Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke / Fotó: Youtube

A Jobbik az érdekvédelmi intézményrendszer megerősítését sürgeti. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: pártja programja komoly kedvezményeket biztosítana a munkáltatóknak, ugyanakkor azt is megköveteli, hogy csökkenjen a munkavállalók kiszolgáltatottsága.

Célként fogalmazta meg az önszerveződések megkönnyítését, utalva arra, hogy míg a 2000-es évek elején a munkavállalók több mint 20 százaléka valamilyen szakszervezet tagja volt, míg mára az arány 8 százalék körülire csökkent. Az érdekképviseletek nem tudják azt az érdemi tevékenységet kifejteni, amit kellene, a vezetők pedig retorzióktól tartanak – vélekedett.

A jobbikos politikus a munkahelyi biztonság területén is előrelépést szorgalmazott. Kifejtette: 2010-ben 17 ezer bejelentett munkahelyi baleset volt, míg 2016-2017-ben elérte a 23 ezret. Ki kell vizsgálni ennek hátterét – hangoztatta Z. Kárpát Dániel, aki részben a munkaerőhiánynak tulajdonította a helyzetet.

Z. Kárpát Dániel azt is javasolta, hogy a munkaügyi ellenőrzések sokán a szakszervezetek is kapjanak valós jogköröket saját munkakörülményeiket illetően.

Jelezte továbbá, hogy jogi védelmet szeretnének biztosítani az érdekképviseleti vezetőknek. Ezt azzal indokolta, hogy a hetekben előfordult, hogy egy villamosiparban 40 éve dolgozó szakszervezeti vezető egyik napról a másikra elveszítette állását, mert fellépett a hozzá tartozó munkavállalók érdekében.

MTI