Az RMDSZ parlamenti képviselői ezúttal nem fogják támogatni Tudorel Toader igazságügyi minisztert az ellene benyújtott egyszerű indítványról való szavazáskor – közölte kedd este Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.

Kelemen a román közszolgálati televíziónak nyilatkozta kedd este, hogy ezúttal az igazságügyi miniszter nem fogja a szövetség törvényhozóinak támogatását élvezni.

„Nem fogjuk támogatni ezúttal Toader urat. Ez egy egyszerű indítvány, a parlament lehetősége, hogy ellenőrizze a kabinet valamely miniszterének tevékenységét. A kollégáim holnap reggel (szerdán – szerk. megj.) gyűlést tartanak, de nem fogjuk támogatni ilyen körülmények között Toader urat. Az egyszerű indítványban sok minden van, amivel én nem értek egyet, de a sürgősségi kormányrendelet kérdésében semmiféle észszerű érvünk nincs (...), az igazságügyi rendszerben nem tartható fenn ez az állapot” – jelentette ki a szövetségi elnök.

Kelemen felidézte, hogy az RMDSZ teljes meggyőződéssel támogatta az igazságügyi rendszer átszervezésének azokat a részeit, amelyek a bírák és ügyészek karrierjének szétválasztására vonatkoztak. „Az igazságügyi miniszter nem jött a parlamentbe, nem foglalt állást az ügyben, annyit mondott, hogy a parlament a jogalkotó, a minisztérium nem szól bele, ez a parlament dolga. Erre három héttel ezelőtt arra eszmélünk, hogy hirtelen az igazságügyi minisztérium és a kormány jogszabályt hozott és mindent visszafordított, amit mi hoztunk. (...) Egyszercsak Toader úr lett a jogalkotó a parlament helyett. Ma megint azzal szembesültünk, hogy változik a 7-es kormányrendelet, visszaállították az eredeti változatot. (...) Nem lehet így tekinteni ránk, mintha hiába beszélnénk, hiába dolgoznánk, mintha egyszerűen valakinek a hasznos idiótái lennénk” – fogalmazott Kelemen a TVR műsorában.

A Tudorel Toader igazságügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványről szerdán szavaz a parlament.

Agerpres