Carles Puigdemont / Fotó: politico.eu

Elhagyja Németországot a hétvégén Carles Puigdemont volt katalán elnök, és visszatér Belgiumba – erről szerdai berlini sajtótájékoztatóján beszélt a politikus.

A katalán függetlenségpárti vezető közölte, hogy a jövőben Belgiumból folytatja majd politikai tevékenységét. Elárulta, hogy Németországban több helyre hívták, és Európa más országaiba is kapott meghívásokat, amelyeknek lehetőségeihez mérten igyekszik majd eleget tenni.

“Nem tudom, hogy húsz évet kell-e várnom, hogy újra betehessem a lábam Spanyolországba, de biztos, hogy nem fogok húsz évet várni, hogy betegyem a lábam Katalóniába” – húzta alá sajtótájékoztatóján Puigdemont.

A volt katalán elnököt a Katalóniában tavaly októberben tartott, alkotmányellenes népszavazás miatt körözik a spanyol hatóságok. A népszavazást követően Madrid feloszlatta a katalán regionális parlamentet, és leváltotta a katalán kormányt, de az új választások után ismét függetlenségpárti kormány alakult az autonóm tartományban.

A spanyol főügyészség lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezte büntetőeljárás megindítását a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen.

Puigdemont minden vádat tagad, és több társával Belgiumba menekült a spanyol igazságszolgáltatás elől, amely azonban európai elfogatóparancsot adott ki ellenük. A volt elnököt ez alapján vették őrizetbe négy hónappal ezelőtt Németországban, ahol a bíróság két héttel ezelőtt úgy döntött, hogy lázadás miatt nem lehet kiadni Spanyolországnak, de a hűtlen kezelés vádja miatt igen. Azóta a spanyol hatóságok visszavonták a volt elnök ellen kiadott európai elfogató parancsot, és így Carles Puigdemontot nem fenyegeti őrizetbe vétel Spanyolországon kívül.

Konsiczky Zoltán / MTI

6 hozzászólás

  1. antal m.

    Tóducz úr, – úgy tesz, hogy nem ismeri a Német igazságügyi kivizsgálást?
    Sajnálatos.

    Válasz
  2. antal m.

    Eddig az esetben Puigdemont elnököt, semmi nem terheli, csupán országán kívül tartozkodík,–egyelőre! …Demokrácia minden embert érint.

    Válasz
    • Tóducz

      Naív antal m., de ez az Ön állapotában elnézhető!

      Válasz
  3. Tóducz

    A bizsnices csak bizsnyicben tud gondolkodni Soros Dzsóé. Ezt az Ön bőrén tanultam meg!

    Válasz
    • Sorok-Soros

      Marcsak gyakorlatba kell ultesse Toducz,es csinalja,amig sikeres lesz. Utanna rajon,hogy minden uzlet a vilagon. Mar irtam,hogy regi mondas es igaz!!! Mineden kozerdeket egy maganerdek mozgat.

      Válasz
  4. Sorok-Soros

    Nem kell hogy varjon egy percet sem,hogy visszaterjen,sot tart karokkal varjak,esetleg tart ajtokkal is. A nagy bocskodo,de feleloseg semmi. Legtobb vezer igy csinalja,ha a bizsnic nem sikerult.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük