Az újonnan felállt Matovič-kabinet kormányprogramjában a kampányígéreteknek megfelelően szerepel az állampolgársági törvény, de többen rámutattak már, hogy abban a formában, ahogy beharangozták, nem biztos, hogy megoldást kínál a felvidéki magyaroknak, akik ellen született a jogkorlátozó törvény.
Az új kormány elképzelése ugyanis valamilyen jogi kötelékhez társítaná a kettős állampolgárság intézményének megvalósulását. Az említett jogi kötelék lehet munkahely, lakhely, huzamosabb tartózkodás stb. Ez vitathatatlanul megoldást kínál annak a több ezer embernek, akik éppen ezen kötelék miatt vették fel egy másik ország állampolgárságát. A legtöbben a csehet és a britet, míg a magyarok esetében elvesztett állampolgárságúak száma csak a sor végén „kullog”, ami azért, valljuk be, nem baj.
Ficoék 2010-es ellentörvénye miatt eddig 3171 ember vesztette el az állampolgárságát annak ellenére, hogy az alkotmány tiltja, hogy azt bárki is elveszítse akarata ellenére. Ebből a számból a magyar érintettek a 100-at sem érik el.
Egy évekkel ezelőtti tájékoztatás szerint 2-3 ezer között mozog azok száma, akik felvidékiként felvehették a magyar állampolgárságot, csak éppen ezt nem kötötték a szlovák hatóságok orrára, Magyarország pedig a saját állampolgárairól természetes módon nem ad ki információkat.
A parlamentbe bejutott magyarul beszélő képviselők egyike pedig már meg is nyilvánult a témában, mondván, hogy a felvidéki magyarok helyzete más, mint például a romániai magyaroké, az ittenieknek ugyanis nem kell a magyar állampolgárság. Nem tudni, hogy ezt milyen reprezentatív felmérés alapján állította Gyimesi György, de innen is üzenjük neki, hogy köszönjük a kedves gesztust, de nem szeretnénk, ha a nevünkben nyilatkozna a megkérdezésünk nélkül, a legjobb viszont az lenne, ha mondjuk mindenki saját maga döntené el, hogy mire van szüksége és mire nincs.
Mert itt ugye arról van szó, hogy Trianon 100. évfordulóján kap-e a felvidéki magyarság egy kis szimbolikus gesztust, vagy marad a 100 éve tapasztalt bánásmód.
A különböző nemzetközi tapasztalatok jól mutatják, hogy az egyes országoknak vajmi kevés félnivalójuk van bármitől. A legékesebb példa éppen Románia vagy Szerbia esete, ahol, valljuk be, ilyen témákban meredek paranoid viselkedést szoktak tanúsítani.
Abban persze igaza van Gyimesinek, hogy nem fogja akarni mindenki felvenni az állampolgárságot, s abban is, hogy ugyanolyan uniós, ugyanolyan erősségű és biztonságú állampolgárságként a gyakorlati haszna vajmi kevés. De épp ez benne a lényeg, hogy ez egy érzelmi gesztus azoknak a részéről, akik így szeretnék megélni és kifejezni a magyarságukat.
Sőt, még csak attól sem nagyon kell tartania sem Szlovákiának, sem a szlovák kormánynak, hogy majd átmennek a magyarok szavazni a választásokon, bár amúgy nekik ehhez nem sok közük van, de hogy nemzetbiztonsági kockázattól való félnivalójuk nincsen, abban biztosak lehetnek.
Egy olyan közösség, melynek immár 5 párt verseng a képviseletéért, ami képtelen elérni az 5%-os parlamenti küszöböt, és aminek ilyen összetett az identitásstátusza, az nemzetbiztonsági szempontból sem túl veszélyes.
A legkézenfekvőbb megoldás erre vonatkozóan, hogy mind a közösségünk, mind a képviseletünk és Matovičék is komolyabb arcvesztés nélkül ússzák meg az egészet, az egy további apró jogi kötelék beszúrása a korábban emlegetettek közé. Ez pedig a rokonsági kapcsolat. Tehát az új szabályozás értelmében a lehetőség ne csak a munka- vagy lakhelyi kötelékekkel rendelkezőkre vonatkozzon, hanem azokra is, akiket rokonsági kapcsolataik fűznek Magyarországhoz. Ez kellő teret biztosíthat minden fél részére a téma magyarázatát illetően és ahogy mondani szokás, a kecske is jóllakik és a káposztát sem öntik ki a fürdővízzel…
Egy Godot-ként várt kormánybiztosi tanács remélhetőleg majd rávilágít ezekre az összefüggésekre is, és 10 év után végre továbbléphetünk e szimbolikus ügyön, haladva közösségünk megtartásának rögös útján.
Csonka Ákos / Felvidék.ma