Nem kell elhalasztani a december 6-án esedékes parlamenti választásokat – véli Kelemen Hunor. Az RMDSZ-elnök ugyanakkor nem ért egyet a színházak, mozik és éttermek bezárásával, az intézkedést csak ott kell elrendelni, ahol koronavírusgócok vannak – nyilatkozta szerda este.

„Nem kell elhalasztani a választásokat. Nem tudhatjuk, mi lesz novemberben, decemberben, de azt sem, hogy mi lesz majd januárban, februárban. Nem hinném, hogy márciusban gyökeresen más lesz a helyzet, mint novemberben. Ezért én nem támogatom a választások elhalasztását” – fogalmazott Kelemen, hangsúlyozva, a választáson való részvétel nem jelent nagyobb kockázatot, mint egy vásárlás.

A szövetségi elnök ugyanakkor nem ért egyet a színházak, mozik bezárásával, meglátása szerint semmi nem bizonyítja, hogy sok ember fertőződne meg ezeken a helyeken.

„Azzal sem értek egyet, hogy hirtelen be kell zárni az éttermeket. Mi júniusban javasoltuk, hogy ott hozzanak szigorú intézkedéseket, ahol fertőzési gócok vannak. Akkor az országos bizottság illetékesei azt mondták, hogy Romániában ezt nem lehet. Most úgy tűnik, lehet, maga az államfő is azt nyilatkozta, hogy ott kell korlátozásokat bevezetni, ahol fertőzési gócok vannak” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy nagyobb fokú koherenciára van szükség a kormány részéről a járvány terjedését fékezni hivatott intézkedéseket illetően.

Kelemen rámutatott, az RMDSZ törvényhozói nem fogják megszavazni a parlamenti választások elhalasztásáról szóló törvényt. Az alkotmány világosan leszögezi, hogy a parlament mandátuma négy évre szól, és arról is rendelkezik, hogy milyen konkrét esetekben – például háború, szükségállapot, ostromállapot stb. – hosszabbítható meg. „Nem lehet meghosszabbítani egy törvénnyel, valamilyen veszélyre hivatkozva” – nyomatékosította. Hozzátette, ha a kormány koherens döntéseket hoz, és ezeket jól kommunikálja, kordában lehet tartani a járványt, és meg lehet szervezni a parlamenti választásokat.

Agerpres