A bizalmatlansági indítvány sem az RMDSZ szavazataival, sem azok nélkül nem fog célba érni – jelentette ki szerdán a parlament épületében Kelemen Hunor.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke úgy nyilatkozott, a bizalmatlansági indítványról már beszélt Dan Barna USR-elnökkel, Eugen Tomac PMP-elnökkel, bizonyos liberális párti képviselőkkel, de Ludovic Orban PNL-elnökkel még nem, noha találkoztak a Kereszténydemokrata Unió kongresszusán Hamburgban.

Kifejtette, nem sikerült még választ kapni olyan „egyszerű” kérdésekre, mint hogy kit javasolna az ellenzék miniszterelnöknek, kik alkotnák a kormányt, és a kormányprogramról sincsenek információi. „OK, engem nem kell komolyan venned, mert elenyészően kicsi vagyok a parlamentben, de ha kormányozni akarsz, az ország szeretné tudni, milyen irányba mész, kivel akarsz elindulni és ki lesz a kormányfő” – fogalmazott Kelemen.

Hozzátette ugyanakkor, hogy 51-52 szavazat hiányzik a bizalmatlansági indítvány megszavazásához.

„Honnan gyűjtöd össze ezeket az szavazatokat? Az RMDSZ-nek 30 van. Ha biztos lennék benne, hogy a bizalmatlansági indítvány után minden kitűnően fog működni, persze, hogy én is egyetértenék, hogy jobban menjenek a dolgok. De egyelőre nincs más alternatíva, nem nekem kell egyetérteni Ludovic Orbannal, hanem a PNL-nek. A PNL-nek be kell jelentenie, hogy kit javasol miniszterelnöknek, kivel indul csatába. Tudnunk kell, ki vezeti majd a kormányt, ki alkotja a többséget, mert utána nem lenne idő erre. Tegyük fel, hogy célba ér ez a bizalmatlansági indítvány – jelen pillanatban erre nincs esély, mert nincs meg a többség se velünk, se nélkülünk, se a kisebbségekkel, a PSD és az ALDE nélkül, illetve a PSD egy része nélkül nincs más többség, csak az, amit mindannyian ismerünk. És azt is tudnunk kéne, hogy ki tárgyal majd a többség kialakításáról és ki fog ezen többség élére állni. Ezekre a kérdésekre nem kaptam választ” – mondta Kelemen Hunor.

Agerpres