Erdély.ma
2021-04-22 csütörtök, Csilla, Noémi keresés

Kelemen Hunor azt szeretné, ha a jelenlegi koalíció 8 évig kormányon maradna

Kelemen Hunor (Fotó: rmdsz.ro)

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szeretné, hogy a jelenlegi koalíció 8 évig kormányon maradna, és azt is kifejtette, kizárt, hogy az elkövetkező négy évben a Szövetség törvényhozói bármiféle bizalmatlansági indítványt támogassanak.

Kelemen szerint egy kormány hosszú távon, 8, 10 év alatt tudna valójában érdemleges dolgokat megvalósítani, de legalább négy évig kell kormányon maradni, mert ha nem, az katasztrófa lenne az ország és mindenki számára.

"Egy dolgot biztosra tudok: stabil koalíciónk, stabil kormányunk van, amelynek politikai projektjét a parlament megszavazta, mennünk kell előre" – fejtette ki Kelemen vasárnap a Prima TV-ben. A kormányfő-helyettes ugyanakkor hangsúlyozta, az elkövetkező négy évben a Szövetség törvényhozói semmiféle bizalmatlansági indítványt nem fognak támogatni.

"Amíg a koalíció tagjai vagyunk, semmiféle bizalmatlansági indítványt nem fogunk megszavazni, ezt soha nem is tettük. Négy évre készítettük a terveket" – szögezte le Kelemen.