Carles Puigdemont / Fotó: ekekeee.com

Feltételesen szabadlábra helyezik Carles Puigdemont volt katalán elnököt Németországban az esetleges spanyolországi kiadatásáról szóló bírósági eljárás végéig a Schleswig-Holstein tartományi felsőbíróság csütörtökön hozott döntése alapján.

A bíróság közleménye szerint elrendelték a politikus kiadatási őrizetbe helyezését, de egyben fel is függesztették az utasítás végrehajtását, és meghatározták, hogy Carles Puigdemont milyen feltételek mellett várhatja be az eljárás végét szabadlábon. A feltételek között szerepel, hogy letétbe helyez 75 ezer euró (23,4 millió forint) biztosítékot.

A tavaly októberi alkotmányellenes katalán függetlenségi népszavazás miatt Spanyolországban lázadással és közpénz hűtlen kezelésével vádolt politikust a bíróság döntése alapján Németország csak a közpénz hűtlen kezelésére vonatkozó vád alapján adhatja át a spanyol hatóságoknak, mert ez Németországban is bűncselekmény, az a tényállás pedig nem bűncselekmény, amelyet a spanyol büntetőjog lázadásként határoz meg.

A lázadás miatti kiadatás a bíróság szerint azért nem jöhet szóba, mert ez a spanyol büntetőjogi kategória leginkább a hazaárulásnak feleltethető meg a német jogban, és Carles Puigdemont ügyében nem mutatható ki a tényállás egyik elengedhetetlen eleme. Ez az elem az erőszak, illetve az erőszakkal való fenyegetés olyan szintje, amely elég ahhoz, hogy az erőszakot alkalmazó, vagy azzal fenyegető egyén érvényesítse akaratát  az alkotmányos szervekkel szemben. 

Az ugyan a volt katalán elnököt terheli, hogy a alkotmányellenes népszavazás után erőszakos cselekmények történtek, de ezek nem helyezték akkora nyomás alá a spanyol központi kormányt, hogy engedjen az erőszakoskodók követelésének – áll a döntés indoklásában.

A bíróság a közpénz hűtlen kezelésének vádjával kapcsolatban kiemelte, hogy ez Németországban egy súlyos bűncselekmény, a korrupció egyik formája, így erre hivatkozva a volt katalán elnököt át lehet adni a spanyol hatóságoknak, hogy felelősségre vonják, de a végső döntés meghozatalához be kell szerezni további adatokat.  

Hozzátették: nem lehet érv a kiadatás ellen, hogy a volt katalán elnököt politikai üldöztetés érheti, mert a közpénz hűtlen kezelésének vádja egy konkrét, és Németországban is büntetendő cselekményre vonatkozik, és nem Carles Puigdemont politikai nézeteire.

Kiemelték, hogy indokolt a kiadatási őrizet, mert továbbra is fennáll az elmenekülés veszélye, de az lázadás vádjára hivatkozó kiadatás lehetőségének elvetésre révén ez a veszély  jelentősen csökkent, így fel lehet függeszteni a kiadatási őrizetbe vételt, és feltételesen szabadlábra lehet helyezni a volt katalán elnököt.

Carles Puigdemont a tavaly októberi leváltása óta önkéntes száműzetésben él. Március 23-án a spanyol legfelső bíróság európai elfogatóparancsot adott ki ellene. Két nappal később a német rendőrség őrizetbe vette Schleswig-Holstein tartományban, miután Dániából belépett Németországba.

A spanyol kormány tiszteletben tartja a német bíróság döntését

A spanyol kormány tiszteletben tartja a német Schleswig-Holstein tartományi felsőbíróság döntését – nyilatkozta a spanyol igazságügyi miniszter újságíróknak csütörtökön azt követően, hogy kiderült: a német hatóságok feltételesen szabadlábra helyezik Carles Puigdemont volt katalán elnököt.

"Ez a független igazságszolgáltatás megnyilvánulása itt Spanyolországban, Németországban és az Európai Unió minden országában" – fogalmazott Rafael Catalá, aki épp a "Katalónia és a Jogállam" című  konferencián vett részt.

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra is, hogy a leváltott katalán vezető elleni kiadatási eljárásban ez még az első döntés, és meg kell várni az egyébként hosszú folyamat végét. 

"Mindig mondtam, hogy teljes bizalmam a német igazságszolgáltatásban – kommentálta a német bírósági döntést Twitter-oldalán Jaume Alonso-Cuevillas, a katalán politikus védőügyvédje.

Eduard Pujol, a katalán függetlenségi Együtt Katalóniáért (Junts el Catalunya) párt politikusa pedig mindezt "nagyszerű hírnek" nevezte, és kiemelte, hogy a német bíróság már csak a közpénz hűtlen kezelésére vonatkozó vád alapján történő kiadatást vizsgálja, és elvetette a súlyosabbnak számító lázadás bűncselekményét.

Ez azt jelenti, hogy ha végül a volt elnököt Németország átadja a spanyol hatóságoknak, Spanyolországban emiatt a bűncselekmény már nem lehet bíróság elé állítani.

"Nincs lázadás, ez egy erős és világos üzenet Európának" – hangoztatta Pujol a katalán parlamentben újságíróknak.

Carles Puigdemont jelenleg a neumünsteri börtönben van, kiadatási őrizetben. A fegyintézményt azután hagyhatja el, hogy letétbe helyezett 75 ezer euró (23,4 millió forint) biztosítékot.

A német rendőrség március 25-én vette őrizetbe Schleswig-Holstein tartományban, miután Dániából belépett Németországba.

A politikus több mint öt hónapja, leváltása  óta él önkéntes száműzetésben külföldön. Elfogásakor épp Belgiumba tartott, ahol a Brüsszel melletti Waterlooban bérel házat.

MTI