Tizenegy évi szolgálat után, vasárnap délelőtt Szabó Péter kanonok, zimándújfalui plébánost búcsúztatták híveit, munkatársai, közeli barátai.

A búcsúmisén az atya köszönetét fejezte ki híveinek az együttműködésért, a segítségért, a közösen eltöltött időszakért, amelynek során számtalan megvalósításra került sor az egyházközséghez tartozó négy településen: Zimándújfalun, Zimándközben, Szentleányfalván és Fakerten.

A búcsúmise utolsó énekét Fall Ilona temesvári színművész adta elő, akit orgonán Tóth Flóra kísért, majd Dénes Ildikó is bekapcsolódott, végezetül pedig a hívek.

A hosszas egészségügyi kivizsgálásra készülő Szabó Péter helyébe főtiszteletű Erős Miklós jön Zimándújfalura, aki eddig Gyorokon szolgált.

A Temesvári Rádió Magyar adása számára bartha Csaba készített riportot a búcsúmiséről.

Aradi Hírek