megyei út teljes körű felújítását két európai uniós pályázatból finanszírozzák. Háromszéken Málnásfürdőtől indulva a Hatodon át Nagybacont, Barótot érintve az ágostonfalvi hídig tart a felújításra kerülő útszakasz, onnan Brassó megye hatásköre az 1-es számú országútba Szászmogyorósnál csatlakozó szakasz kivitelezése. A háromszéki részen napokon belül kezdődik a munkálat, Brassó megyében is hamarosan indul. Mindkét fél érdeke, hogy egyszerre végezzenek, és egyszerre tudják átadni a forgalomnak az utat – tájékoztatott Tamás Sándor.

Szekeres Attila / Háromszék