Fotó: libertatea.ro

Jean-Claude Juncker és Donald Tusk, az Európai Bizottság, illetve az Európai Tanács elnöke gratulált pénteken Brüsszelben Klaus Iohannis államfőnek azért, ahogyan Románia teljesítette az Európai Unió Tanácsának rotációs elnöki tisztségét.

„Le vagyok nyűgözve az elért eredményektől” – jelentette ki Juncker az európai csúcstalálkozó után Klaus Iohannisszal és Donald Tuskkal együtt tartott sajtótájékoztatóján.

A sajtó kérdésére válaszolva Juncker azt mondta, hogy „nagy elvárásai” voltak Romániával szemben, mielőtt átvette volna az EU Tanácsának elnökségét, és hogy „nem csalódott”.

Tusk a maga során megköszönte Iohannisnak Románia „sikeres” elnökségét.

„Az elmúlt 100 nap alatt 90 dossziét zártak le”, beleértve a határvédelmet, a károsanyag-kibocsátás csökkentést és a digitális Európát – mondta az Európai Tanács elnöke.

„Lenyűgöző” – tette hozzá Tusk, aki emlékeztetett az Európa napi nagyszebeni csúcstalálkozóra.

„Meglátogattunk egy hatalmas festménygyűjteményt is, és úgy éreztem, hogy a kultúra és a vendégszeretet révén Európa szívébe kerültünk. Néha ezek a dolgok fontosabbak, mint az uniós eljárások” – mondta Tusk. (Agerpres)

Klaus Iohannis: a román elnökség a vártnál sokkal jobb eredményeket ért el az EU Tanácsának élén

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként Romániának 90 dossziét sikerült lezárnia, jelentette ki Klaus Iohannis államelnök pénteken, Brüsszelben, kiemelve, sokakat meglepett ez a dolog, mivel arra számítottak, hogy Románia mandátuma középszerű lesz.

„Nem tudom, ha beszélhetünk itt örökségről, hat hónap alatt nem tudsz örökséget hátrahagyni, azonban tudsz jó munkát végezni. (…) Mandátumunk kezdetén sokan arra számítottak, hogy középszerűek leszünk (…) A román elnökség 90 dossziét zárt le, (…) ez nem csupán megfeszített munkánkat, hanem munkánk minőségét is bizonyítja, mivel jó tárgyalóképességgel rendelkező partnerek vagyunk, így a román csapatnak sikerült valami váratlan dolgot véghezvinni. Ezért mondtam azt, hogy a román elnökség meglepetést okozott, mert sokkal jobb eredményeket ért el a vártnál. Ha ezt a dolgot örökségként határozhatjuk meg, kimondva, hogy Románia sokkal jobb, mint a róla alkotott vélemény, akkor úgy vélem, ez egy jó örökség” – válaszolta Iohannis arra a kérdésre, hogy milyen örökséget hagy Románia maga mögött mandátuma után.

Klaus Iohannis államelnök közös sajtónyilatkozatot tartott Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével és Jean Claude-Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével.

Az államfő felvázolta a román elnökség által elért eredményeket, említést téve a nagyszebeni EU-csúcsról is, ahol fontos döntések születtek. Az eredmények közül Iohannis a banki uniót, a munkavállalás és a szociális jogok területén hozott jobbításokat, az egységes piac megerősítését, a szállítás környezetkímélőbbé tételét és a digitalizálás terén tett előrelépéseket említette meg.

„Ez úton szeretném megköszönni minden tagországnak és minden európai intézménynek a támogatást és építő jellegű hozzáállást, amely lehetővé tette Románia számára, hogy ilyen jelentős számú fontos jogalkotási dossziét zárjon le” – mondta Iohannis.

Sajnálatát fejezte ki ugyanakkor, hogy a klímaváltozást illető tárgyalások nem jutottak közös nevezőre a széndioxid kibocsátás nullára való visszaszorítását illetően, amely célkitűzésnek 2050-re kellene megvalósulnia.

Köszönetet mondott ugyanakkor Donald Tusk és Jean Claude-Juncker elnököknek Románia mandátumának értékeléséért.

„Nagyon fontos ez számunkra, tekintve, hogy ez volt az első elnöki mandátumunk” – fűzte hozzá Iohannis.

Agerpres

8 hozzászólás

  1. Várközi

    Bizony sikeres volt, mert közben Iohannis visszaadta jogos (l. Törvényszéki Végzés) tulajdonosának, az általa elfoglalt nagyszebeni, központi fekvésű ingatlant. (Persze Klaus ártatlan, sőt Carmen is).

    Válasz
    • Tóducz

      Ja Várközi úr, s sikeres volt azért is, mert ez idő alatt, hőstemetőt is tudtak lopni maguknak a romákok az Úzvölgyében anélkül, hogy a Tuskó és a Juncker megcsóválták volna a fejüket és elítélték volna a romák mutatványt!

      Válasz
      • Várközi

        Ez igaz, de valaki vezéreink közül (ismétlem jól fizetett) ismertette -e a helyzetet, adott át pl. jegyzéket, dokumentumokat a szervezett temetőgyalázásról, progromról stb. Tusk-nak vagy Junkernek? Nem. Különben Tusk ebben a zavaros időjárásban nagyon el van foglalva az utódaival, Juncker meg a bárszekrényével. Iuliu Winkler meg el van utazva, valahová.

        Válasz
        • Tóducz

          Há már, hogy adott volna Várközi úr, azok (mármint a mi elől masírozóink és az EU eleje) kínosan vigyáznak a romákok “érzékenységére”, hogy nehogy megsértsék azt.

          Válasz
  2. antal m.

    Tessék megköszöni mindenkinek fáradságát, nyugodtan,- hiszünk!
    Mi,- igaz távol vagyunk, de semmi hathatósat nem éreztünk megoldani a romániai magyarság érdekében a Kormánytól vagy az Államelnökségtől, az úz-völgyi temető megcsúfolásunkban! Nemzetünk egyik hősök temetője, hol a legnagyobb veszteséget szenvedett nemzetünk a történelmek során! Trianoni döntés, ellenkezőjét igazolja az örök életben!…

    Válasz
  3. Tóducz

    Csak az idézőjelek igazak az egészből!

    Válasz
  4. Mikulás

    Isten malmai lassan őrölnek, de biztosan.

    Ez a Tusk által dicsért “hatalmas festmény gyűjtemény” kapcsán jutott eszembe, amit nem románok hanem szászok gyűjtöttek Szebenben. A szászok Trianon kapcsán elárulták Magyarországot, s lám az lett isteni büntetésük, hogy távozniuk kellett 800 éves otthonukból, munkájuk gyümölcsével pedig a románok dicsekednek. Külön megalázás lehet számukra, hogy ez az áruló Iohannis is szász, és lefogadom, nem világosította fel Donald Tusk-ot afelől, hogy a megcsodált és Európa közepének nevezett festmény gyűjteménynek semmi köze se Romániához, se a román néphez, hiszen szászok gyűjtötték azt, akik a Magyar Királyságba telepedtek az 1100-as évek óta.

    A szászok megfizettek bűneikért, mert Ceausescu kitakarította őket Erdélyből, csak ez a Iohannis maradt itt, hogy emlékeztessen bennünket, hogyan is néz ki egy szász köpönyegforgató.

    A románokra is sor kerül majd az Isten által megszabott időben, mert Isten a történelem ura, és ember tervez, de Isten végez.

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves, édes, drága Mikulás bácsi, erről a Tusk-oról az jut eszembe, hogy miután a lengyel nép kiszavazta a miniszterelnöki tisztségből és internacionalista jobbközép pártját a kormánykerék mellől (beszavazták Kaczynskiékat), Juncker isiászos tata és Merkel Mancika megtették az Európai Tanács elnökének, hogy mutassák meg a lengyel népnek, hogy ki az úr Lengyelországban, s ha a népnek nem kell, akkor az euróbürokratáknak igen!

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük