Karácsony Gergely. FOTÓ: NÉMETH SZ. PÉTER

A budapesti közterek átnevezése apropóján lenácizta Wass Albert írót Karácsony Gergely, a magyar főváros frissen megválasztott főpolgármestere.

„Mondjuk a Wass Albert térnek nem nagyon örülök, megmondom őszintén, tehát Széll Kálmán legalább nem volt – hogy mondjam – náci vagy náci kollaboráns. (…) Wass Albert írói munkássága nem írja felül politikai támadhatóságát” – mondta Karácsony Gergely. Mint ismeretes, a múlt hétvégi helyhatósági választások alkalmával Budapest főpolgármesteri székét az ellenzéki pártok által támogatott Karácsony Gergely nyerte meg, aki a szavazatok 50,86 százalékát kapta. Második helyen a korábbi városgazda, Tarlós István (FIDESZ–KDNP) végzett 44,10 százalékkal.Az új főpolgármester kijelentésére a Mi Hazánk Mozgalom tiltakozása hívta fel a figyelmet: „Karácsony Gergely ma az index.hu élő adásában lenácizta Wass Albertet. A Mi Hazánk Mozgalom szerint szégyenteljes, hogy 2019-ben a magyar fővárost vezető politikus nácinak meri nevezni az egyik legnagyobb erdélyi magyar írót” – áll tiltakozásukban. A Mi Hazánk Mozgalom követeli, hogy Karácsony Gergely vonja vissza kijelentését és haladéktalanul kérjen bocsánatot. (Háromszék)

68 hozzászólás

  1. Mikitata

    Karácsony Gergely egyelőre a médiában a b.pesti bálanya. Van aki azért hívja meg, hogy bizonyítsa a kegyenc zsenialitását, s van aki azért, hogy bizonyítsa, hogy nem kell lejáratni, mert azt megteszi maga, csak szóhoz kell juttatni.
    Egy magára valamit is adó riporternek meg kellett volna kérdeznie, hogy KG mit olvasott legutóbb Wass Alberttől, vagy csak annyit, hogy mennyire ismeri irodalmi munkásságát. Szerintem egy gr-ot sem. Ami politikai/emberjogi tevékenységét illeti, kivéve a román i-gazság-ügyieket mindenki előtt bizonyított tény, kirakatperben, koholt vádak alapján ítélték el.
    Nem tudom, hogy mekkora és milyen támogatásokat fognak kérni KG-tól a 12-2 %-os “szövetségesei”, és az mibe fog kerülni a fővárosnak, de KG-ből grammot fognak csinálni.

    Válasz
  2. antal m.

    A tegnap, – Tv. adásokban hallottam és láttam Karácsony Gergelyt bocsánat félét kért, tett azoktól kiket megsértett Wass Albertre hivatkozásában!…

    Válasz
  3. antal m.

    Az ilyen erkölcsű embereket mint Karácsony Gergely aki a legjobb nemzeti íróinkat is bemocskolja tudatlanságaival, –Magyarországnak nem szabadna megbízni egy főváros vezetőjének!? Gyalázat és vétek!

    Válasz
  4. Csuri buri

    Túl jól ment a magyaroknak!! Nem voltak megelégedve. Na majd most “még jobban” fog menni!

    Válasz
    • FoFó

      Szerintem ez éppen fordítva van. Nem túl jól mentek a dolgok Bp-en, ezért most változtatni kellett. A korrupciót és jogsértő mutyizást meg kell fékezni és mostantól a lakosság érdekeit kell képviselni ill. eszerint kell cselekedni az önkormányzatoknak és a Főpolgármesternek. Ez komoly felhatalmazás. És amúgy a maffiaállam felszámolásának a kezdete. Mi ezzel a baj ön szerint?

      Válasz
      • Tóducz

        FoFó, Ön hisz a moslékszövetségeseknek?

        Válasz
      • Csuri buri

        Nem tudom, hogy FoFó (úr-hölgy) Magyarországról ír???
        Vagy inkább annak egyik szomszédjáról….?! Mert ha Magyarországról, akkor a hozzászólása nagyon megkésett. Már nem a Demszky-Gyurcsány korszakban élünk!!

        Válasz
  5. Dobai

    A nácizmus minden formája ellen fel kell lépni, még
    a bp-i judeo-nácik ellen is.
    Wass Albert közel 50 évet élt Amerikában, ahol több
    zsidó él mint Izraelben. A románok által felhozott
    vádakat az amerikai kormány és a Wiesenthal egyesület
    náci vadászai is elutasították. Semmi bizonyitékot nem
    találtak arra. A mo-i náci judeáknak pedig azt tanácsolom,
    hogy olvassanak többet és pofázzanak kevesebbet, mert W.A
    a patkányok honfoglalasa cimű irásában sem róluk, hanem
    egy másik patkánynemzetről írt.

    Válasz
    • Tóducz

      S Huba fia az amerikai hadsereg tábornoka volt!

      Válasz
    • ez van

      De aki magára veszi, az önértékel és elismeri. És még nyilvánosságra is hozza.

      Válasz
    • Dr. Gyarmati Pál

      Erről a quasi ” romániai magyar” nemzetáruló ahet.ro rendkívül magyarellenes írásai nutnak estembe, amitől 35 evrs korom mörül a ” Székely Csaba” álnevű judeo-szadestes, esetleg még SRI- ügynök is, valamint a valóvan székely -de hülye!- Parászka Boróka, manapság a Mvhelyi Rádió munkatársa egész éves hadjáratot folytatott egyrédz Wass gróf ellen, halálát követően; másrészt a VÉGSZÜKSÉG ÉS LDGITIM MANDÁTUM VS. bationalsozialustiscge arbeuterpartei áltaki oltalmatás között vergődve. Mert: Byírő Józsefet a stékely bep Széjelyudvargekyt többséggek választotta mafyar irszággyűlési képviselővé, s a Kállay Miklós grófit a miniszterelnökségben váltó Sztójay, Döme ( mar eleve gáz, hogy sterb ember kulcspozícióban a legerősebb sgövetségesünknél nagykövet, s persze gataáruló lesz, hisz nem a saját bőrét fogja adni ” holmi turáni fajtáért”) Ez a Szejekyföldön , Hargitán megteremtett mandátuma alól, ami kötelesség, nem menti fel a képviselőt. A ronán kugrás utan ez a vegszükség, a szalmaszálba kaoaszkidás meg erősebbé vákt. Nyírő sogasem volt nyilas. De magyar nacionaludta az igen, mifelénk az dicsőség. Így vilt ez a nagyszerű Páger Antallal is. Meg sirolhatbánk a sztár-szibésteket, művészeket. Tán Muráti Lili kivétekével afféle ” NER”-esek voltak s elmenekültek. Muráti Lili a ferje révén volt közel a hungarustákhoz – s először a falangista Madridba ment el. Utána Hollywoodba

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves Dr. úr, egy kicsit nem lehetett volna összeszedettebben magyarul beírogatni. A Székely Csaba, akinek az írásait a Hétben tetszett olvasni 35 éves kora körül, a leghíresebb marosvásárhelyi liberos bánya drámák (Bányavirág, Bányavakság, Bányavíz) szerzője. Tisztelettel.

        Válasz
  6. Édes Erdély

    Karácsony Gergely elvtárssal Rákos (Rosenfeld) Mátyás szellemisége és követői is előjöttek a csatornából!

    Válasz
    • e.

      Hasolo volt az en reakciom is az eredmeny utan , Kohn (Kun) Belusta , Roth (Rakosi) Motyo szellemi orokosei kikoltottek a legijabb viperakat akik most a Momentum szineibe mergezik az ifjusag lelket. A masik vegtermek , a moslekkoalicio szepremenyu kepviseloje Scheisburger (Karacsony) Gergely.

      Válasz
      • e.

        Helyesbitek ,Roth helyett Rosenfeld, a diszno.

        Válasz
  7. offshor

    Vajon kinek jelenti a vég kezdetét ez a név L.C. Kovesi

    Válasz
    • Tóducz

      Há remélem, hogy az offshoroknak!

      Válasz
    • Dobai

      Drága offshor (helyesen: offshore),há aztán Kövesinek mi köze a fenti cikkhez, na?

      Válasz
  8. Hazugságok

    Gróf Wass Albert erdélyi magyar író a második világháború során 12 ezer zsidó ember életét mentette meg a deportálásoktól? Még a saját házában is bújtatott családokat. Ki meri nácinak nevezni? Kakas Ferenc és Karácsony Gergely? Jól bedőltek a román propaganda gépezetnek. Mellesleg aki ismeri Wass Albert munkásságát tudhatná hogy a patkányozást Erdély elrablására értette. De ugyanaz történik jelenleg az Úz völgyében is. Hagyjuk a kommunista retorikát, mert nálunk ez nem jön be

    Válasz
    • Tóducz

      Így van kedves Hazugságok, a Veres Kakoca és Ferenc is, hamisan kukorékol!

      Válasz
  9. V. Szabolcs

    Most gondolom a Jobbik büszke magára, hogy az általuk támogatott jelölt pont azt az írót mocsolja, akit ők szinte szentként tisztelnek.

    Válasz
    • Tóducz

      V. úr, há Jákob Petya lesz az új elnökük. A Jobbikban mindig voltak (j) téglák, lásd Sz. Csanád.

      Válasz
  10. Kakas Ferenc

    Wass Albertről: Aki dokumentáltan részt vett a zsidók deportálásában, aki az irományaiban patkányoknak nevezte a zsidókat, az náci. Ilyen esetben tökéletesen mindegy, ki mit gondol az illető irodalmi munkásságáról, az adott szerző náci volt. Ha valaki egy ilyen hitvány embert menteget, annak el kell mondani, hogy vannak olyan cselekedetek, melyekre nincs mentség.

    Budapestről: Budapest Magyarország fővárosa. Ebben az országban még – állítólag – demokrácia van. Illene a határon túliaknak is megérteni, hogy ma a politikai törésvonal nem a jobb- és baloldal között húzódik, hanem a tisztesség és a gyalázat között.

    Budapest kikéri magának az itt fejére szórt rágalmakat – beleérve az ostoba sorosozást. Most nem a szélsőjobboldal nyert. A szélsőjobboldaliak ezt vegyék tudomásul.

    Válasz
    • Nyilas

      Kedves kakas Ferenc.
      Nem hülye ön egy kicsit?

      Válasz
      • Tóducz

        Nem Nyilas úr, annál rosszabb!

        Válasz
      • Dühös románszakértő

        Nem hülye! SRI-s ügynök! Ahogy azok is azok, akik Karácsonynak súgnak a háttérből: Demszky, Gyurcsány, Horn Gábor, meg az összes a budapesti városháza körül feltűnő volt szadeszos-jelenlegi dékápós új tanácsadó.
        Na a Karácsony viszont nem SRI-ügynök! Ő tényleg hülye. Anyukámnak, mint volt zuglói iskolaigazgató-helyettesnek ismernie kellett. Azt mondta, hát ez a Karácsony tényleg már csak akkor lesz okosabb ha eltemetik: akkor márcsak annyira lesz buta, mint a föld. Állítólag az ELTÉ-n a szociológia államvizsgáján is külön emelődaruval kellett átvinni, annyira sötét.

        Válasz
    • Tóducz

      Kedves Kakas úr, tessék csak nyugodtan a Bp.-i szemétdombján kapirgálni és tisztességesezni a szivárványosokat (bolsiliberálisokat).

      Válasz
    • ez van

      Mielőtt kakaskodna kedves Kakas, olvassa el Wass Alberttől az Üzenet haza c. verset. S, ha az értelme engedi, gondolkodjon el rajta, és azután beszélhetünk a demokráciáról. Úgy az önéről, mint a másokéról. És még annyit, hogy a dokumentáltság nem mindig hiteles. Érdekes módon, az amerikai legfelsőbb katonai parancsnokság ezekről a dokumentumokról nem hallott. Pedig, feljelentés ment a zsidó képviselettől is hozzájuk, de semmi kivetni valót nem találtak. Még egyszer: Üzenet haza, és talán meghallgathatja Sinkovits Imre tolmácsolásában is.

      Válasz
    • V. Szabolcs

      Ez ostoba rágalom, Wass Albert nem vett részt a deportálásokban, és a zsidókat sem nevezte patkányoknak. Hogy mennyire nem volt náci az könnyen kideríthető az írásaiból, melyekben nagyon sok helyen elítéli a nácik tetteit. De persze ezt el sem kell olvasni, ha fentről jön a megbízás hogy valakit nácinak kell nevezzen, nem kell oda bizonyíték.

      Az egyetlen ítélet ellene egy rögtönítélő népbizottságon történt, és az sem deportálás ügyében. De még ha az is lett volna, mennyire hihető egy rögtönítélő népbizottság ítélete Sztálin idejében, ahol bizonyítékoknak és jogi képviseletnek nem sok hely jutott? Azt az ítéletet jogosnak elfogadni olyan, mintha a deportálásokat vagy a nácik által szervezett kirakatpereket fogadnánk el jogosnak, hiszen nagyjéból hasonlóan zajlottak.

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves V. Szabolcs úr, annyit még hozzátennék, hogy ROMÁK rögtönítélő népbíróságról lenne szó!

        Válasz
    • barabás László

      Kakas Ferenc!Teljesen félre magyarázza Wass Albert irodalmi és történelmi jelentőségét.Hol van az a dokumentum(bizonyítsa be!)amelyik igazolja a maga állításait?Mi Erdélyiek sokkal többet tudunk a nagy íróról,akinek irodalmi munkásságát az egész világon élő magyarok elismerik.(Önt kivéve)Az,hogy ön baloldali érzelmű,az a maga baja,Majd 5(öt)év múlva még elolvasnám,hogy milyen lett Budapest a baloldali vezetés alatt!Még nagyon szép,de azután………….Válaszát nem várom.

      Válasz
    • Sztrogoff Mihály

      Tisztelt Kakas Ferenc!
      Magyarországon nem ,,állítólag” van demokrácia. A szélsőjobboldal szövetségre lépett a szélsőbaloldal és a neoliberális, neomarxista keresztény értékeket gyűlölőkkel, na ez a moslékszövetség nyert Budapesten. A határon túliak tudomásul veszik a demokratikus választások eredményeit. A Budapesten élő választópolgárok többsége ezt a moslékszövetséget választotta, ez azt jelenti, hogy bárki jöhet Budapestre a határon túli magyarokon kívűl, vagyis magyar érzelmű emberre nincs szükség Budapesten.

      Válasz
    • OLVASÓ

      Nem, most a majdnem szélsőbal nyert.
      Rágalmazás az amikor nincsen igazság az állításokban. Hogy Soros aktivistái részt vettek a kampányban az nem rágalom. Ostoba az, aki azt hiszi hogy Soros aktivistái Magyarország érdekét képviselik.
      A “nem létező magyar demokráciában” (ugy-e ezt a “nem”-rágalmat fújták Brüsszeltől-Budapestig az “igazi európaiak”) született egy döntés amit el kell fogadni, mert egy “nem létező” demokráciában született!
      A mostani vesztes pedig le kell vonja a tanulságokat!

      Válasz
    • Attila

      Sajnos az ilyen politikusok miatt hullik szét a magyarság lánca ami még minket össze köt az anyaországgal ! Nem ismerik a történelmet és ez jelenti a nemzet felbomlását , mert a mely nemzet nem tiszteli a történelmit annak jövője sem lesz !!

      Válasz
    • GÁBOR

      Hol él Kakas Ferenc, hogy úgy gondolja, hogy valaki elhiszi a manipulált hazugságait? A Wass Albertrõl terjesztett hazugságait, amelyekkel nácinak mocskolja az írót SENKI NEM HISZI EL! AMERIKÁBAN, AKKOR NEM KAPHATTA VOLNA MEG AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT ÉS KIUTASÍTOTTÁK VOLNA!!

      Miért van az, hogy akire vagy amire a Magyarság büszke, azt egy bizonyos csoport MINDÈG megpróbál támadni és bemocskolni, mintha IRIGY volna a sikerekre!

      Wass Albertet a Magyar Nemzet IRÓFEJEDELEMNEK TEKINT ÉS MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT MEGVÉD!

      Tudott dolog az, hogy Budapesten Tarlós István több szavazatot kapott, mint Karácsony Gergely, csak az elosztások miatt gyözött Karácsony! Az, is érdekes, hogy 90 000 idegen állampolgár is szavazott Budapesten, akiknek CSAK Budapesti lakcímük volt, és akiket az ellenzék felhasznált a mocskos üzérkedéseikre! A balliberalizmus egy HAMIS DEMOKRÁCIA ÉS NEM HISZEM, HOGY BUDAPESTEN TERET FOG NYERNI, MERT AZ EMBEREK FELISMERTÉK A KÁROS HATÁSAIT!

      Karácsony már Demszkyt és Gyurcsányt hivogatja, aminek nem lesz jó vége!

      A Magyar Emberek NEM kérnek egy olyan Soros Györgybõl, akit több országból KITILTOTTAK CSALÁSAI ÉS SPEKULÁCIÓI MIATT

      Válasz
  11. OLVASÓ

    Miért ez a nagy csodálkozás??? A Soros-bandák megmutatták, hogy mire képes a pénz! És??? Neki van.
    És??? Ez a következmény! Magyarország más szomszédjánal még ennyire az…! Csak ott már nem is csodálkozunk..

    Válasz
  12. Sebők Mihály

    Kedves Tóducz úr, ha ismeri stílusomat és figyelmesen elolvassa hozzászólásomat, rá kell jönnie, ara hogy hozzászólásom egy kemény bírálat! Nem hiszem, hogy ne jönne rá!

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves Sebők úr, nagyon Hajnalkás a beírása. Ő szokott úgy kicsúszni egy helyzetből, hogy azt válaszolja, hogy nem úgy értette, hanem másként.

      Válasz
      • Nyilas

        Sebők úr nem csúszott ki semmiből. Egyértelmű volt a véleménye első olvasatra is.

        Válasz
        • Tóducz

          Kedves Nyilas úr, ha nem csúszik ki nem szólok!

          Válasz
  13. Marton Mihaly

    Budapestre kilehet tűzni a fekete zászlót a következő 4 évre ! Ilyen polgármester kell a libsiknek !Inkább mosnátok ki a szátokat a Gyurcsánnyal mind ketten szárháziak ! Ti nem vezetni mentetek oda hanem lopni és tönkre tenni mindent ! Ez kellet a libsiknek na megkaptatok megjött Kerigeri a karácsony jó korán ! Csak a pofátokat ne haja senki hogy a sok ígérgetésből senki nem kapott semmit !!!

    Válasz
    • Janó

      Nem értem, miért kell sértegetni Budapest ( akárhogy is Mo.fővárosa ) lakósságát. Szabad választáson ìgy döntöttek. Ez a demokrácia. Ezentúl ugyanaz a szerep jut a Fidesznek, mint ami volt az ellenzéknek október 13 előtt. Ès akkor mi van ?

      Válasz
      • Tóducz

        Tragédia Janóka!

        Válasz
      • Nyilas

        Hát az kedves Janó, hogy önnek még érni kell.

        Válasz
    • Kakas Ferenc

      Ön Budapestre nem fog zászlókat tűzködni, továbbá a rossz hírem az, hogy nem négy évre, hanem öt évre választottunk polgármestereket. Ezt a törvényt Orbán hozta.

      Válasz
      • Tóducz

        Szívd fel begyem a sok vizet.

        Válasz
      • GÁBOR

        Karácsony Gergely NEM fog sokáig politizálni, mert a többség NEM fogja engedni azt, hogy egy magyar-ellenes politika folytatódjon. Nem kell az a politika, amely majmolja a NYugatot! Mindenki látja, hogy a Nyugat elindult a HANYATLÁS UTJÁN!!

        Válasz
  14. Sebők Mihály

    Ne vonja vissza semmi értelme, K. Gergelyt a budapesti nép választotta demokratikus úton, (azok is akik nem mentek el szavazni). N. Bonapárte szerint Budapestnek olyan polgármestere van amilyent megérdemel! Mindenki tudta, hogy a magyarországi ellenzék erdélyi magyarellenes! Ha mégis megválasztották, ez egyértelműen azt jelenti, hogy Budapest nagy része is ellenséges érzelmeket táplál irántunk, (nem úgy az észak afrikai és ázsiai bevándorlókkal szembe!) Nagy hiba volna, ha egy világváros többségének demokratikus jogait elvitatnánk. Legyen tehát a magyar testvéreink akarata szerint!

    Válasz
    • Tóducz

      Nem akarja senki elvitatni Sebők úr, de azért az, hogy Kari Geri azzal kezdi főpolgármesteri pályafutását, hogy a Wass Albertről elnevezett térrel van gondja, rendesen előrevetíti az osztályharc kezdetét Magyarországon. Ezeket nevezi Ön testvéreinknek?

      Válasz
      • Nyilas

        Kedves Tóducz úr.
        Azért önnek is illik felismerni az iróniát.

        Válasz
        • Tóducz

          Köszönöm, viszont kívánom kedves Nyilas úr.

          Válasz
      • Szekely Attila

        Toducz ur , sajnalom de most nagyon teved mert Magyarorszagon mar reg nincs osztalyharc!!! Soros es Netanyahu puha testreszeinek nyalogatasaert folyik a harc , termeszetesen penzert.

        Válasz
        • Tóducz

          Sz.A., a két zsidó nem szereti egymást, egymás ellen áskálódnak úton-útfélen.

          Válasz
  15. Tóducz

    Na Hajnikám, a KariGerije milyen más rendszert szeretne?

    Válasz
    • Hajni

      Azóta már elnézést kért a kijelentése miatt, de ez a hír gondolom már nem ért el önhöz, vagy csak nem vesz róla tudomást.
      Egyébként pedig nem az én tulajdonom, ezt mondtam már. Ahogy azt is, hogy nem rá szavaztam, szóval nem értem a kirohanását.
      Jó lenne, ha nem világvégeként élné meg, hogy most nem az a főpolgármester akit ön szívesen látna. Veszíteni is tudni kell.

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves Hajnalka, az már nem számít, eső után köpönyeg, avagy annyit ér, mint egy falábnak a sósborszeszes bedörzsölés. Há nem volt a legelegánsabb KariGeri kulturkampfos belépője: Wass, Dörner. Csak nem azt szeretné sugallni, hogy a 4,46%-os sétáló pszichopatára, vagy a 0,58%-os botrányhős celebre tetszett szavazni. Gusztusok.

        Válasz
        • Hajni

          Nem talált 🙂
          Az előző városvezetővel néhány dolgot leszámítva nem volt különösebben bajom, nem fogok ellene szavazni csak azért, hogy a Fidesznek keresztbe tegyek. Viszont nem gondolom tragédiának azt sem, hogy így alakult. Lehetősége lesz bizonyítani, ha nem él vele akkor 5 év múlva úgyis meglesz ennek az eredménye. A mostani eredmény pedig talán a Fideszt is gondolkodásra készteti és kihozza magából a legtöbbet, legközelebb pedig jobban odafigyelnek arra, hogy kiket és hogyan szólítanak meg, illetve jobban meghallgatják az embereket, nem csak arról, ami szerintük fontos.
          Karácsony magyarázkodása eső után köpönyeg, de még mindig jobb, hogy belátta, hogy hibázott és ezt el is ismerte, ahelyett, hogy tudomást sem vesz róla.

          Válasz
          • Tóducz

            Kedves Hajnalka, ütős a szövege, mint Bunyós Pityunak a nótái.

          • Tóducz

            Hajnalka, nem látta be a KariGerije, hogy nem náci Wass Albert. A következőket mondta Rónai Egonnak az ATV Egyenes beszédében: “Tudom, hogy Wass Albert nagyon sokaknak mást jelent, mint nekem.” Ergo, szerinte Wass Albert továbbra is náci!

          • Hajni

            Nyilván nem fogja teljesen megváltoztatni a véleményét, ha ezt tenné akkor meg emiatt tűnne hiteltelennek. Ebből a kijelentéséből már nem jön ki jól, az biztos, de attól még egy gesztus volt tőle, hogy legalább elnézést kért. Felmenteni azért még nem kell, amit mondott nyilván úgy is gondolta és amivel továbbra sem értek egyet, de ezt fölösleges is lenne letagadnia így utólag.

          • Tóducz

            Hogy-hogy nyilván Hajnalka?

          • Hajni

            Azért gondolom, mert különben nem sok oka lett volna csak úgy a levegőbe beszélni, ha nem így gondolja. Bár a fejébe nem látok, ez igaz.

          • Tóducz

            Há most már tessék eldönteni, hogy a KariGerijében vagy az enyémbe nem tetszik belelátni röntgen szemeivel. Egy ilyen ingatag alfabéta gyereknek, mint KariGeri, aki még csak a fideszben nem volt, minek kellett kulturális klincsekbe belebonyolódnia?

          • Hajni

            Nem tudom, hogy miért bonyolódott ebbe bele, erre én is kíváncsi lennék.

      • Nyilas

        Hozzám sem ért el Hajni.
        Tolmácsolná kérem, hogy mit is mondott. Nem voltam idehaza az elmúlt időben, így tájékozatlan vagyok az eseményekről. Mert ha azt mondta amit Tóducz úr idézett, az sem nem belátás, főként nem bocsánatkérés.
        A “Tudom, hogy Wass Albert nagyon sokaknak mást jelent, mint nekem.” az csupán annyi lefordítva, hogy “elég sokan vannak akik ugyanolyan náci,k és nekik mást jelent Wass Albert”.

        Válasz
        • Hajni

          Idézve:
          „Tudom, hogy Wass Albert nagyon sokak számára egészen mást jelent, mint nekem. Nagyon sok honfitársunk számára ez egy nagyon megosztó megítélésű irodalmi és politikai múlt.”

          “Tulajdonképpen szeretnék azoktól elnézést kérni, akiket ezen keresztül akaratlanul is megbántottam.”

          “Wass Albert irodalmi munkásságából bármikor lehet idézni.”

          Válasz
          • Tóducz

            Ergo, KariGerinek Wass Albert továbbra is náci!

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük