30.000 lejes pénzbüntetésben részesítette az Országos Audiovizuális Tanács (OAT) a Realitatea TV-t a Jocuri de putere című, 2018. január 31-én, február 22-én, február 28-án, március 10-én, március 13-án, és május 5-én sugárzott műsorában elhangzott magyarellenes megnyilvánulások miatt.

A pénzbírságot az audiovizuális tartalmakról szóló 2002-es évi 504-es törvényre hivatkozva szabta ki az OAT, ugyanakkor figyelembe vette az erre vonatkozó szabályozásról szóló kódex egyes rendelkezéseit is, amelyek egyebek mellett kimondják, hogy a műsor alatt lehetőséget kell adni a másik félnek is arra, hogy elmondhassa a saját nézőpontját. Ugyanakkor a kódex azt is előírja, hogy a műsor moderátora nem használhat sértő nyelvezetet, nem uszíthat erőszakra, illetve a meghívottaknak sem engedheti meg mindezt.

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat áltat tett panasz leszögezi, hogy a Realitatea TV Jocuri de putere című adása 2018. március 13-án hamis párhuzamba helyezte azt, ahogyan Sepsiszentgyörgyön ünnepelték a magyarok március 15-ét és ahogyan – állítólag – ünnepelték a december 1-i román nemzeti ünnepet, immár román zászlók hiányában.

Amint a fotóból kiderül, a Realitatea TV a március 15-re feldíszített sepsiszentgyörgyi Főteret a csíkszeredai főtérrel hasonlította össze: míg Sepsiszentgyörgyön magyar zászlók díszelegtek, a másik fotó alapján román a zászlók állítólag hiányoztak a december 1-i díszletből. Az audiovizuális tartalmakról szóló törvény rendelkezései szerint a médiaszolgáltatók kötelesek objektív módon informálni a közönséget, a tényeket korrekt módon kell közvetíteniük. Ez ebben az esetben sem történt meg, hiszen különböző városokat hasonlítottak össze. Ugyanakkor a panasz azt is megemlíti, hogy Sepsiszentgyörgy Főtere, és nemcsak, a román nemzeti ünnep alkalmával igenis fel volt díszítve román zászlókkal, tiszteletben tartva az állam ünnepét.

Benkő Erika, a szolgálat vezetője elmondta, ez már a sokadik alkalom, amikor jogos büntetést szabtak ki a szóban forgó műsorban elhangzottak miatt, melyek a magyar közösség elleni uszításként hatottak.

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat minden olyan esetben feljelentést tesz a Országos Audiovizuális Tanácsnál, amikor a magyarokat értintő, negatív tartalmakat sugároznak a hazai televíziók és rádiók. (sajtóközlemény)