„Kedves Zoltán! Főszerkesztőmtől, Hajdu Győzőtől kaptam a megbízást, hogy azonnal írjam meg neked a következőt: versedből, melyet a novemberi számban közlünk, az imádkozni szót ki kellett cserélnünk; azt írta helyette, hogy „dalolni”. Nem volt már idő engedélyedért folyamodni. (…) Szeretettel üdvözöllek: Székely János.” / Kép: sikerado.hu

Ronda, vén boszorkány fogalmazhatta meg az alapigazságnak nem nevezhető mondást, hogy legszebb öröm a káröröm.

Na, belőlem ez az öröm is hiányzik, ahányszor csak eszembe jut, hogy Ukrajna beiktatta a törvényt, amely szerint kisebbségi nyelveken csak óvodákban és I–IV. osztályokban lehet oktatni, másutt tilos.

Na, itt szökhetne belém a káröröm, hiszen Ukrajnában 400 ezer román él! Most tapasztalhatja a román népnek az a része, s igen Románia is, mit jelent a csonkolt nemzet számára idegen közegben az anyanyelv kitiltása. Mert nekünk itt, ebben az idegenségben mindenről az jut eszünkbe.

És ne feledjük, hogy a Sztálin által szovjet Ukrajnához odavetett és most is azon a kötélen csüngő ún. Kárpátalján közös morzsoló malomba kerül a román és a magyar néprész! Hát ennek kellene örülnöm a vén boszorkány átka miatt?! Sose.

Inkább említem azt, hogy ilyen – gazdaságilag elnyomorított – országok szökdösnek bocskoraikban, mint kecskebogyó a deszkán. Zuhanásban vannak, de pusztítani akarnak minden áron. És óhatatlanul elém mered az is, hogy miközben alig van mit enni Romániában, az ortodox egyház óriási vagyonnal rendelkezik. Ma is. És a sztálinizmus idején is szent volt az egyház, vadul építkezett, miközben a székely falvakban tilos volt a gyermekeket templomba, hittanórára engedni. Engedjék meg éhgyomorra idéznem a költő, esszé-, regény- és drámaíró Székely János hozzám írt levelét (1984. október 24.) „Kedves Zoltán! Főszerkesztőmtől, Hajdu Győzőtől kaptam a megbízást, hogy azonnal írjam meg neked a következőt: versedből, melyet a novemberi számban közlünk, az imádkozni szót ki kellett cserélnünk; azt írta helyette, hogy „dalolni”. Nem volt már idő engedélyedért folyamodni. (…) Szeretettel üdvözöllek: Székely János.”

Ma pedig magyar, illetve egyházi iskoláinkat visszaállamosítják. Vissza, a sztálini időkre tekintek, még akkor is, amikor román iskolákat, katedrákat tiltanak le a koldusszegény Ukrajnában. Nem, nincs bennem káröröm, nem lehet.

Anyám rám kiáltana a sírból is.

Czegő Zoltán / Székely Hírmondó

2 hozzászólás

  1. Antal m.

    Az élet forgó kereke örök forgatagban van. A fenti írás sorozat tökéletesen kiemeli és igazolja hűen, hogy az emberek- népek sokkal elfogadóabak kell legyenek egymáshoz!
    Egyszer lent, majd esetleg fennebb helyeződik minden ember vagy népek sorsa időben!
    Ezért nincs értelme valóban a kárörömnek, mert minden változhat,– ugyan is időben!
    TANULTSÁGOS EGY ISMERTETŐ!

    Válasz
  2. Tóducz

    Kedves ide-oda koslató, s aztán hazatelepedő Czegő bácsi, Székely János a 20. század erdélyi magyar írók legnagyobbika. Emberileg is, nem csak irodalmilag! Soha se írt és nem fogalmazott kommunista kiáltványokat, közleményeket, hozsanákat, stb. Ön odaát a 3/3-as Csurka István ügynök lapjának is főmunkatársa volt. Gondolom, hogy mint alapító tagja, a Megyei Tükörnek, a Román Kommunista Párt Kovászna Megyei Bizottságának és a Megyei Néptanács heti, majd napilapjának, s az ott eltöltött éveire se büszke.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük