Fotó: promenad.hu

A szolidaritás a tettekben mutatkozik meg, s a magyar kormány bebizonyította, hogy lehet rá számítani – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A műsorban arról beszéltek, hogy Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke hétfőn a parlamentben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtti felszólalására reagálva arról beszélt, nem lehet tudni, hová mennek a Magyarország által beszerzett maszkok.

„Ahányszor a miniszterelnök parádézik a sajtó előtt a kórházakban, a fele esetben nincsen a fogadó orvosokon maszk vagy az a sebészi maszk van, amiről az orvosok nagy része azt mondja, hogy nem sokat ér” – mondta Szabó Tímea, úgy folytatva: viszont azt hallják, hogy Kolozs megyében 21 ezer maszkot, Maros megyében pedig 60 ezret kaptak, valamint Beregszászban, Csíkszeredában, Kovászna megyében, Zilahon, Horvátországban és Macedóniában is.

Fotó: ezalenyeg.hu

Kelemen Hunor erre reagálva elmondta, nem örült a nyilatkozatnak, de arra most nem áll rendelkezésre sok idő, hogy elmagyarázzák Szabó Tímeának, miként került a Kárpát-medencei magyarság jelentős része abba a helyzetbe, amiben él. „Azt sem tudjuk elmagyarázni, hogy mit jelent a nemzeti szolidaritás” – fűzte hozzá.

Kelemen Hunor szerint azért támadni a magyar kormányt, mert segít, elítélendő.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke a műsorban úgy reagált, a magyar kormány „nemes” gesztusa köszönetet érdemel, hiszen jelentős problémák voltak a helyi egészségügyi szakemberek ellátottságában, ami most megoldódott.

Szabó Tímea nyilatkozata – fűzte hozzá – nemcsak a magyar nemzeti, de alapvető európai értékeknek sem felel meg, hiszen a szolidaritást, az együttérzést is támadja.

Szerinte az ellenzéki képviselők nem arra törekednek, hogy megoldják a problémát, hanem azt a politikai haszonszerzésre használják.

Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke, a Magyar Közösségi Összefogás volt listavezetője a műsorban azt mondta, a felvidéki magyarság jelentős része rendkívül negatívan értékelte Szabó Tímea megnyilvánulását.

Úgy fogalmazott 100 évvel a trianoni döntés után, amikor lassan már begyógyulni látszanak a sebek és példás együttműködés alakult ki – a magyar kormány jelentős támogatása mellett -, az ilyen kijelentések nagyon rosszul esnek mindenkinek.

Bárdos Gyula a reményének adott hangot, hogy az ellenzéki oldalon is vannak olyan politikusok, akik nem Szabó Tímeához hasonlóan gondolkodnak, mert ha nincsenek ilyenek, akkor – szerinte – nagyon nagy a probléma.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke – a Kossuth rádióban – úgy reagált a nyilatkozatra, hogy nem lepődtek meg, mert csak a „régi lemezt” játszotta le újra Szabó Tímea. „Ismerjük a lemezt, ismerjük a lemezlejátszót; arra kellene rájönni a lemezforgatóknak, hogy a lemez össze van karistolva és hallgathatatlan már” – fogalmazott.

Hozzátette, erre a gyűlöletkeltésre nincs nyitottság a magyar társadalomban; fontos az is, hogy amit az ellenzéki politikusok folyton számon kérnek a kormányon, például az európaiságot és a szolidaritást, az most bizonyosságot kapott, hiszen a kormány segített.

Őt leginkább az ügy kapcsán beindult „szerecsenmosdatás” lepte meg, illetve az, hogy az ellenzéki térfélről nem volt senki, aki elhatárolódott volna Szabó Tímea felszólalásától. (MTI)