Fotó: puterea.ro

Nem mondott újdonságot Kelemen Hunor, amikor a hét végén azt állította, hogy tizenegy évvel az Európai Unióhoz való csatlakozás után a román politikai elitnek nincsen közös országprojektje, jövőképe, és a politikusok egymással hadakoznak a jövő építése helyett. Az RMDSZ elnöke aggasztónak nevezte ezt az állapotot, megjegyezve, a szövetség kész párbeszédet folytatni a román pártokkal a közös jövőről.

Bár Kelemen diagnózisa pontos, szavai a nagy többséghez nem jutnak el, így kevésbé remélhető, hogy a centenárium évében az önmagukat büszkének és hazafinak érző román ajkúak tízezrei hirtelen felismernék, hogy ez a jövőkép nélküli helyzet megalázó és elfogadhatatlan az ország összes állampolgárára nézve. Nem valószínűsíthető, hogy hirtelen számosan sorakoznának fel az RMDSZ vezetője mögé, hogy vele együtt kérjék, követeljék a regnáló politikai hatalomtól: vessenek véget e lehangoló, sehova nem vezető állapotnak. Korábban egyébként Klaus Iohannis is nekifutott a jövő témakörének, országprojekt-bizottságot hozott létre, ám e testület is csak nevében hangzatos, elképzelésekben, cselekedetekben szerény maradt. Az államfőt jobban foglalkoztatja saját politikai jövője, mintsem az országé.

Bő egy éve kizárólag a pillanatnyi politikai célok számítanak, ez nap mint nap pontosan látható. Szépen tükrözi ezt a vezető kormánypárt házon belüli civódása is: a szociáldemokrata pártelnök, az egyelőre eltávolíthatatlannak tűnő Liviu Dragnea eddigi bizalmasaival, alelnökeivel is szembefordul hatalma megszilárdítása érdekében. Ebben az állítólagos feszült helyzetben a fővárosi polgármester asszony még egy kis ingyencirkusztól, pontosabban hisztériától sem riad vissza azért, hogy a látszatát keltse, mennyire szívén viseli Bukarest sorsát, miközben eredményekkel alig büszkélkedhet.

Lehangoló, szinte szokványos csetepaté, amelyre viszont a szociáldemokraták azt mondanák, nem igaz, hogy nem tudjuk, mit akarunk, jólétet akarunk. Az sem igaz, harsognák, hogy nincs jövőkép, hiszen éppen most emeltük a fizetéseket. A kormánykoalíció valójában teljesen belegabalyodott a béremelések kusza szálaiba, mintha e szükséges, ám korántsem elégséges lépéssel meg lehetne oldani minden ágazati problémát, mintha ennyivel rendet lehetne teremteni a rendetlenségben. S hogy mekkora a zűrzavar például a tanügyben, a nyolcadikosok próbavizsgáját érintő pedagógusi bojkott is jól jelzi.

A NATO- és EU-csatlakozást követően hiányoznak a jelentős megvalósítások, de még tiszta és egyértelmű, közép- és hosszú távú célok sincsenek. Hogy miért? Azért, mert a politikusok többsége kicsinyes és középszerű. Politikai vízió nélkül ennyire futja, egyelőre az igazságügyi törvények és a pénzügyek összekuszálása sikerült, az össztársadalmi elégedetlenség pedig egyre jobban érzékelhető. S ha most, az oly sokat emlegetett százéves évforduló alkalmával sem dereng szinte semmilyen, az ország korszerűsödését ígérő nagyívű elképzelés, akkor ugyan mikorra remélhető?

Mózes László / Háromszék