Fotó: stirileprotv.ro

Elfogadta szerdán a két ház jogi, védelmi és egészségügyi bizottsága a szükségállapot 30 napos meghosszabbításáról szóló elnöki rendeletet.

A gazdaságpolitikai, az európai ügyekkel foglalkozó, a munkaügyi, a szállításügyi és az oktatási szakbizottságok szintén kedvezően véleményezték a dekrétumot.

A törvényhozók ugyanakkor több javaslatot és ajánlást fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban, amelyeket elküldenek az államfőnek és a kormánynak.

Az elnöki rendelet jóváhagyásáról szóló határozattervezetet – amelyről csütörtökön a parlament plénumának is szavaznia kell – a két ház összevont jogi bizottsága szövegezte meg. Ebbe többek között belefoglalták, hogy a szükségállapot ideje alatt az állampolgári jogokat és szabadságokat korlátozó intézkedéseket „törvényerejű jogszabályokkal” rendeljék el, és ezek kizárólag a koronavírus-járvány terjedésének fékezését célozzák.

Egy másik kitétel szerint a kormánynak hétnaponta – vagy ahányszor szükség adódik – be kell mutatnia a parlamentnek egy jelentést a COVID-19-járvány terjedését fékezni hivatott, már elfogadott vagy tervezett intézkedésekről, illetve az ezeket szükségessé tevő okokról. A szükségállapot lejárta utáni 30 napon belül a kormánynak teljes körű jelentéssel kell a parlament elé állnia – áll még a tervezetben.

E szerint ugyanakkor a szükségállapot feloldását követő 60 napon belül a Számvevőszéknek meg kell vizsgálnia, hogy miként kezelték a közpénzeket ebben az időszakban, és a parlament elé kell terjesztenie a vizsgálat következtetéseit tartalmazó jelentést.

Az egészségügyi bizottságok által megfogalmazott javaslat értelmében a családorvosi rendelőknek, járóbeteg-rendelőknek, fogászati rendelőknek, laboroknak, képalkotó diagnosztikai központoknak és gyógyszertáraknak havonta 5000 lejt kell kapniuk az állami költségvetésből egészségügyi védőfelszerelések beszerzésére.

A parlament csütörtökön 12 órától kezdődő ülésén vitatja meg a szükségállapot meghosszabbításáról szóló elnöki rendeletet, majd szavaz is róla. Az ülés online zajlik majd. (Agerpres)