A nagyváradi római katolikus püspökség és az RMDSZ közötti nagyon jó együttműködésnek köszönhetően, a magyar képviselet javaslatára döntött mai ülésén a kormány a nagyváradi Ady Endre Líceum teljes restaurálásáról – tájékoztatott Cseke Attila fejlesztési miniszter, aki hozzátette: a római-katolikus egyház tulajdonában lévő műemléképület felújítására közel 65 millió lejt biztosít a szaktárca.

ady gimnázium

A miniszter rámutatott: a 250 éves Orsolya-rendi kolostor teljes, külső és belső restaurálása és a tanintézmény korszerű felszerelése az RMDSZ és a püspökség közös erőfeszítése, amely ma zöld utat kapott a kormánytól. Az épület Nagyvárad és Bihar megye egyik legjelentősebb műemléke, ennek ellenére megépítése óta egyszer sem végeztek rajta teljes felújítást. A restaurálási folyamat alatt az épületegyüttes valamennyi szárnyát felújítják.

„A korszerű körülmények között megszervezett tanítás és közösségünk épített örökségének megőrzése egyaránt fontos az RMDSZ számára. Ezért kezeltük prioritásként ezt a beruházást” – nyilatkozta Cseke Attila. A Bihar megyei szenátor elmondta: a kormány mai döntése következtében elkezdődhet a közbeszerzési folyamat, a kivitelezővel aláírt szerződés után pedig az építkezés.

A restaurálás során megerősítik az épület homlokzatát, struktúráját, falait, az épületet tűzbiztossá teszik, villámhárítóval szerelik fel, és a biztonságos áramellátás céljából a vezetékeket földelik. Az ingatlant továbbá energetikai szempontból is felújítják, restaurálják a nyílászárókat, és a fűtésrendszert is korszerűsítik. Az iskolát ugyanakkor új számítógéprendszerrel látják el.