Sokan kibírták a vállalt körök leszaladását. Tették azért, hogy így segítsenek a Laura Háznak

A közismert We are the Champions Queen-dal csendült fel vasárnap délelőtt a baróti iskola sportpályáján, miközben a fogyatékkal élőket gondozó Laura Ház által második alkalommal meghirdetett jótékonysági futónapjára gyülekezni kezdtek a bejelentkezettek.

Bár az időjárás nem kedvezett, a bajnokok avatása nem maradt el: azok, akik szaladtak a Laura Házért, és azok is, akik fogadtak rájuk, hogy a felajánlott pénzösszeggel segítsék a ház tevékenységét, győztesen térhettek haza: a nemes célért vállalt áldozatuk nem volt hiábavaló. A pályán az egy vagy több kör leszaladását vállaló futókat Cseresznyés Emília, a Laura Ház vezetője köszöntötte, majd Dimény János nyugalmazott iskolaigazgató, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség erdővidéki szervezetének elnöke szólt.

– Példaértékű ez a rendezvény – fogalmazott –, melyet bár a szükség, a megoldások keresése szült, a résztvevők benne való hitének köszönhetően az csodákra, hegyek megmozgatására képes. Egyben nevel az egészséges életmódra is, és felhívja figyelmünket a fogyatékkal élőkre, egymásra. Talán ez utóbbi a legfontosabb hozadéka.

A volt pedagógus megemlékezett a tíz éve elhunyt Tóth Lauráról, a később róla elnevezett, ám akkor még Hisszük Hogy Fontosak Egyesületnek hívott, a fogyatékkal élőkért tenni akaró baróti szervezet alapítójáról, Hamvas Béla szavait idézve: „A boldogságot csak az bírja el, aki megosztja”.

– Laura mindent megosztott, amit szeretett – hangsúlyozta.

A futónapra ezúttal olyanok is jelentkeztek, akik a félmaratoni táv lefutását vállalták a Laura Házért, ők már a reggeli órákban startoltak, közöttük nemcsak barótiak, erdővidékiek, de sepsiszentgyörgyiek, csíkszeredaiak, brassóiak is. Mások, az egészen kicsiktől kezdve a felnőttekig a megnyitó után fogtak neki a körök leszaladásának.

A magánszemélyek mellett egyesületek, civil szervezetek is képviseltették magukat a jótékonysági rendezvényen, így ott voltak a Baróti Focisuli játékosai, a Gondviselés Segélyszervezet erdővidéki önkéntesei, a baróti amatőr lány-kézilabdacsapat tagjai és mások. Maguk a Laura Ház ellátottjai is lefutottak egy tiszteletkört a pályán, megköszönve mindenkinek a részvételt, azt, hogy ilyenképpen, sportolva segítenek rajtuk.

A vasárnapi futónapot megelőzte egy jótékonysági est is, melyet fiatalok tartottak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács erdővidéki szervezete, illetve annak elnöke, Zsombori Csaba, valamint a Baróti Szabó Dávid Líceum diáktanácsa szervezésében.

Böjte Ferenc / Székely Hírmondó