Van-e vajon, s ha igen, mi lehet az üzenete az sms-nek, amelyet pár perce a Horea úton, nagyjából akkor, amikor épp a háza előtt lehettem, akkor kaptam Budapestről.

Megállok a Szamos melletti kávézóban, kérek egy kávét, elszívok mellé – nem szoktam! – egy cigarettát, és erre gondolok: Hogy van ebben valami „túli”, „inneni”. Talán. Hogy pont ott és pont akkor. Három szó, súlyos kijelentő mondat. Meghalt Kányádi Sándor… Ő, aki évekkel ezelőtt egyberostálta, lezárta életművét. Élő klasszikus volt, nagy költő. Ezt tudta ő is.

És – el tudom képzelni – ahogy aztán – hamiskásan – követte, hogy mi történik a „mű” körül: figyelte a halhatatlanságát. Nem kell ötvenszer lekaszálni a sírjáról, azt gondolom, ahogy szerette emlegetni, szintén hamiskásan, azt a bizonyos füvet, hogy kiderüljön: nagy költő volt-e. Meghalt Kányádi Sándor? Kérdezem a kávé mellett megszusszanva.

Nem. Kányádi Sándor él.

Fekete Vince / Háromszék

1 Megjegyzés

  1. Tóducz

    Azért enyhén szólva, egy halottról az állítani, hogy él, költői túlzásként is értékelhető. Ha meghal egy híres ember, akkor tolakodnak a haszonleső nekrológosok!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük