Kelemen Hunor: Románia száz év alatt sem tudta áttörni a Kárpátokat

Kelemen Hunor / Fotó: antena3.ro

Kelemen Hunor szerint Románia száz év alatt sem tudta áttörni Kárpátokat, nem tudta Erdélyt autópályákkal összekötni a többi román tartománnyal.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke egy rögtönzött sajtótájékoztatón beszélt erről szombaton a szövetség kis parlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa marosvásárhelyi ülése után.

Kelemen Hunor aggasztónak találja, hogy a román politikai elitnek 11 évvel az EU-csatlakozás után nincsen közös országprojektje, jövőképe, és a román politikusok egymással hadakoznak a jövő építése helyett. Elmondta: az RMDSZ felajánlotta, hogy kész párbeszédet folytatni a román pártokkal a közös jövőről. Azt is hozzátette azonban, hogy be kell tartani azokat az ígéreteket, amelyeket az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó, száz évvel ezelőtti gyulafehérvári nagygyűlésen a románok a magyaroknak tettek.

“Senkitől semmit nem akarunk elvenni. (…) A szabadság osztható, nem lesz kevesebb azoknak, akik másnak is adnak belőle” – fogalmazott a politikus.

Az országgyűlési választásra vonatkozó kérdésre válaszolva Kelemen Hunor kijelentette: az RMDSZ arra kéri a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyieket, hogy éljenek a szavazati jogukkal. Hozzátette: a magyarországi pártok részéről nem érkezett semmilyen kérés a szövetség felé. Úgy vélte, nagy meglepetésre nem kell számítani az erdélyi magyarok voksai tekintetében.

Az RMDSZ elnöke ugyanakkor kijelentette, teljesen elhibázottnak tartja, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke erdélyi kampányútra érkezett.

A politikus elismételte: Románia nem modellértékű ország a kisebbségi közösségek védelmének tekintetében. Ezt alátámasztja az Európa Tanács szakértői testületének legfrissebb jelentése is.

Kelemen Hunor élesen bírálta a román külügyminisztériumot azért a válaszért, amelyet a kisebbségvédelmi keretegyezményben vállaltak teljesítését ellenőrző szakértői bizottság jelentésére adott. Úgy vélte: a román állam ahelyett, hogy elgondolkodott volna a szakértők által jelzett gondokon és megpróbálná megoldani ezeket, kioktató módon válaszolt az észrevételekre.

Megemlítette: a román külügyminisztérium által megfogalmazott válaszban Székelyföldet következetesen kis betűvel írják. “Ez nagy arroganciára, intoleranciára és butaságra világít rá” – fogalmazott. Reményét fejezte ki, hogy a román válasz csupán a külügyminisztérium véleménye, amely nem tükrözi a teljes román politikai elit álláspontját.
Az SZKT marosvásárhelyi ülésén 23 személyt tüntettek ki az RMDSZ által 16 évvel ezelőtt alapított Ezüstfenyő díjjal.

Gazda Árpád / MTI

3 hozzászólás

  1. Fülöp István

    “Kelemen Hunor élesen bírálta a román külügyminisztériumot azért a válaszért, amelyet a kisebbségvédelmi keretegyezményben vállaltak teljesítését ellenőrző szakértői bizottság jelentésére adott.”

    Ebbõl is látszik, hogy milyen gyenge, rossz politikus Hunor. Akkor lennénk bajban, ha azt válaszolták volna, hogy mea culpa, majd jobban igyekszünk, s azzal folytatták volna a fojtogatásunkat. Az nagyon is rendben van, hogy megint kimutatták a foguk fehérjét, hadd lássa mindenki, hogy milyenek. Ez nagyon kell ahhoz, hogy külföldrõl bármilyen támogatást kahassunk. Arre pedig rászorulunk.

    Válasz
  2. antal m.

    Komolynak annyi érvényes, hogy AUTÓSZTRÁDÁT NEM ÉPÍTETTEK A KÁRPÁTOKON ÁT!
    Különben Erdélyt jól be telepítették a többséggel! EBBEN HIÁNY NINCS!
    A pártjaink-Szövetségünk is napirenden küzdjenek megoldani mind azt amit nekünk választáskor megígértek! Az idő rohan, – megvalósításokat várunk! ! !

    Válasz
  3. Tóducz

    A nagyot mondó verseny győztese.

    Válasz

Hagy egy Válaszot Fülöp István-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük