Fotó: rmdsz.ro

Politikailag tűrhetetlen, közigazgatásilag törvénytelen, hogy román katonasírok parcelláját hozták létre Úzvölgye katonai temetőjében anélkül, hogy engedélyt kértek volna a temető tulajdonosától, Csíkszentmárton önkormányzatától.

Erről Kelemen Hunor levélben tájékoztatta Viorica Dăncilă miniszterelnököt, akitől azt kérte, hogy közigazgatási eljárás útján állítsa le az építkezést az ügy tisztázásáig.

Az RMDSZ tiltakozik a lépés ellen, amelyet törvénytelennek és kegyeletsértőnek tart. „Mindenkinek joga van emlékhelyet állítani és megemlékezni, azonban határozott meggyőződésünk, hogy egyetlen emlékhely-állítás vagy megemlékezés sem sértheti egy közösség érzékenységét és méltóságát” – áll Kelemen Hunor levelében.

Mint ismert, az első és a második világháborúban elesett román katonák emlékhelyét május 17-én készül felavatni a Bákó megyei Dormánfalva önkormányzata. Az emlékhely 52 betonkeresztből és egy szintén betonból öntött, nagyméretű ortodox keresztből áll.

A katonatemető Csíkszentmárton község közvagyoni leltárának a része, amelyet legutóbb a 299/2010-es kormányhatározattal erősített meg a román kormány. A tulajdonjogi törvényes előírásokat figyelmen kívül hagyva Dormánfalva önkormányzata egy márciusi határozatával a temető „nemzetközi katonatemetővé” való átminősítéséről döntött, a román parcella létesítéséhez pedig a Védelmi Minisztérium jóváhagyását is megszerezte.

Az említett temetőt az elmúlt években Csíkszentmárton önkormányzati forrásaiból, a magyar Honvédelmi Minisztérium és magánszemélyek adományaiból újították fel. Mintegy hatszáz fakeresztet állítottak, amelyekre felkerültek az Úz folyó völgyében vívott csatákban elesett magyar katonák nevei. A felújítás teljes egészében nem fejeződött be, további fakeresztek felállítását tervezik. A román katonáknak állított betonkeresztek egy részét pedig a magyar katonák még meg nem jelölt sírjaira állították. (RMDSZ-közlemény)