Fotó: digi24.ro

Határozattal hagyta jóvá szerdai ülésén a kormány a 2020-a helyhatósági választások lebonyolításának programját.

A kormány határozatot fogadott el ugyanakkor a 2020-as helyi választások megfelelő megszervezéséhez és lebonyolításához szükséges technikai intézkedésekről is.

A parlament által elfogadott törvény szeptember 27-ére tűzte ki az idei helyhatósági választásokat.

V. Ponta: El kell halasztani a helyhatósági választásokat

El kell halasztani a helyhatósági választásokat, mert nagyon magas a kockázata annak, hogy a voksolás megszervezésében résztvevő személyek megfertőződjenek – jelentette ki szerda este a közszolgálati televízió műsorában Victor Ponta, a Pro Románia elnöke.

A pártelnök szerint a választások megszervezésében résztvevő kétszázezer ember magas fertőzésveszélynek van kitéve.

Ponta „aberránsnak” nevezte a hatóságok kommunikációját, amelynek megfelelően „félelmetes” járvány van, valamennyien be kell zárkóznunk a házakba, de azért „menjetek el a választásra és szavazzatok ránk”.

„Úgy veszünk részt a választásokon, mint a háborúban: lássuk, ki éli túl” – mondta a Pro Románia elnöke.

Felhívta a figyelmet arra is, hogyha a politikusok széltében-hosszában kampányolnak az országban, abból a köznép arra a következtetésre juthat, hogy nincs is járvány.

Agerpres