Sorozatokra, koncentrált, fesztiválszerű eseményekre felfűzött tevékenységgel igyekszik megjeleníteni a magyar kultúrát a bukaresti Balassi Intézet – elsősorban román nyelvi területeken. Az intézet igazgatója, Kósa András László a Bánffy-trilógia román nyelvű változatának megjelentetését tekinti az idei év legnagyobb fegyvertényének.
– Hét évvel ezelőtt érkezett Romániába magyar kultúrdiplomataként. Ugyanazzal az országgal találkozott, mint korábban magánemberként?
– Dehogyis, kétszer olyan nehéz dolgom lett. Adminisztrációs szempontból Bukarestben már két ország államigazgatási elvárásainak kell megfelelnem, illetve azokat összehangolnom. Mindjárt az új székhely kérdésében: a régi, Batiștei utcai ingatlant visszaszolgáltatták a tulajdonosoknak, akikkel 2009-ben a feltételekben sem sikerült megállapodni. Én már a Gina Patrichi utcai új székhelyre érkeztem, amelyről azt is mondhatnám, hogy jól jártunk vele, kívülről rendkívül impozáns, belülről is szép és bizonyos szempontból jobb adottságú, de nincs benne például egy filmvetítésre alkalmas nagyobb terem. És ezzel az állapottal nem is nagyon tudunk mit kezdeni, mivel az épület lakóháznak készült 1912-ben, Orlando-házként vált ismertté.
– Miben különbözik egy magyarok által is lakott területre vezényelt igazgató munkája mondjuk a berlini magyar kultúrintézet igazgatójának feladataitól?
– Például abban, hogy a mi helyzetünkben nem lehet és nem is szabad eltekintenünk a már meglévő magyar művelődési egyesületek, intézetek tevékenységétől, ugyanakkor a többségi nemzet tagjai számára kell megmutatnunk a magyar kultúrát. A pályázatomban is megfogalmazott kezdeti vízióm szerint az intézetnek évi néhány nagy kulturális eseményt kellene szerveznie, amely mellett folyamatosan jelen kell lennünk a román kulturális térben. Érkezésemkor azt mondtam: nagyon fontos, hogy ebben az épületben mindig legyen élet, ha kisebb létszámú közönség előtt is, de mindennap történjen valami. Ennek jegyében éveken át adtunk otthont például az Animest fesztivál gyermekfoglalkozásainak, vagy fogadtuk be a Nottara Színházat a kulturális terek működésének tűz- és balesetvédelmi szigorítását követően. Miután fontosnak tartottam megszólítani nem csak a bukaresti magyar, hanem a román vállalkozói réteget is – és nemcsak a működéshez szükséges költségvetés kiegészítése céljából –, Daradics Kinga, a Mol Románia akkori igazgatója segítségével összegyűjtöttünk több mint 160, közgazdasági diplomával rendelkező, Bukarestben dolgozó magyar embert. Ebből alakult egy közgazdászklub, az RMKT bukaresti fiókja, innen sarjadt ki az Ozosep elnevezésű, székely kézművestermékeket kínáló vásár, amely azóta kinőtte az intézet udvarát és a kezdeti szervezők kapacitását is.
– Második ciklusát tölti a Balassi Intézet élén. Eredetileg mennyit adott magának?
– Nem számolgattam. Az egyik első munkaülésen el is mondtam a Bukarestben talált kollégáknak, nem jutalomüdülésnek tekintem a bukaresti kiküldetést, hiszen az előttünk álló négy évvel el kell számolnom a munkaadóm, de saját magam, a jövőm felé is. Persze az ember nem úgy gondol egy bukaresti állomáshelyre, hogy majd innen szeretne nyugdíjba menni, hosszú távon itt ragadni. Ambiciózus elképzelésekkel érkeztem, de meglehetősen hamar kiderült, hogy ezek egy része rövid távon nem teljesíthető. A kezdeti vízióim sem voltak beszoríthatók egyetlen négyesztendős ciklusba.
– Ezért futott neki az újabb, 2021-ben záruló időszaknak?
– Zajlott már néhány kezdeményezésünk, amelyek egy részét, mi tagadás, nem szívesen hagytam volna másra. 2017-ben például tizenhat magyar mű jelent meg román fordításban, 1989 óta soha ennyi. Ilyen folyamatban lévő projekt volt a Bánffy-trilógia román nyelvű kiadása, amit eredetileg a centenárium évére, 2018-ra terveztünk. Marius Tabacu 2016-ban már a fordítás vége felé járt, erőteljesen elkezdtünk dolgozni a román kiadás jogainak megvásárlásán, megtalálni hozzá a kiadót. Nekünk mindig nagyon fontos a román intézményi háttér, ebben az esetben pedig különösen az volt. Mert a trilógia román változata megjelenhetett volna egy magyarországi kiadó gondozásában is, de egészen más, ha egy román kiadó jelentkezik vele – presztízs, népszerűsítés, terjesztés szempontjából egyaránt. Aztán egészen más, hosszabb utat voltunk kénytelenek bejárni.
– Miért tolódott az idei Bookfest könyvszalonig a kötet bemutatása?
– Az előzmények után kész csoda, hogy egyáltalán sikerült megjelentetni. Kezdetben, 2016-ban különböző nagy kiadóknál kezdtünk „házalni”, ahol az első reakció az volt, hogy a román piacon nem lehet egy 1500 oldalas trilógiát eladni. Meg hogy adjuk ki előbb az első kötetet, a folytatást pedig a fogadtatástól tegyük függővé. A mi álláspontunk viszont az volt, hogy csak egyben szabad megjelentetni ezt a könyvet, amely jó nevű kiadót, megfelelő népszerűsítést, jó terjesztést igényel. Több fölöslegesnek bizonyult kör, időhúzás után azonban kénytelenek voltunk elköszönni attól a kiadótól, amely megvásárolta a Bánffy-trilógia szerzői jogát az azt tulajdonló londoni ügynökségtől. Valahogy aztán sikerült egyességre jutnunk a Román Kulturális Intézettel, annak kiadója vállalta a mű megjelentetését, magyarországi forrásból pedig biztosítottuk a fordítás és lektorálás díját. Május 30-án mutattuk be a könyvet, amely októberig az idén megjelent fordítások közül a legtöbbet recenzált kiadvány volt a román piacon. Hosszú és nehéz történet volt.
– Az intézet kínálata tekintetében mi a döntő szempont: az igazgató ízlése, a hozzáférhető események, fellépők, esetleg a romániai igények?
– Éves irányvonalakat határozunk meg, éves tervezéssel dolgozunk, de az eseményeket negyedéves bontásban szervezzük, folyamatosan azt tartva szem előtt, mi szolgálja leginkább az igazgatói pályázatomban megfogalmazott célkitűzéseket. Ugyanakkor igyekszem olyan módon motiválni a munkatársaimat – ha már pluszpénzzel nem tudom –, hogy a maguk sikerének érezzék a saját ötletük nyomán megvalósuló, általuk „kurátorolt” rendezvény sikerét. De ez még mindig csak a tervezés egyik része. Sokszor előfordul, hogy bekopognak, többnyire menedzserirodák, jól előterjesztett, profi csomagokkal, amelyek esetében már „csak” alkudni kell. Megkeresnek romániai magyar szervezetek is, akik saját szervezésben hoznának el egy előadást, ehhez kérik a mi partnerségünket, hiszen egyetlen fellépés mindig aránytalanul sokba kerül, így Bukarestbe is elhozzuk a programot. Természetesen előfordul az is, hogy én találkozom valamivel, ami megragadja a képzeletemet.
– Melyeket tartja az elmúlt hét esztendő legnagyobb „dobásainak”?
– Több kulturális márkanevet is sikerült meghonosítanunk. A komolyzene területén fontos etalonná nőttük ki magunkat Bukarestben. Az általunk kezdeményezett és rendezett Magyar Zene Fesztivál a romániai komolyzene-oktatás fontos eseményévé vált azáltal, hogy a Balassi Intézet hálózata révén a díjazottak fellépési lehetőségekhez jutottak különböző európai helyszíneken. Mindez nagyon motiváló tényezőnek bizonyult, többeknek ez jelentette pályájuk tényleges kezdetét. A ma már jegyzett zongoraművész, a Zürichben élő Ana Silvestru például mindig elmondja, hogy karrierjét ez a fesztivál indította útjára. De annak is komoly haszna volt, hogy a nálunk rendszeres programok keretében fellépő fiatal román zenészektől megköveteljük, legalább egy magyar művet illesszenek a programjukba, ez a fesztiválon is feltétel, idén tizennégy magyar zeneszerző művei hangzottak fel. Minden évben megemlékezünk egy-egy magyar zeneszerzőről is, 2019-ben Cziffra György zongoraművész volt a középpontban, aki így bekerül a romániai komolyzenei köztudatba is.
– Filmes terepen is igyekeznek helyet szorítani maguknak. Milyen sikerrel?
– A magyar filmnek mindig is különleges elfogadottsága volt a román közönség köreiben. Mindez koprodukciókban is megtestesült, kezdetben főleg a magyar hangmérnökök voltak különösen kapósak. Az általunk minden novemberben megrendezett Magyar Filmhét valamennyi napjára meghívottunk is van, a magyar filmeknek a román fesztiválokon való jelenlétében is segédkezünk. De más utakon is részesei vagyunk közös magyar–román filmes folyamatoknak: a Napszállta című magyar film egyik főszereplője, a Brill Oszkárt játszó Vlad Ivanov például az intézetünkben kezdett magyarul tanulni, miután Nemes Jeles László kiválasztotta a szerepre. Hálás is érte, őt végképp megnyertük a magyar kultúrának. A film romániai bemutatójának reggelén az egyik kereskedelmi televízióban magyarul köszönt be és mondta az első mondatokat. Elvégre ő egy múlt század eleji magyar úr… Nincs az a pénz, amellyel meg lehetne fizetni egy hasonló reklámot. De a kolozsvári TIFF-en rendszeresített Magyar Nap összerakásában is derékig benne vagyunk, a szervezők maximálisan partnerek hozzá, a fesztiváligazgató, Tudor Giurgiu személye pedig mindenre garancia.
– Módszerek, igények, sok minden változott az elmúlt esztendőkben. Miben módosította leginkább az intézet tevékenységét az idők változása?
– Leginkább abban, hogy immár arra törekszünk, sorozatokra fűzzük fel a tevékenységünket. Kevesebb az egyszeri esemény, inkább néhány napos, roppant intenzív eseményeket szervezünk. Ennek szellemében indítottuk októberben útjára a Magyar Zene Fesztivál mintájára a Bukaresti Magyar Jazz Napokat. Ráépültünk a nagy román fesztiválokra is, soha annyi magyar társulat nem szerepelt például a Román Nemzeti Színházi Fesztiválon, mint idén. És hosszú évek után sikerült egy jelentős budapesti színházat, a Radnótit is idehozni. Bár nem mi döntjük el, ki jöjjön, de az előzsűrizéshez adott tanácsainkkal fontos szerepet igyekszünk játszani. Ami változatlan: mindenekelőtt a román kulturális közeget célozzuk, míg a sepsiszentgyörgyi fiókintézetünknek a magyar–magyar kultúra koordinációja a feladata. Miközben nem akarunk belefolyni az erdélyi kulturális létbe, Bukarestben sem kívánunk ragadni, de elsősorban román nyelvi területeken igyekszünk megjeleníteni a magyar kultúrát.
KÓSA ANDRÁS LÁSZLÓ
Szociológus, Marosvásárhelyen született 1977-ben, tanulmányait a Bolyai Farkas Líceumban, majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia karán és a budapesti Corvinus Egyetem – Századvég Politikai Iskolában, valamint az egyetem Szociológia Doktori Iskolájában végezte. 2008 óta a Pro Minoritate negyedéves kisebbségpolitikai folyóirat főszerkesztője. 2012. május 21-e óta a Balassi Intézet nevet viselő Bukaresti Magyar Intézet igazgatója. Nős, egy kislány édesapja.
Csinta Samu / Háromszék