Fotó: Haáz Vince – Székelyhon/Krónika

A Székely Szabadság Napján, Marosvásárhelyen, méltósággal erősítettük meg a székelység autonómia igényét. Köszönet érte elsősorban azoknak, akik száz kilométereket utazva vállalták a fáradalmakat, de tisztelet és köszönet illet minden résztvevőt. A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága és a széki elnökök szervező munkája a sikeres rendezvény része volt. Lendületet adott a szervezésnek, és növelte a résztvevők számát az RMDSZ háromszéki szervezetének nyílt kiállása a rendezvény mellett, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt segítsége.

Egy öt éve tartó küzdelmet megnyertünk. Elfogadtattuk a román hatóságokkal, hogy egy alapvető alkotmányos jog gyakorlását nem akadályozhatják meg! Ennek a küzdelemnek külön fejezete volt a peres eljárások sorozata Marosvásárhely polgármesteri hivatalával, illetve a büntetések nyomán a csendőrséggel, amelyeket többségükben megnyertük. Túl a peres eljárásokon a gyülekezési jog sorozatos korlátozását sikerült nemzetközi fórumokra is eljuttatni. A kijelentést, hogy ezt a küzdelmet megnyertük, beárnyékolja a Székely Nemzeti Tanács külügyi képviselőjének jogtalan kitiltása Romániából. Meg fogjuk tenni a jogorvoslathoz szükséges lépéseket, és minden lehetséges eszközt fel fogunk használni, annak érdekében, hogy ilyen a jövőben ne fordulhasson elő.

Sikerült nyomatékot adni Székelyföld Autonómia Statútumának, amely jelen pillanatban a Román Parlament előtt van. Függetlenül attól, hogy mi lesz a sorsa a törvénytervezetnek a törvényhozásban, igazoltuk, hogy Kulcsár-Terza József képviselő úr törvénykezdeményezése nem egy elszigetelt egyéni fellépés, hanem mögötte ott áll a székelység akarata.

Először fordult elő, hogy a Székely Szabadság Napját nyílt levélben köszöntötte egy román politikai párt. Dan Sorin Mașca pártelnök által aláírt közlemény elismerően szól a székely autonómiamozgalomról, és úgy ítéli meg, hogy Románia korrekt regionalizálása, a közigazgatás decentralizálása és a régiók autonómiája olyan célok, amelyek összekötnek bennünket. Ez a levél jelzése annak, hogy megnyílhat a párbeszéd útja az autonómiáról a többséggel.

A rend fenntartását, a résztvevők biztonságérzetének a megerősítését szolgálta a Maros Megyei Csendőrség, amellyel sikerült példás együttműködést kialakítani annak érdekében, hogy minden a szervezők bejelentett szándéka szerint, egy békés megemlékezésre és tüntetésre kerüljön sor.

Készülnünk kell már most 2019. március tizedikére. El kell kezdeni a szervező munkát, hiszen az a cél, hogy minél több embert mozgósítsunk, megvalósítható. Megismételhetjük mi magunk is: sokan voltunk, de még mindig nem elegen! Marosvásárhelyen él Erdély legnagyobb magyar közössége és a Nyárád és Küküllő mentén még százhatvanezer magyar. Jövőre ismét több ezer embert kell meggyőznünk arról, hogy a jelenlétükre Marosvásárhelyen szükség van. Az autonómiaküzdelem csakis közös erőfeszítéssel vihető sikerre!

Legyen a szervezők jelmondata: Jövőre még többen leszünk!

Marosvásárhely, 2018. március 13.

Izsák Balázs