Kelemen Hunor / Fotó: Facebook

Románia az Unió nélkül sikertelen ország lenne – hangoztatta kedden egy a bukaresti konferencián Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi elnöke hozzátette: Európa-pártiak vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy kontinensünk problémáit nem észleljük – tájékoztat az RMDSZ közleménye.

Az Európai Unió tagországaiban egyre nagyobb kihívást jelent a bizalom hiánya. Ezért reformra és újratervezésre van szükség, a problémákról őszintén, kendőzetlenül kell beszélni – hangsúlyozta Kelemen Hunor az Európai Bizottság Út Nagyszeben fele elnevezésű bukaresti konferenciáján.

Az Európai Unió és az illiberalizmus provokációja: Mi a demokrácia jövője? című panel egyik felszólalójaként az RMDSZ elnöke leszögezte, az általa vezetett szervezet Európa-párti. Meggyőződése, Románia az Unió nélkül sikertelen ország lenne, ezért minden egyes kilépéssel kapcsolatos ötlet, felvetés nagyon veszélyes. Az RMDSZ ugyanakkor NATO-párti is, enélkül a „biztonsági öv” nélkül, az Amerikával kötött stratégiai partnerség nélkül a román állam Kelettel szemben még sebezhetőbbé válna. „Keletről sosem jött semmi, sem szabadság, sem jólét, sem biztonság” – idézi a közlemény Kelemen Hunort.

Ami a belpolitikát illeti, elmondta: itthon semmiféle veszéllyel nem jár az illiberalizmus, ez egy mondvacsinált, nem létező probléma ma Romániában. Az elmúlt 28 esztendőben az országra sem a liberális demokrácia, sem a kereszténydemokrácia, sem a szociáldemokrácia nem volt jellemző, Románia megrekedt az eredeti demokráciánál: alapvető intézményekkel rendelkezik ugyan, de a tartalom hiányzik belőlük. Az RMDSZ elnöke szerint a hatalmi ágak szétválasztása mai napig nem történt meg, és nincs jogállam ott, ahol a törvényeket nem tartják be – a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyét és a visszaszolgáltatási törvényt is említette felszólalásában.

„Amennyiben az elkövetkező időszakban Románia Európa-párti politikusai őszinte párbeszédet folytatnának a parlamentben és nem csak ott, valamint egyetértenének 4-5 olyan területben, amelyben sürgősen konszenzusra lenne szükség, akkor az ország is fejlődhetne”- összegzett Kelemen Hunor.

Kérdésre válaszolva elmondta: a decentralizáció lenne az a terület, amelyben konszenzust alakítana ki elsőként. A döntéseket minél közelebb kell vinni az állampolgárokhoz: rengeteg problémát oldana meg, ha a szubszidiaritás elve szerint cselekednének – mutat rá az RMDSZ közleménye.

Agerpres