A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány ötödik alkalommal hirdette meg a Jogosítvány a jövőhöz programot, amely olyan fiatalok számára fedezi bármilyen kategóriájú hatjási engedély megszerzésével járó költségeket, akik nehéz anyagi körülmények között élnek, és akiknek munkavállalásnál feltétel vagy előny a jogosítvány, illetve hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában vagy kiterjesztésében azoknak, akik már dolgoznak.

A pályázatokat online vagy postai úton lehet benyújtani, 2020. január 25-ig.

Jogosítvány a jövőhöz programban 17-25 év közötti, hátrányos körülmények között élő fiatalok vehetnek részt, akik B, C vagy D kategóriájú gépjárművezetői engedélyt szeretnének szerezni, beleértve a traktorra, trolibuszra és villamosra érvényes hajtási engedélyt is.

 „Ötödik éve állunk az olyan hátrányos körülmények között élő fiatalok mellett, akik szeretnének jogosítványt szerezni. A korábbi kiírások eredményei alátámasztják kezdeményezésünk hasznosságát és sikerét. A legtöbb kedvezményezett fiatal számára a program segítségével megszerzett hajtási jogosítvány egy munkahely megszerzését teheti lehetővé, ami akár egy jobb élet esélyét jelentheti. Őszintén örvendünk, hogy mellettük lehettünk, és kívánunk nekik egy minél jobb jövőt. A MOL Románia továbbra is a közösségek elkötelezett partnere marad, és segíti a fiatalokat, akiknek a jogosítvány megszerzése egy jobb jövő lehetőségét hordozza magában” – nyilatkozta Camelia Ene, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.

Az ötödik kiírás meghirdetésére Bukarestben, az Intézményben Nevelkedett Fiatalok Tanácsának székházában került sor. A rendezvényen részt vett kilenc olyan fiatal, aki a korábbi kiírások keretében már megszerezte a hajtási jogosítványt.

„Nagyon ösztönzött, hogy kitörjek azokból a szociális-anyagi körülményekből, amelyekben nevelkedtem, ezért egyik célomnak azt tűztem ki, hogy megszerezzem a C, majd az E kategóriás jogosítványt, illetve a szakmai illetékességi bizonyítványt. Mivel a hajtási engedély megszerzésének költségei meghaladták anyagi lehetőségeimet, beiratkoztam a Jogosítvány a jövőhöz programba. 2019 februárjában értesültem arról, hogy a pályázatom nyert, és a támogatás segítségével ugyanazon év szeptemberében már megszereztem a jogosítványt. Tehát, ha nagyon akarod, sikerül” – nyilatkozta Angela Negru, az első fiatal hölgy, aki a programban kamionsofőri jogosítványt szerzett.

A program négy kiírásában eddig 69 fiatalnak sikerült megszerezni a jogosítványt: 59 személy B kategóriás, 8 személy C/CE kategóriás, 1 személy B96, 1 személy pedig B kategóriás – fogyatékkal élők számára adaptált gépkocsira tette le sikeresen a vizsgát. További 57 kedvezményezett a tanulmányait folytatja vagy vizsgára készül.

„Idéntől online is be lehet nyújtani a pályázati kérelmeket, de tekintettel azokra a pályázókra, akiknek nem áll módjában az elektronikus kommunikációs eszközöket használni, papíron is elfogadunk pályázatokat. A beiratkozás ideje alatt, két hónapon át, minden érdeklődőnek tájékoztatással szolgálunk. Fontos, hogy a pályázó találjon egy mentort, egy támogatót, aki segít neki a sofőriskolai tanulmányok folytatása idején és a vizsgára való felkészülésben. Világosan motivált pályázatokat várunk, amelyek részletezik a hajtási engedély megszerzésének szükségességét és hasznosságát” – nyilatkozta András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője.

A programmal és a pályázattal kapcsolatos bővebb tájékoztató a www.kozossegert.ro és a www.molromania.ro honlapokon található. A pályázatok benyújtásának határideje 2020. január 25.

A Jogosítvány a jövőhöz programról

A Jogosítvány a jövőhöz programot A Közösségért Alapítvány szervezi a MOL Románia által rendelkezésre bocsátott pénzalapból. A program anyagi támogatást biztosít 17-25 éves, hátrányos helyzetű fiatalok részére, B, C, D kategóriájú, beleértve traktor, trolibusz és villamos, gépjárművezetői engedély költségeinek fedezéséhez, akik számára a hajtási engedély feltétel vagy előny a munkavállalásnál, vagy hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában azoknak, akik már dolgoznak.

A Jogosítvány a jövőhöz programot négyéves fennállása alatt két országos versenyen díjazták: 2018-ban a Civil Társadalom Gáláján, 2017-ben a Romanian CSR Awards-on.

Az ötödik meghirdetésre 2019. november 27-én került sor, a pályázatok benyújtásának határideje pedig 2020. január 25. A támogatások összértéke 75.000 lej. (közlemény)