Fotó: puterea.ro

Nem mondott újdonságot Kelemen Hunor, amikor a hét végén azt állította, hogy tizenegy évvel az Európai Unióhoz való csatlakozás után a román politikai elitnek nincsen közös országprojektje, jövőképe, és a politikusok egymással hadakoznak a jövő építése helyett. Az RMDSZ elnöke aggasztónak nevezte ezt az állapotot, megjegyezve, a szövetség kész párbeszédet folytatni a román pártokkal a közös jövőről.

Bár Kelemen diagnózisa pontos, szavai a nagy többséghez nem jutnak el, így kevésbé remélhető, hogy a centenárium évében az önmagukat büszkének és hazafinak érző román ajkúak tízezrei hirtelen felismernék, hogy ez a jövőkép nélküli helyzet megalázó és elfogadhatatlan az ország összes állampolgárára nézve. Nem valószínűsíthető, hogy hirtelen számosan sorakoznának fel az RMDSZ vezetője mögé, hogy vele együtt kérjék, követeljék a regnáló politikai hatalomtól: vessenek véget e lehangoló, sehova nem vezető állapotnak. Korábban egyébként Klaus Iohannis is nekifutott a jövő témakörének, országprojekt-bizottságot hozott létre, ám e testület is csak nevében hangzatos, elképzelésekben, cselekedetekben szerény maradt. Az államfőt jobban foglalkoztatja saját politikai jövője, mintsem az országé.

Bő egy éve kizárólag a pillanatnyi politikai célok számítanak, ez nap mint nap pontosan látható. Szépen tükrözi ezt a vezető kormánypárt házon belüli civódása is: a szociáldemokrata pártelnök, az egyelőre eltávolíthatatlannak tűnő Liviu Dragnea eddigi bizalmasaival, alelnökeivel is szembefordul hatalma megszilárdítása érdekében. Ebben az állítólagos feszült helyzetben a fővárosi polgármester asszony még egy kis ingyencirkusztól, pontosabban hisztériától sem riad vissza azért, hogy a látszatát keltse, mennyire szívén viseli Bukarest sorsát, miközben eredményekkel alig büszkélkedhet.

Lehangoló, szinte szokványos csetepaté, amelyre viszont a szociáldemokraták azt mondanák, nem igaz, hogy nem tudjuk, mit akarunk, jólétet akarunk. Az sem igaz, harsognák, hogy nincs jövőkép, hiszen éppen most emeltük a fizetéseket. A kormánykoalíció valójában teljesen belegabalyodott a béremelések kusza szálaiba, mintha e szükséges, ám korántsem elégséges lépéssel meg lehetne oldani minden ágazati problémát, mintha ennyivel rendet lehetne teremteni a rendetlenségben. S hogy mekkora a zűrzavar például a tanügyben, a nyolcadikosok próbavizsgáját érintő pedagógusi bojkott is jól jelzi.

A NATO- és EU-csatlakozást követően hiányoznak a jelentős megvalósítások, de még tiszta és egyértelmű, közép- és hosszú távú célok sincsenek. Hogy miért? Azért, mert a politikusok többsége kicsinyes és középszerű. Politikai vízió nélkül ennyire futja, egyelőre az igazságügyi törvények és a pénzügyek összekuszálása sikerült, az össztársadalmi elégedetlenség pedig egyre jobban érzékelhető. S ha most, az oly sokat emlegetett százéves évforduló alkalmával sem dereng szinte semmilyen, az ország korszerűsödését ígérő nagyívű elképzelés, akkor ugyan mikorra remélhető?

Mózes László / Háromszék

13 hozzászólás

  1. Tóducz

    Kedves Várközi, Soros Dzsó újból előadta itt a beolvasztott ember balladáját.

    Válasz
    • Sorok-Soros

      Maga csak hirdesse tovabb a fejjel valo betonfal attoreset. Biztos fog sikerulni,igaz mar eltelt az elete nagyresze,es az attores meg nem sikerult. Ne hatraljon meg!!! Kitartast!!! Elore!!!

      Válasz
  2. Sorok-Soros

    Az hogy az RMDSZ. megakadalyozhatta volna a Romanianak az Unioba valo belepeset,az egy nagy butasag. Miert kellett volna megakadalyozni? Akkor megjobban elszigetelodott volna,sokkal rosszabb elet lenne,kevesebb lehetoseg a gazdasag fellenditesehez,nem lett volna annyi milliard kolcson stb. Nem is beszelve ,hogy az oszlakossaghoz viszonyitva a szam nagyon keves ahoz,hogy barmit megtudnanak akadalyozni ami az orszag jovojet illeti. Ha valaki azt hiszi akkor nagyon naiv,vagy tajekozatlan.

    Válasz
    • hÍMES TOJÁS

      Sorok-Soros (2018-03-13-n 03:09) “”Az hogy az RMDSZ. megakadalyozhatta volna a Romanianak az Unioba valo belepeset,az egy nagy butasag.”” — NA MOST KIVÉTELESEN EBBEN JOE-nak IGAZA VAN!
      Mert Románia beléptetése több nagyhatalom és a globális pénzügyérek egy csoportjának érdeke volt. EZEK DÖNTÖTTEK. Az Uniónak és az USA-nak is érdeke volt Románia beléptetése. EZEKHEZ KÉPEST az UDMR és Magyarország érdeke CSAK egy molyfing jelentőségével bírt! VAGYIS NEM SZÁMÍTOTT. Az UDMR-nek CSAK arra volt befolyása, hogy a román és magyar kormánytól kapott ajándékpénzt hogyan osztja el. MÁSRA VÁGYA, IGÉNYE AZ UDMR-nek SOSE VOLT.

      Természetesen azt csak a széllelbélelt ütődött “zsenik” tudják, hogy mi lett volna ha minden másként történt volna… Tehát JOE csak azért tudta nekünk leírni “mi történt volna ha” Romániá nem lép be az Unióba, mert Ő is egy “bicegő zseni” a sok jövőlátó fórumozó zseni között. Fontos, bánjanak vele óvatosan!

      Ma már tudjuk mi miért történt 2004-ben és 2007-ben, mert hosszan megtapasztaltuk az eredményét. Ennek a tapasztalatnak a tükrében válik komikussá JOE beírása a gondolkodók számára.
      Gondolom JOE arra az amerikai filozófiára alapozza az ide beírt bődületes hülyeségeit,, hogy minden szarra akad vevő. Tehát logikusan elvileg az Ő hülyeségeire is akad majd.
      Nem tudom JOE-nak igaza van-e.

      Válasz
      • Sorok-Soros

        Egesz biztos,hogy Joe-nak igaza van,hogy minden szarra van vevo. Maga az elo pelda ra. Azt hogy zseni vagyok azt soha nem mondtam es senki sem mondhatja magarol. Azt masok dontik el. Hogy mi lett volna ha? ha Sari neninek toke lett volna,akkor Sari bacsinak hivtak volna. Mielott azon elmelkedik,hogy ki vagy kik akadalyozhatnak meg a vilagporondon kik ellen,azon eloszor gondolkodjon el,hogy kinek vagy kiknek van hatalmuk hozza a masik fellel szemben. Az mindig ugy mukodott es ugy mukodik. Csak az uriemberek nem ordibalnak,hanem a hatamuknal fogva befolyasolnak,megszoritnak,vagy megsegitenek az erdekeik nyoman. Aztan ki ki eldonti,hogy melyik taborban szorgoskodjon?? Allandoan alljon ki a pofonokert,vagy valassza a jobbik utat,a megeggyezest. A problema ott kezdodik amikor valaki nagyobbnak,hatalmasabbnak,erosebbnek erzi magat,mint amilyen az allapota. Legyen az gazdasagi,politikai,vagy katonai. Aztan mind hirdesse az igazsagot mert azzal marad.

        Válasz
        • hÍMES TOJÁS

          Sorok-Soros (2018-03-13-n 17:53)
          “SOROS-JOE” most újra és nagyon ŐSZINTÉN kibontakozott!
          Most érdemes olvasni!
          JOE ízig-vérig a meghunyászkodó, önfeladó, elvtelen, sunyi román fajta. (Nagyon ismerem az ilyeneket!)
          Aki kíváncsi erre a típusra, annak érdemes olvasni.

          Válasz
    • hÍMES TOJÁS

      Sorok-Soros 2018-03-13-n 03:09 “”Az hogy az RMDSZ. megakadalyozhatta volna a Romanianak az Unioba valo belepeset,az egy nagy butasag.””
      Így igaz.
      “SOROS-JOE” már csak másolgatja ide-oda a saját beírásait.
      Nem csodálkozom, már önmaga is unhatja a sok beírt hülyeséget.
      Olyan már az ERMA fóruma, mint egy amerikai pöcegödör.

      Válasz
  3. Várközi

    Jövőképpel vagy anélkül, az RMDSZ-nek nem kellett volna Romániát az EU-ba bejuttatnia, addig amíg nem oldja meg a kisebbségek helyzetét (autonómia, oktatás, anyanyelvhasználat stb.). Frunda még Románia monitorizálását is visszavonatta, sok sikerrel.

    Válasz
  4. antal m.

    Nem képesek semmi jóra, a jeleni Kormányzók!
    Össze bonyolítottak mindent! Már senki se biztos a fizetésében, se tanügy se egészségügy, mások a többje, az épen nem tudja, hogy munkája végeztével mit vihet haza a családjának. CSAK A HATALMIAK BŐVELKEDHETNEK A FIZETÉSÜKBEN! Kilátástalan minden ITTHON, hogy térjenek haza a kinti szakembereink?
    Lia Olguta ha még sok-á kotkodácsol a Tv. csatornáin,- üres marad a nyugdíjasok zsebe is!
    Dragnea és Taricenu szégyentelenek,- meg ücsörögnek a NÉPHÁZÁBAN, sértetlenül!
    NEM LÁTJÁK A TÜNTETŐK NAPI KIROHANÁSAIT???

    Válasz
  5. Tóducz

    Jövőkép nélküliség nincs, hisz nem áll meg se az idő, s világ vége se lesz. Van jó, rossz, sötét, rózsaszín, stb. Valamilyen van.

    Válasz
    • hÍMES TOJÁS

      Tóducz (2018-03-07-n 11:02 “”)Jövőkép nélküliség nincs, hisz nem áll meg se az idő, s világ vége se lesz. Van jó, rossz, sötét, rózsaszín, stb. Valamilyen van.””
      — Szinte hihetetlen számomra az, hogy TÓDUCZ nem fogta fel, hogy miről beszélt Kelemen, és mégis reagált rá!!!
      Ez félelmetes felismerés! Egy ma nyugdíjas, de fiatalon tanult (tanulgatott?) ember ma már képtelen megérteni egy egyszerű szöveges üzenetet a közéletről a jelenben. Ez szomorú.
      Természetesen a “jövőkép nélküliségnek” semmi köze a jövő történéseihez. Mert a “jövőkép nélküliség” a jelenben létező valóság. Tehát létezhet jövőkép nélküliség. És Romániát VALÓBAN jellemzi a “jövőkép nélküliség”. (Tóducz erről mást gondolt.)
      Romániának egyetlen “nagy terve” Moldávia bekebelezése. Ez nem meglepő! Mert egy olyan ország, mely SEMMIT NEM TETT, és MÉGIS megkétszereződött a területe, az örökre a területszerzés szerelmesévé vált, Ez logikus és érthető.

      A beírásai alapján TÓDUCZ számára elképzelhetetlen lesz amiről alább tájékoztatom: 2010-ben a választás napján Orbánnak kész tervei voltak arra, hogy mit fog csinálni miniszterelnökként ha nyer a Fidesz a választáson. Vagyis volt “jövőképe”, víziója, terve arról, amit tennie kell Magyarország érdekében. És e terv biztos nem valósult meg hibátlanul, de legalább az egészen biztosan kiderülhetett, hogy TERVE VOLT MAGYARORSZÁGGAL KAPCSOLATBAN, és annak egy része megvalósult.

      Mi van Románában? Néhány ezren tüntetnek a nagy többséggel megválasztott miniszterelnök jelölt ellen, aki büntetettsége okán nem lehet miniszterelnök.
      Már ebben a tényben is benne van, hogy Románia rendkívül “kellemetlen” helyzetben van. Mi a bűne a miniszterelnök jelöltnek? VÁLASZTÁSI CSALÁS bűne miatt nem lehet miniszterelnök./!!/
      Akkor most gondoljunk arra, hogy a hatalomféltés okán 2006 őszén Gyurcsány lovasrohamot indított békés ünneplők ellen a megfélemlítés szándékával, és EZT a Fideszen kívül SOHA SENKI NEM KÉRTE SZÁMON RAJTA. A “hiperdemokratikus” USA, és a “hiperdemokratikus” Unió sem akarta vizsgálni ezt a mocskos ügyet. A nagy népfelháborodás ellenére az USA és az UNIÓ “zavartalanul” hatalomban hagyta Gyurcsányt. MERT EZ VOLT AZ ÉRDEKE. Tehát megint lelepleződtek a “hiperdemokratikus” hatalmak.

      Ma amikor sokak hite szerint a világ egy “nagy falu” lett, akkor a helyzet sokkal bolyolultabbnak mutatkozik mint 50 évvel ez előőt, vagy korábban volt.

      Válasz
      • Tóducz

        Na, h.T. magyarra fordította Kellemen szavait. A fene hitte volna, hogy egy nap h.T. az UDMR kritikusából az UDMR tolmácsa és kimagyarázó embere lesz.

        Válasz
        • hÍMES TOJÁS

          Tóducz (2018-03-13-n 19:24)
          MINTHA az UDMR a teljes impotencia állapotából politikai értelemben kimozdult volna a nulláról. Mintha az UDMR politizálni kezdett volna. Ezt észre kell venni és el kell ismerni! Szerintem.
          (Nagyon rossz véleménnyel vagyok az UDMR-ről. De ez nem befolyásolta 28 évig az erdélyi magyarságot.)
          Ami fontos, hogy az erdélyi magyarság elsöprő többsége a mai napig az UDMR-ben látja a szebb jövőjének képviseletét. (Hogy mit gondol erről TÓDUCZ, az a több ezer eddigi beírásából nem derült ki. EZ a tény is TÓDUCZ FŐ JELLEMZŐJE!)

          Szerintem az erdélyi magyarság sorsa, jövője már eldőlt. Szerintem tovább csökkenünk… befellegzett.
          De a magyar kormány KÖTELESSÉGE ezt a folyamatot csillapítani. Szerintem a “BEFELLEGZETT” állapotért többen felelősek, de leginkább Markó Béla. (Ez persze nem vígasz! De Markó egy “valódi” kommunista személyiség. Csak ennyit érdemes megjegyezni róla.)

          Tóducz téved. NEM “kimagyarázom” az UDMR-t, csak észlelem a szerény változást az UDMR politikájában.
          Van egy “majdnem” friss tény amit TÓDUCZ-nak újra EL KELL FOGADNIA. Az UDMR-re SOKKAL-SOKKAL TÖBBEN SZAVAZNAK, mint ahányan megjelentek Marosvásárhelyen márc. 10-én.
          Legyünk realisták TÓDUCZ!
          Az erdélyi magyar többség a JELEN ÁLLAPOTÁBAN biztosan nem akar autonómiát. Ezért – szerintem – nem valósul meg. Ez a realitás most.
          E mellett nagyon bízom a megvalósulásban. De most nem látom a realitását.

          Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük