Kelemen Hunor: Az RMDSZ a kormánynévsor és a kormányprogram ismeretében dönti majd el, hogy megszavazza-e a Cîţu-kormány beiktatásátAz RMDSZ azt követően dönti el, hogy megszavazza-e a Cîţu-kabinet beiktatását, hogy megismeri a miniszterjelölteket és a kormányprogramot – nyilatkozta szerda este Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.

Kelemen „találgatásoknak” nevezte azokat a forgatókönyveket, amelyek szerint, ha a törvényhozók nem szavaznak bizalmat a Cîţu-kabinetnek, feloszlatják a parlamentet, mivel – magyarázta az elönk – az Orbán-kormányt nem utasították el kétszer, amint azt az alkotmány előírja az előre hozott választások esetén.

„A második Orban-kormányt nem utasította el a parlament. Tehát most nem a második kísérletnél tartunk, amint azt az alkotmány előírja, mivel a második Orban-kabinetről nem szavazott a parlament, nem utasította el. Tehát rosszul számolnak azok, akik előre hozott választásról beszélnek, amennyiben Cîţu nem kap elég szavazatot” – mondta Kelemen.

Hozzátette: „türelmetlenül, de izgalmak nélkül” várják a kormánynévsort és a kormányprogramot, és csak ezután döntenek arról, hogy támogatják-e a kormány beiktatását vagy sem.

Klaus Iohannis államfő Florin Cîţu jelenlegi ügyvivő pénzügyminisztert bízta meg kormányalakítással, miután szerdán egyeztetéseket folytatott a Cotroceni-palotában a parlamenti pártok képviselőivel. (Agerpres)

2 hozzászólás

  1. antal m.

    Az egész ügyek kapcsán, olyan lépések rejlenek háttérben, hogy ellehet vágódni felszínre hozatalán!

    Válasz
  2. TÓDUCZ

    Humorkánk taktikázik a kondér körül.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük