Katalán–spanyol kelepce

Egységpárti tüntetők hatalmas katalán zászlóval vonulnak a független katalán köztársaság létrehozását ellenző Katalán Civil Társadalom (SCC) nevű szervezet Mind Katalónia vagyunk! jelszóval meghirdetett megmozdulásán Barcelonában 2017. október 29-én, két nappal az után, hogy a katalán parlament megszavazta a köztársaság létrehozását célzó javaslatot. A több százezres felvonulás élén három ellenzéki párt, az Állampolgárok nevű liberális középutas párt, a Katalán Szocialista Párt és a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt vezetői haladtak
Fotó: Toni Albir / MTI/EPA

A katalán függetlenség pénteki nem szabályos kikiáltása után arra a kérdésre a legnehezebb választ adni, hogy a spanyol kormány képes lesz-e valóban bevezetni Katalóniában a bejelentett intézkedéseket. El tudja-e fogadtatni Madrid a katalán önkormányzat jelentős korlátozását a lakosokkal, amelyet több évszázad után 1979-ben kaptak vissza?

Utólag mindig könnyebb okosnak lenni, ezért a német filozófus, Immanuel Kant óta szokás hátrafelé fordított prófétáknak nevezni a történészeket. De legalább vannak olyan politikusok, akik hajlandók belátni korábbi tévedéseiket. A spanyol Néppárt egyik volt vezetője, Esperanza Aguirre már két és fél éve elismerte, mekkora hiba volt pártjától, hogy megtámadta a 2006-ban kidolgozott, a madridi alsóházban, népszavazáson is megszavazott, sőt életbe is lépett katalán statútumbővítést. Amelynek legtöbb tételét éppen párttársa, Mariano Rajoy kormányfő – akkor még ellenzékből – támadta igen hevesen, majd négy évvel később célirányos berlini sugallatra – a pénzügyi megszorítások fenntartása érdekében – sikerrel torpedózta meg.

A sors különös szeszélye folytán Rajoy október elején mégis hajlandó volt megígérni a katalánoknak azt, amit hét éve elvett tőlük – hogy most mentse a menthetőt, és elkerülje ezt az ismeretlen és ingoványos terepet: egy sosem kidolgozott alkotmányos eljárást, amelyet most neki kell kipróbálni éles helyzetben. De elkésett. Legalább három hónapot, hiszen egészen júliusig igenis voltak olyan tanácsosok Carles Puigdemont katalán a kormányában, akik készek lettek volna méltányos kompromisszumra Madriddal.

De július közepén Puigdemont eltávolította őket, miután a még autonóm katalán parlament nem demokratikus eszközökkel szavazta meg a spanyol államról való leválás törvényét. A govern, a katalán kormány 2015 vége óta próbált ugyan megszabadulni külső zsarolójától, de nem tudott, és a Népi Egység Jelöltjei (CUP) nevű antikapitalista, anarchista párt úgy irányítja Puigdemont-ékat, ahogy kedve tartja. A függetlenség pénteki kikiáltásával azonban az egyértelműen kiderült, hogy a függetlenségpártiak egyáltalán nem készültek fel az önállóságra. Nemhogy pénz nincs – vagyis nemzetközi elismertség híján hitelezés –, hivatalnoki apparátus sincs, amely ügyeket intézne, mert a lakosság többsége tart a madridi büntetőintézkedésektől. Arról nem is beszélve, hogy a kaotikus október 1-jei népszavazás el nem ismert eredményével szemben esze ágában sincs elszakadni.

A radikálisok ennek ellenére büszkén és nyílegyenesen vezetik a szakadék felé Katalóniát, amelyet a mérsékelt nacionalista Artur Mas öt éve, az önrendelkezési folyamat kezdete óta még dagadó vitorlájú hajóhoz hasonlított. Akkor még valóban jól ment a gazdaságnak, mert az érdekelt gazdasági és pénzügyi szereplők remélték, hogy csak megegyezik egymással a két fél. Mas is azt ígérte a naiv katalánoknak, hogy a befektetők egymás sarkát fogják taposni, ha leválnak Madridról.

Napnál világosabban kiderült azonban a szabályosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető függetlenségpárti referendum óta, hogy a fordítottja az igaz – a cégek hanyatt-homlok menekülnek Katalóniából. Már csak az hiányzik, hogy a pánik a lakosokon is eluralkodjék, és ők is kezdjék kivenni a pénzüket, csődbe taszítva nemcsak a katalán, hanem a spanyol pénzügyeket is. Madridnak azért is nagy a felelőssége, mert erőt is fel kell mutatnia – az EU-nak és saját lakosainak is –, de az október elsejei durva rendőri fellépéseket is kerülnie kell. És miközben szaporodnak Rajoy ősz hajszálai, hogy egyben tartsa országát, Brüsszel sem túl segítőkész: bár rutinszerűen támogatásáról biztosítja az ország egységét, inkább az érdekli, hogy Madrid időben küldje el a jövő évi költségvetés tervezetét. Az egyszerű elemzőben ilyenkor felvetődik a kérdés: igazából kinek az oldalán áll az Európai Unió?

Sobieski Tamás / Magyar Nemzet

3 hozzászólás

  1. Antal m.

    A ma esti Tv1 híradásban közölték, hogy a katalánok elnöke és társai 25-3o évi börtön büntetést is kaphatnak a KATALÁN KÖZTÁRSASÁG kikiáltása okából!
    Ország-világban folyik a megfélemlítés /buiiying/ és az ijesztések /affright/ egy legitim katalán vezetőség ellen !
    Mennyire megalázó és eltipró ez a médiák fogása-nyomása!
    Demokrácia építésében kell ügyködni, népek jogai megteremtésében!
    A katalán nép a TÖRVÉNYESSÉG ÚTJÁN HALAD!

    Válasz
  2. Antal m.

    OKOS,- TANULMÁNYOZNI!…
    Alkotmánytan I.5.4. A nemzeti és etnikai kisebbségek.
    /Dezső Márta,Fürész Klára, Kukorelli István, stb., 8 szerzői/

    Válasz
  3. Antal m.

    A ,,KELEPCE,, pontosságát az ott lakok érzik-ismerik!
    Az utolsó mondatához csatolódom a felvezetőnél:
    – Igen , EURÓPA de a NAGYVILÁG követi a válság helyzetet!
    – Kiderül rövidesen az is, hogy a népekre milyen mércéket sújtanak a DEMOKRÁCIA alapjai!
    – Nem lehet megengedni a világon senkinek azt, hogy egyik nemzet vagy nép a másikat bakancsával tiporja- tapossa!
    – Minden földön élő népnek egyazon igazság tétele kell legyen az alapja,-azaz ÖNRENDELKEZÉSE, jogait élvezhesse!
    – Az emberek,– nem állatok ! ! !?

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük