Fotó : Mirkóczki Ádám / Index.hu

Szóba sem jöhet semmilyen klikkesedés a Jobbikon belül – mondta Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

A szóvivő szerint ha a párt legfőbb döntéshozó testülete kiáll egy politikai irány, egy vezető mellett – ahogy ez történt május 12-én, a Jobbik legutóbbi kongresszusán -, akkor nem megengedhető valamilyen tömb létrehozása.

Hozzátette, nem érzi, hogy a tagságon belül nagy szakadás lenne, inkább úgy látja, kialakult Toroczkai László körül egy csoport, és ők megpróbálják zsarolni a pártot.

"Toroczkai Lászlónak szíve joga kilépni, szíve joga új pártot alapítani, aki követi, követi, aki nem, nem, de azt nem lehet megcsinálni a Jobbikban, hogy zászlót bontok, programot hirdetek" – hangsúlyozta.

A tisztújításon 54 százalékos többséggel Sneider Tamást választották elnökké Toroczkai Lászlóval szemben.

Deák Dániel / Fotó: 888.hu

Szakértő: lehetetlen, hogy a Jobbik egyben maradjon

Lehetetlen, hogy a Jobbik egyben maradjon, a 2018-as választás után szavazótábora és a párt is kettészakadt – mondta Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

A szakértő taglalta Toroczkai László, a Jobbik volt alelnöke platformalapítási szándékát, amelynek célja az alapító okiratban lefektetett szellemiséghez való visszatérés.

Deák Dániel szerint ha Toroczkai László és azok, akik szintén visszatérnének a nemzeti radikális vonalhoz, a pártban maradnak, akkor hosszú, elhúzódó vitákra lehet számítani.

Ha a következő tisztújításig fennállnak a párton belüli ellentétek, akkor a Jobbiknak tovább fog csökkeni a támogatottsága – értékelt a szakértő.

MTI