Fotó: rmdsz.ro

Winkler Gyula személyében erős, megbízható EP-képviselőjelöltje van Hunyad megyének. Eredményes munkát végzett az elmúlt esztendőkben, ezért magyaroknak és románoknak egyaránt jó döntés Winkler Gyulát támogatni a vasárnapi választáson itt, Hunyad megyében – hangsúlyozta Kelemen Hunor Déván, ahol közös sajtótájékoztatót tartott az RMDSZ európai parlamenti listavezetőjével.

Az RMDSZ közleménye szerint a szövetségi elnök kifejtette: erős mozgósításra lesz szükség most vasárnap, ezért a Hunyad megyei magyar embereket arra kérik, hogy vasárnap az RMDSZ-re, a referendumon pedig két igennel szavazzanak.

A dokumentum kifejti: miközben az Unió problémáiról és reformjának szükségességéről beszélt a Szövetség, és arról hogy jó válaszokkal és megoldásokkal rendelkezik, a román pártok csupán belpolitikai csatározások terepeként, az őszi államelnök-választás belépőjeként tekintettek erre a kampányra. Kelemen Hunor hibának tartja ezt, hiszen, mint kifejtette, az utóbbi évek legfontosabb EP-választása előtt áll nemcsak a kontinens, hanem Románia is.

„Jó választ kell adnunk a globalizációból eredő gazdasági versenyhelyzetre, a biztonsági és a demográfiai kihívásokra is. Európa perifériáján Romániának nincs más alternatívája, mint az EU, és hogy annak teljes jogú tagjává váljon, csatlakoznia kell a schengeni övezethez. Aki ennek ellenkezőjét gondolja és mondja, az országnak akar rosszat” – idézi a szövetségi elnököt a közlemény.

A szövetségi elnök nagy esélyt lát arra, hogy a következő években újra fogják tárgyalni az uniós kompetenciákat: Európának ki kell tudni egyeznie, milyen kérdéseket akar a tagállamok hatáskörében tartani, és mit akar EU-s szintre emelni.

„Ezeknek a reformoknak része kell hogy legyen az őshonos kisebbségek védelme. Ha Nyugat-Európában sikerült arra a következtetésre jutni, hogy a kisebbségi kérdés rendezése békét, gazdasági megerősödést hozhat, Kelet-Európában is el kell fogadni azt, hogy ezek a közösségek értékalkotó tényezői a társadalomnak, és nemcsak hogy el kell ezt fogadni, hanem úgy is kell bánni velük” – szögezte le a közlemény szerint Kelemen Hunor.

Agerpres