Számításba veszi, hogy a Nép Ügyvédjéhez fordul a választási rendszer módosítása ügyében, jelentette be hétfőn Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.

„Ma (kedd -szerk. megj.) reggel megbeszélésem volt a kijelölt kormányfővel. Megpróbáltam meggyőzni, hogy ne küldje el a parlamentbe azt a sürgősségi rendeletet, amely burkoltan megváltoztatja a választási rendszert. Azt javasoltam, hogy próbáljunk meg mi mindannyian, akik úgy véljük, hogy az előre hozott választásokra szükség lenne, egy törvénytervezetet kezdeményezni, amellyel lecsökkentjük a 90 napos határidőt, és szabályozzuk a többi kérdést is, például a diaszpóráét, de nem hiszem, hogy sikerült meggyőznöm Ludovic Orbant. El fogja küldeni a sürgősségi kormányrendeletet a parlamentbe, nem tudjuk pontosan, mikor, (...) és az meg fog jelenni a Hivatalos Közlönyben” – fejtette ki Kelemen a parlamentben.

Kelemen elmagyarázta, miért nem érthet egyet a rendelet előírásaival: „Most már benne vagyunk abban a 60 napos időszakban, ami alatt kétszer el kell utasítanunk a kormány beiktatását, hogy előrehozott választást írhassunk ki – de a játékszabályokat mindmáig nem ismerjük.”

A rendelet ugyanakkor burkoltan megváltoztatja a parlamenti választási rendszert, mivel az jelenleg megyei listákra, megyei választókörzetekre épül, a mandátumok számát a megyék lakosságának számától függően számolják ki, emiatt a megyén belül bárhol lehet szavazni.

„Viszont ha te azt mondod, hogy mindenki ott szavaz, ahol akar, ahol vasárnap reggel felébred, bárhol az országban, burkolt módon módosítod a rendszert. És ez a rendszer ki sincs gondolva rendesen, ostobaság, mivel egy kigondolt rendszer azt jelentené, hogy van egy országos listád is, van egy megyei listád is, a mandátumok egy részét a megyei listák alapján utalod ki, a másik részét az országos lista szerint” – magyarázta Kelemen.

Az RMDSZ elnöke bejelentette, hogy a Nép Ügyvédjéhez fordul, hogy támadja meg a sürgősségi rendeletet az alkotmánybíróságon, ha az megjelenik a Hivatalos Közlönyben.

„Úgy gondolom, nem kellene bizalmat szavaznunk ennek a kormánynak, nem is kellene szavaznunk addig, amíg ki nem derül, lehet-e módosítani a sürgősségi rendeleten a parlamentben. Ha módosítani lehet a rendeletet úgy, hogy kiveszünk belőle mindent, ami alkotmányba ütközik, akkor lehet szavazni. Ha nem, akkor el kell döntsük, mit lépünk. (...) Nem lehet megváltoztatni hirtelen a játékszabályokat. És ez egy paradox helyzet, abszurdum: azok, akik a kormányt javasolják, nem fogják azt megszavazni, az ellenzékben lévők pedig megszavazzák” – tette hozzá az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor hangsúlyozta, a szövetség szeretne előre hozott választást, de csak a törvényesség keretein belül.

„Nem támogatjuk sem a PSD-t, sem a PNL-t, mi az alkotmányosságot támogatjuk” – sommázta Kelemen. (Agerpres)