Forrás: prohungarianemzetiportal.ning.com

Hatpárti javaslatként kerülhet a törvényhozás elé a magyar-székely összetartozás napjáról szóló jobbikos indítvány, miután a kormánypártok is jelezték, hogy csatlakoznak ahhoz – mondta el hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjét vezető parlamenti képviselő.

Szávay István hangsúlyozta: három hete, az agyagfalvi székely nemzetgyűlés 170. évfordulóján kezdeményezte a 11 évszázados sorsközösség szimbolikus alkalmának emléknappá emelését, majd levélben tájékoztatta a frakcióvezetőket erről.

Hozzátette: erre csak az a DK nem válaszolt, amely eddig sem mutatott különösebb érzékenységet a külhoni magyarság ügye iránt.

Az ellenzéki politikus megemlítette: pártja sem támogatja a székelyek önálló nemzetiséggé nyilvánítását Magyarországon, mert az "csak a románoknak adna muníciót arra, hogy az erdélyi magyarságot megosszák", holott "a székely a magyar nemzet része".

MTI