Az illetékes belga bíróság csütörtökön felfüggesztette Carles Puigdemont és Antoni Comin katalán szakadár vezetők spanyol kiadatási kérelmével kapcsolatos bírósági eljárást.

"A belga igazságszolgáltatás elismeri mentelmi jogunkat és úgy határozott, hogy felfüggeszti a letartóztatási és kiadatási eljárást" – erősítette meg maga Puigdemont Twitter-üzenetében. Hozzátette azt is, hogy Spanyolországnak is el kell ismernie a mentelmi jogot és ebből kifolyólag szabadon kell engednie Oriol Junqueras volt katalán elnökhelyettest aki jelenleg a rá kiszabott börtönbüntetést tölti a spanyol fővárosban.

Simon Bekaert, a katalán politikusok védőügyvédje a sajtó képviselőinek elmondta, hogy a bíróság visszavont minden korlátozást a politikusok szabadságára vonatkozóan.

"A belga igazságszolgáltatás úgy döntött, hogy amíg az Európai Parlament elismeri a politikusok mentelmi jogát, addig a kiadatásukkal kapcsolatos bírósági eljárás nem folytatódhat"tette hozzá Bekaert.

A belga bíróság azután határozott így a bírósági eljárás felfüggesztéséről, hogy az Európai Unió Bírósága 2019. december 19-én azt az ítéletet hozta, hogy minden megválasztott EP-képviselőknek minden esetben joguk van mandátumuk betöltéséhez, így mentelmi joguk gyakorlásához is. Az unió bírósága ezt a döntést eredetileg Oriol Junqueras volt katalán elnökhelyettes ügyében hozta meg.

Tavaly májusban mindhárom katalán politikust az Európai Parlament képviselőjévé választották.

A volt katalán elnök és Antoni Comin, a katalán kormány egészségügyi minisztere 2017 szeptembere óta Belgiumban tartózkodik, miután az alkotmányellenes népszavazás miatt hazájukban büntetőeljárást indítottak ellenük lázadás, , hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények vádjával. (MTI)