Fotó: Agerpres archívum

Nem ért egyet Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az adótörvénykönyv tervezett módosításaival, amelyek szerinte az ország hitelvesztéséhez vezethetnek.

A Radio France Internationale (RFI) román adásának nyilatkozva Kelemen kifejtette, az adóemelés megoldás lehet az államháztartási hiány csökkentésére, ezt azonban nem lehet egyik napról a másikra bevezetni, komoly indoklás, érvek és egy hosszú távú elképzelés vázolása nélkül.

“Az üzleti szférának kiszámíthatóságra, stabilitásra van szüksége. Azzal, hogy félévente vagy évente háromszor változtatunk az áfán, a jövedéki adón és más adónemeken, nem teszünk jót a gazdaságnak, elveszítjük a hitelünket” — mondta a szövetségi elnök.

Kelemen a nyugdíjrendszer második pillérével kapcsolatos tervezett módosításokkal sem ért egyet. Mint mondta, nem támogatná a magánnyugdíjak államosítását, szerinte olyan megoldást kell találni az állami nyugdíjalap hiányának csökkentésére, amely hosszú távon nem hat ki a magánnyugdíjalapra.

“Tavaly több mint 200.000 állampolgár ment el az országból, olyanok, akik dolgoztak, termeltek, nem munkanélküliek voltak. Ha ebben az ütemben folytatjuk, hosszú távon sem az állami, sem a magánnyugdíjrendszer nem lesz fenntartható” — mutatott rá a szövetségi elnök.

Agerpres

2 hozzászólás

  1. Tóducz

    Kedves Humorka, Romákiában mindent lehet, természetesen az erdélyi őshonos magyarok jogainak tiszteletben tartásán kívül! Így ezt is lehet hirtelen!

  2. Antal m.

    Antalm.
    A fennebb felsoroltak Kelemen Hunor elmök által mind igazak.
    Olyan kormányokat müködtett az állam amelyek jól össze zavarnak minden gazdasági egyensúlyokat az országban. Ez igy helytelen! Azért van egy törvénythozó -müködtetett Parlament, hogy azok örködjenek és legyenek mindenek fölött törvényemberei és azok szentesitsenek megfontoltan törvényeket. Nem helyes, hogy mindent összekavarjon egy Kormány, a Rendeleteivel, mert pont rendet nem tesz!/ majd leváltják egy ciklus után/
    Megfontoltan kell bánni minden adó nemmel, vagy árak növeléseivel, stb,…!
    A fizetéseket szakterületeken és a nyugdijakat is már végérvényesiteni kellene, mert csak kaoszt okoz a néprétegekközt az országban!