Kedvtelésből láttak hozzá, majd a család és ismerősök megrendelései adták meg az első impulzust ahhoz, hogy komolyan foglalkozzanak villanypásztorok készítésével, így mára tekintélyes viszonteladói hálózat terjeszti termékeiket.

Benedek Dávid és Paizs Levente – a személyes kapcsolattartás mindennél fontosabb. Nagy D. István felvétele

Paizs Levente és Benedek Dávid diákként ismerkedett meg az elektronika világával, útjaik a líceumi évek után sem váltak el, közös hobbijuk ma megélhetésük forrása, sőt, másoknak is munkát biztosítanak. Az eddig megtett útról, kihívásokról és tervekről nemrég megépített, igényesen kialakított és felszerelt műhelyükben beszélgettünk.

A közel három éve alapított Agro Electrosistems cég székhelyét lekövezett mezei úton közelítjük meg, a fejlődő Árkosligeten – ahogyan a helyiek ismerik ezt a falurészt – nem ez az egyetlen vállalkozás, a közelben autószerelő műhely is működik, de lakóházak is épülnek egyre-másra a mezőben. A rendezett udvaron szemléltetőként felállított napelemes panel és villanypásztor igazolja, jó helyen járunk, s még mielőtt leülnénk beszélgetni, itt kapjuk lencsevégre a húszas éveik elején járó tulajdonosokat is.

Hobbiból szakma

Levente és Dávid a Puskás Tivadar Iskolaközpontban – ahol 2014-ben végeztek – került kapcsolatba az elektronikával, osztálytársakként kezdetben hobbiból gyártották az első villanypásztor készülékeket, s érdeklődő is akadt: a család, falusi rokonok, majd a szomszédok kérték s elégedetten jelezték, jól működik. Erre az igényre alapozva láttak a fejlesztéshez.

– Ezek a rendszerek egy standard működési elvre alapoznak, ám az teszi őket egyedivé, hogy miként valósul meg a belső felépítésük. A mi berendezéseink saját fejlesztésűek, a mostani modell már a tizedik, ami sorozatgyártásra került, azaz jól bevált – vázolja Dávid.

Mindketten helyi vállalkozásoknál dolgoztak, Levente villanyszerelőként, Dávid automatizálási szakemberként tevékenykedett, s ezzel párhuzamosan készítették a villanypásztorokat. Egy idő után úgy érezték, képesek saját lábukon is megállni, így felmondták korábbi állásukat. Ám még mielőtt erre a lépésre szánták volna magukat, egy évig teljes keresetüket megtakarították a cégalapítás érdekében. Közben a készülékre is meg kellett szerezni a szükséges engedélyt, amely igazolja, hogy az minden szabványnak megfelel – nem életveszélyes stb. –, ez pedig óriási kiadás volt.

A vállalkozást végül 2016 februárjában indították, júliusban pedig megkapták az engedélyt is. Első körben villanypásztorok gyártásával és forgalmazásával foglalkoztak, majd bővítették a termékskálát, ma már tartozékokat is kínálnak, hogy ügyfeleiket megfelelően kiszolgálhassák. Ugyanakkor nagykereskedelmi hálózatokban is elérhetők, cégük országszerte több mint hatvan üzlet beszállítója.

Indulás – lehetőségek és elvárások közepette

Mindketten úgy érzik, a pozitív visszajelzések, a megelégedett ügyfelek adták a kezdő impulzust ahhoz, hogy saját pályára lépjenek. Nemcsak egyévi bérüket, de minden más jövedelmüket is a cégindításra fordították, anyagot, szerszámokat vásároltak, beruháztak a technológiába. Emellett a rengeteg ráfordított időre is befektetésként tekintenek, hiszen napi nyolcórás műszakok után foglalkoztak tervük megvalósításával, hétvége, szabad­idő pedig nem igazán volt.

Dávid úgy érzi, az igazi nagy kihívás a vállalkozás működtetése, üzemeltetése. Mosolyogva jegyzi meg, ha az elején tudják, mennyi megpróbáltatással, felelősséggel jár, akkor egészen biztos, hogy nem vágnak bele. Menet közben azonban sok mindent elsajátítottak, ha hibáztak, abból igyekeztek okulni. Levente nehézségként élte meg, hogy a fiatalokat általában nem segítik a hivatalos ügyintézésben, inkább hátráltatják, hatalmas a bürokrácia. Példaként mesélték el, hogy a telken nem volt áramforrás, nagy nehézségekbe ütközik az áramszolgáltatási rendszerhez csatlakozni, az Electrica ebben nem partner, így más megoldást kellett keresni.

Külföldön, ha új kliens, fogyasztó jelentkezik, bővítik a hálózatot, mert ők termelik a pénzt, itthon azonban éppen az ellenkezőjét tapasztalták – mesélik. Az áramszolgáltató nem bővít, sőt, azt várja el, hogy az ügyfél vásárolja meg a transzformátorházat, s ha ezt szeretné beüzemeltetni, előbb szerződés alapján át kell adnia az áramszolgáltatónak. Ugyanakkor azt is elvárják a leendő klienstől, hogy olyan berendezést vásároljon meg, amely bővíthető, hogy később arra másokat is rácsatlakoztassanak.

Napelemes villanypásztor készülék

Céget fejleszteni és építkezni egyszerre nem lehet, így muszáj volt hitelhez folyamodni, ez a fejlődéshez szükséges – válaszol Levente, miközben arról érdeklődőm, miként sikerült székhelyüket létrehozni. A bekerített telken egy emeletes ház alsó szintjén alakították ki a tágas, jó megvilágítású, rendezett műhelyt, ahol a munkaasztalok körül katonás rendben sorakoznak szerszámok, szükséges alapanyagok, gépek, berendezések. Egy szomszédos helyiségben raktárt hoztak létre, egy másikban egy kis termékbemutatót alakítottak ki a betérő ügyfelek számára, az udvar hátsó részén pedig raklapokon sorakozik egy nagyobb raktárban az anyagszükséglet. Az itthoni magas árak miatt a nyersanyagot kénytelenek külföldről beszerezni, ahol előnyösebb ajánlatokat találnak, a szállítás, a postaköltség azonban igen jelentős anyagi megterhelés.

– Önerőből ilyen léptékű fejlődést nem tudtunk volna elérni – jegyzi meg Dávid. A saját műhely, raktár mellett lényeges szempont volt a gépek beszerzése is, hogy ne kézi munkával kelljen mindent előállítaniuk, és igyekszenek automatizálni is. Pillanatnyilag öten dolgoznak a vállalkozásnál, nyáron bedolgozóknak, diákoknak is munkát adnak.

Ami a villanypásztor mellett szól

A villanypásztor abban különbözik egy kerítéstől, hogy nem fizikailag tartja távol az állatot – állítja Dávid. Áramütés éri, mely nem káros a szervezetére, apró, pillanatnyi fájdalmat okoz. A berendezés másodpercenként egy-egy nagy feszültségű impulzust generál, s amennyiben az állatot egyszer-kétszer hasonló éri, később már nem fog a kerítés közelébe sem menni. Az elektromos kisülés ózont termel, szaga van, így az állat a vezeték látványát, illetve a szagot is társítja, ezért nem közelíti meg a következő alkalommal az érintett területet – magyarázza.

Amint azt Levente megjegyzi, a medvét egy hagyományos kerítés nem tartja távol, gyakran összetöri azt és így meg is sérülhet, főleg ha szöges­drótot is kihúztak rajta. A villanypásztor ennél humánusabb megoldás. Ám mindez csak abban az esetben működik, ha megfelelőképpen építették ki a rendszert – szögezik le a fiúk, akik azt tapasztalják, ehhez kevesen kérnek tanácsot. Bár a villanypásztorok telepítése nem tartozik a vállalkozás szolgáltatásaihoz, a fiatalok néha ezt is bevállalják, szállodák, panziók és cégek kérésére telepítették már a maguk gyártotta rendszert.

Mivel egyszerű műveletről van szó, az ügyfelek csak ritkán igénylik a villanypásztorok felszerelését, gyártóként képekkel illusztrált útmutatóval, leírással segítik vásárlóikat a telepítés folyamatában. Leggyakoribb klienseik a kis- és középgazdálkodók, főként a hegyvidékről, legeltetéssel foglalkozók, állattenyésztők, kisebb parcellák tulajdonosai, ahol több a vadtámadás. Egyébként azt tapasztalják, hogy a medve csak lokálisan, Székelyföldön probléma, a nagyragadozók elleni védekezés eladásaik alig tíz százalékát teszi ki.

Növénykultúrák védelmét is szolgálja

– A villanypásztor két dologra jó: háziállatokat bent tartani egy bizonyos területen, vagy a vadállatokat kívül tartani, megvédeni tőlük a házat, a növénykultúrát – szögezi le Levente. – Egy átlagos rendszer minden tartozékkal együtt 700 lejbe kerül, de általában személyre szabottan méretezzük, hogy megfelelően működjön, az állatok száma, a terület jellemzői, valamint a tulajdonos igénye függvényében. A legtöbb villanypásztort Háromszéken és könyékén értékesítik, de Bukovinából is sokan keresik. Berendezéseik elektromos hálózat hiányában napelemről is táplálhatók. Jobbára online értékesítenek, saját webáruházat működtetnek, de más platformokon is népszerűsítik termékeiket, melyekből a hazai piacon náluk a legbővebb a kínálat.

Úgy érzik, talán az idő a legnagyobb ellenségük, naponta tíz órát dolgoznak, legtöbbször hétvégén is. Rövidtávú tervük egy új termékcsalád létrehozása, mellyel külföldön is terjeszkednének, s kaptak már visszajelzést nagyobb raktáraktól, amelyek tőlük vásárolnának. Tervezik a nagykereskedelmi hálózat bővítését is, még rengeteg a lehetőség, hiszen az ország felét sem sikerült lefödniük. Minden évben egy hónapot utaznak, meglátogatják meglévő partnereiket, újakat keresnek fel, katalógusokat terjesztenek, terméket ismertetnek, mert úgy vélik, a személyes kapcsolattartás mindennél fontosabb.

Demeter Virág Katalin / Háromszék