Az elmúlt bő egy évtizedben a Fidesz az összes lényeges kérdésben a helyes utat választotta – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a Fidesz vasárnapi budapesti kongresszusán.

Kelemen Hunor
Kelemen Hunor a Fidesz kongresszuson (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

   Kelemen Hunor bátornak, előremutatónak és felelősnek ítélte azt a paradigmaváltást, amelyet a kormány bő tíz éve a nemzetpolitikában végrehajtott. Annak helyességét az idő visszaigazolta – mondta. A Kárpát-medencei magyar közösségek ennek köszönhetően ma már magukra találtak.

   Szólt az állampolgárság könnyített felvételének lehetőségéről, amelyet történelmi igazságtételként értékelt, és amely – mint mondta – megerősítette a nemzeti szolidaritást. Beszélt a kulturális és nyelvi identitás megőrzését segítő intézkedésekről, úgy értékelve: "számtalanszor éreztük, hogy a legnagyobb kihívások idején volt kire támaszkodni".

   Beszélt a sporttámogatásokról is, amelyek új perspektívát nyitottak a Kárpát-medencei magyar közösségeknek és a gazdaságfejlesztési programokról, amelyek a versenyképességet növelték.

   A paradigmaváltáshoz szükségesek a partnerek – mutatott rá, hozzátéve, az erős magyar közösség építése szoros partneri és baráti kapcsolatokat teremtett.

   Kelemen Hunor az elmúlt évtized nemzetpolitikáját úgy írta le: nemzeti szolidaritás, bizalom, bátorság, remény és közös felelősség.

   Szólt a jövő nagy ideológiai csatáiról is, amelyek már napjainkban is megjelentek: a tágan vett görög-zsidó-római hagyomány és örökség megvédéséről, amely Európát és a Nyugatot erőssé és meghatározóvá tette.

   Azt mondta: aki ennek hátat fordít, nemcsak a múltat törli el, de felszámolja a jelent és kilátástalanná teszi a jövőt. Mindazok, akik ezt a hagyományt őrzik, a jó oldalon állnak – mondta.

   Orbán Viktor ebben a csatában is élen jár, és az idő ebben is igazolni fogja politikája helyességét – jelentette ki. Azt mondta: az elmúlt bő egy évtizedben a Fidesz az összes lényeges kérdésben a helyes utat választotta. De semmi sem végleges, a politikában semmit sem adnak harc nélkül – emlékeztetett.

   Ezért a határon túli magyar nemzeti közösségek érdekében azt kérte: "győzzetek". Úgy fogalmazott: "ahogy ismerem az erdélyi magyarokat, rajtunk biztos nem fog múlni".