Kárpátaljáról elűznék a „magyar kutyákat”

Illusztráció / Bombariadó Kijevben (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

Megsemmisítéssel és elüldözéssel fenyegető névtelen üzenetek, hamis bombariadók, és a tetejébe egy terrorelhárítási gyakorlat keserítette az utóbbi napokban a kárpátaljai magyar közösség életét.

Még Kárpátalja kormányzója is úgy vélte, hogy a támadások célja a magyar kisebbség provokálása. Az ukrán szélsőséges nacionalisták aktivitásának köze lehet ahhoz is, hogy ha a járványhelyzet engedi, hamarosan helyhatósági választásokat rendeznek Ukrajnában – olvasható a Magyar Nemzetben.

Magyar kutyák!” megszólítással érkezett névtelen levél több kárpátaljai magyar egyházhoz és szervezethez – adta hírül a Kárpátalja.ma magyar nyelvű hírportál, amely maga is a címzettek között szerepelt.

Az „ukranianwolf” (ukrán farkas) névről érkező e-mailben felszólították a magyarságot, hogy „fogják értékeiket és rokonságukat, és menjenek történelmi családjukhoz”. „A ti enklávétokra és közösségetekre nincs szüksége Ukrajnának!” – idézte az írást a honlap.

A névtelenségbe és arctalanságba burkolózó író kollektív retorzióval fenyegette meg a magyarságot, amivel majd „tiszteletre tanítják a nemzetet az ukránok javára”. Az ultimátum végrehajtására egyhetes határidőt szabtak – olvasható a lap cikkében.

Sikerült megvesztegetni az ukrán kormányt, azonban az ukrán hazafiak tisztán látnak. Elkezdjük a szabotázst és támadásokat indítunk a városaitok, faluitok, iskoláitok ellen mindaddig, amíg a magyar járás létrehozásának ideológiája megszűnik – fenyegetőztek. – A biztonságotok a ti kezetekben van. Ha minimalizálni szeretnétek az áldozatok számát a magyar lakosság körében, akkor minél hamarabb sürgős intézkedéseket kell hozni az ukránellenes kezdeményezések megszüntetésére Kárpátalján!” – idézi a Magyar Nemzet a fenyegető levelében az „ukrán hazafit”.

Úgy tudják, az érintett szervezetek közös feljelentést tesznek az ügyben, a rendőrség honlapján arról tájékoztatott, hogy nyomozást indítottak. „Küldhetnek minket az anyaországunkba vagy a történelmi hazába. Köszönjük szépen, nekünk ez az otthonunk. Immár ezer éve itthon vagyunk” – reagált a fenyegetésekre véleménycikkében Pallagi Marianna, a Kárpátalja.ma főszerkesztője.

5 hozzászólás

  1. Szekely Attila

    Naponta rugdossak az elszakitott tobb millio magyart az oseik foldjen a Karpatmedenceben de a budapesti FIDESZ babkormany 100-szor elmondja naponta , hogy nekik nincsen semmi teruleti koveteleseik , mennyire husegesen kiszolgaljak gazdaikat a Magyarorszag nevu gyarmaton es megsem hiszik el azt nekik a romanok , szerbek , szlovakok , ukranok , hogy egy nepnek ilyen “vezetoi” is lehetnek. A FIDESZ altal osszetartozas unnepenek kiherelt Trianoni Diktatum Gyasznapjan Ader Janos a magyarsag kepebe vagta , hogy ne remenykedjunk mert a rendszervaltasnak hazudott modszervaltas ota is lett volna lehetoseg teruletireviziora de ok a volt kommunistak azzal nem eltek. A budapesti parlament elott most felavatott “osszetartozas godor , arok” is azt szimbolizalja , hogy ok orokre eltemettek a tortenelmi Magyarorszagot es mi tobbet ne remenykedjunk.

    Válasz
  2. marczy

    Ukrajna esetén viszonylag hihető, hogy a csendes többség nem akkora barom, mint ezek a magukat ukrán farkasoknak nevező senkiháziak. Nincs az a csürhementalitás, ami a román vagy szlovák nacionalista hőzöngésekkor mindig jelentkezik.

    Válasz
  3. TÓDUCZ

    Akárcsak Romákiából.

    Válasz
    • Pál

      Én már egy jó ideje azt javasoltam hogy egy önvédelmi szervezetet kellene szervezni.

      Válasz
    • tömrer

      Az ukránok a szlávok legalja, vagyis cigányai…
      Nincs mit várni tőlük!
      Az álluk felkopik és akkor is pattognak a senkiháziak….

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük