Erdély.ma
2021-04-22 csütörtök, Csilla, Noémi keresés

Katalán EP-képviselők mellett állt ki Tőkés László

Az Európai Parlament jogi bizottságának 2021. február 23-i ülésén spanyol baloldali képviselők aktív közreműködésével többségi döntés született, amelynek lényege: az unió törvényhozása tűzze napirendjére három katalán EP-képviselő mentelmi jogának megvonását. A Katalónia függetlenségi törekvését tűzzel-vassal ellenző Spanyolország nyomására az EP elnöksége sietett március 8-ára kitűzni a plenáris vitát és szavazást Carles Puigdemont, Toni Comín és Clara Ponsatí mentelmi jogának megvonásáról, hogy a madridi kormány kikérhesse és bebörtönözhesse őket.

Tőkés László

Az Európai Parlamentnek tehát nem a három katalán politikus nézeteiről, meggyőződéséről kell értékítéletet alkotnia, hanem arról fognak ma dönteni a 27 uniós tagország képviselői, hogy politikai okokból meghurcolhassák őket. Akár 25 év börtönbüntetésre is számíthatnak Spanyolországban – olvasható Tőkés László sajtóközleményében. Hozzátette: már az a tény is felháborító, hogy egy ilyen szavazásra sor kerülhet. Erre is rámutat – az egész eljárás tarthatatlansága mellett – annak a több mint félszáz volt EP-tagnak az állásfoglalása, akik március 5-én kelt manifesztumukban felszólítják az Európai Parlament jelenlegi tagjait, hogy utasítsák el a politikai disszidensek kiszolgáltatását üldözőiknek. Ezt a manifesztumot első körben 52 egykori képviselő írta alá, a hétvégén pedig társult hozzájuk volt erdélyi EP-képviselőnk, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.