Bár nem a megszokott módon, mégis teljes erőbedobással működésbe lendül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata.

Elsőként, június 10-én, este 18.00 órától, a  Shake Kvartett a Húzd rá! című zenés előadását láthatják az színházkedvelők a nemrég a Temesvári Magyar Színház gondozásába kerülő józsefvárosi volt Arta-mozi nyári kertjében (I. Văcărescu utca, 18. szám).

A Molnos András Csaba által rendezett előadásban a magyar kultúra és zenetörténet egyik közkedvelt és a mai napig élő műfajával, a népies műdallal, azaz a nótával foglalkozik. A Borbély B. Emília, Éder Enikő és Kiss Attila közreműködésével megvalósuló produkció egy teljes értékű színházi előadás, mely során felcsendülnek majd olyan ismert dalok, mint a Rózsalevél, a Hamis a rózsám, a Jaj de szép kék szeme van magának, a Nincsen abban semmi szégyen vagy a Nem élhetek muzsikaszó nélkül.

A jegyek kiválthatóak a Színházjegypénztárában, vagy a www.biletmaster.ro oldalon 16/8 lej értékben – további információk a ticket@tm-t.ro   e-mail címen, illetve a 0752 111 803 telefonszámon.